Huszonhetedik alkalommal rendezték meg a rangos megmérettetést. Aranygyöngy Szilágyi Zita büszkesége, másodszor érdemelte ki a megtisztelő címet a néptánc szerelmese.
Ha Békéscsaba, akkor Országos Szólótáncfesztivál. Huszonhetedik alkalommal rendezték meg a rangos megmérettetést, ahol a harmadik aranysarkantyúja megnyerésével Demarcsek Dániel is belépett az örökös aranysarkantyús táncos címet nyert szólótáncosok sorába.
Szilágyi Zita néptáncpedagógus, a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola tánctagozatának néptánc tanára, a Magyar Táncművészeti Egyetem művésztanára másodszor szerzett aranygyöngyös táncos címet.
Aranygyöngy és ami mögötte van
– Úgy gondolom, hogy ez a verseny és ez a minősítés még mindig ugyanakkora értéket képvisel, mint régen, amikor az egészet megalapították. Az ország különböző pontjairól érkező táncosok igen sok gyakorlás, tanulás után mutatták be a tudásukat a szakmai zsűri előtt – ez több mint száz produkció volt. Ennyi tehetséges táncos közül igazi elismerés bejutni a döntőbe, és még nagyobb tett egy ilyen fődíjjal, címmel hazatérni. Állíthatom, hogy igen magas értéket képvisel még ma is ez az arany minősítés – kezdte reagálását érdeklődésünkre Szilágyi Zita.
– Nem mondanám törvényszerűnek azt, hogy ezen a pályán kezdtem el a karrieremet. Szüleim révén nyilván átszőtte az életünket - a két bátyámét és az enyémet - a néptánc világa, de édesapám és édesanyám mindig is támogató volt, és azok a mai napig is. Ha más pályát választottam volna, akkor is mindent megtettek volna, hogy segítsenek. Amikor végeztem a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnáziumban, komolyan elgondolkodtam azon, hogy pszichológia szakon folytassam tovább. Meg is jelöltem nagy múltú egyetemeket (ahova a pontszámaim alapján be is jutottam volna), de a tánc iránti szeretetem és tudásvágyam erősebb volt.
Szilágyi Zitát arról is faggattuk, hogy mit adott neki eddig a néptánc:
– Tengernyi boldog emlékeket, élményeket, barátokat, kollégákat, növendékeket és szeretetet. Nem mondom, hogy nem voltak nehéz időszakaim tanulóként, hivatásos táncosként vagy akár tanárként, ám mindig erőt tudtam meríteni a táncból, vagy a tánc révén megismert kollégákból, barátokból, rokonokból. Ezen kívül önbizalmat, tartást köszönhetek a néptáncnak, és azt a fontos tanulságot, hogy sose szabad feladni, és hogy a kitartó munka mindig megtérül.
– Amikor még hivatásos táncos voltam, sok motivációt kaptam a nézőktől, az elismerő és éltető tapsból, amihez alkalomadtán még ma is van szerencsém. Mostanság elsősorban inkább a diákjaim és a hallgatóim motiválnak. Az ő tanításuk és fejlődésük hatalmas inspirációt ad ahhoz, hogy az elsajátított tudásukat még tovább bővítsem.
– Fontos, hogy a mindennapokban is karban tartsuk a testünket, elvégre ez a szakmánk elengedhetetlen „eszköze”. Az otthoni nyújtás vagy az iskolai szünetekben a plusz testmozgás sokat segít. Mint minden szakma, a néptánc is áldozatokkal és lemondásokkal jár, főleg, ha az ember igazán jó akar lenni a szakmájában. Az én esetemben a szabadidő volt az „áldozat”, gyerekkorom óta sok versenyre és fesztiválra jártam egyedül és együttessel is. Ezek javarészt a hétvégéket érintették, ezért többször előfordult, hogy kevés szombati, vasárnapi szabadidővel nőttem fel. Később a hivatásos együttesekben a rengeteg betanulás, gyakorlás, premier időszak és előadás miatt volt kevés szabadidő. A munkán kívüli kevés szabadidőben sokszor kellett dönteni két program között. Elmaradt vagy lemondott családi látogatások, családi ünnepek, baráti találkozók, randik vagy énidő. Ma már viszonylag jól tudom kezelni ezeket a dolgokat, sok mindent megtanultam arról, hogy tartsam egyensúlyban a szakmát és a magánéletet. Bár úgy gondolom, hogy a későbbiekben is lesznek olyan időszakok, ahol nehezebb lesz ezt az egyensúlyt fenntartani, de megbirkózóm velük.
Az Országos Szólótáncfesztivált ötvenegy esztendeje rendezték meg először. A célja az volt, hogy fórumot teremtsen a legkiválóbb néptáncos előadóknak arra, hogy számot adhassanak eredeti néptánc ismeretükről, valamint magas színvonalú egyéni előadásmódjukról, ezáltal segítve a magyar néptánckincs megőrzését, továbbörökítését. Az ötlet Vásárhelyi Lászlótól származott, aki Born Miklóssal, a Balassi Táncegyüttes vezetőjével karöltve 1974. január 3-án közösen rendezte meg az első fesztivált.
L. Tóth Lajos
