Dallamról dallamra

Generációk találkozása a Juhász Táborban

Folyamatos a munka Tóthfaluban, a XI. Juhász Népzenei Táborban. A rendezvény célja nemcsak a hangszeres és énekes tudás fejlesztése, hanem a közösségi zenélés örömének átadása is.

A résztvevők Vajdaság számos pontjáról, sőt Magyarországról is érkeztek.

Mintegy 80 gyermek, fiatal és felnőtt népzenész tölti a hetet Tóthfaluban. A Juhászok Civil Szervezet által szervezett táborban idén is a vonós hangszerek, a tambura és a népi ének áll a középpontban. A napi kétszer háromórás oktatás során nyolc szekcióban folynak a foglalkozások.

A törökkanizsai Bacsó Viktor brácsán játszik.

„ A Juhász Táborban először vagyok, de a téliben már voltam egyszer.
- Miért jöttél el a táborba?
- Nekem nagyon tetszik, szeretek zenélni, és szerintem nagyon jó dalokat tanulunk.
- Milyen dalokat tanultok?
- Hajdúsági, kalotaszegi, vajdasági.”

A tábor öt napja alatt összesen nyolc zenész foglalkozik a résztvevőkkel.

A tamburások képzését Bolyos Miklós népzenész vezeti.

 „Hát ebbe a táborba kifejezetten sokan jelentkeztek most tamburások, úgy tudom, hogy 27 vagy 28 gyerek jelentkezett, aki tamburázni szeretne. Közülük vannak, akik kezdők, illetve vannak, akik már szinte 7, 8, 9 éve is tamburáznak, úgyhogy ezért ki kellett alakítani három csoportot, osztottuk fel a gyerekeket.”

A Juhász Népzenei Tábor több mint egy évtizede segíti a kezdő és haladó muzsikusokat a hangszeres játék elsajátításában. A napi több órás zenélés mellett különböző szabadidős programok is színesítik a hetet, így a tanulás mellett a kikapcsolódásra is jut idő.

Juhász Gábor, szervező: „Azt látjuk, hogy a gyerekek akarnak ide jönni hozzánk, hogy tapasztalat van már arról, hogy az öt nap alatt egy sűrített tudást tudnak szerezni, kettő vagy akár három tájegységnek a zenélésében is. Igazából mindenhonnan ajánlják egymásnak, látják azt, hogy itt a külön programok is nagyon sokszínűek, videókat nézünk, elemzünk bizonyos tájegységeket.

A tábort péntek este egy gálaműsor zárja, ahol a résztvevők bemutathatják, mit tanultak az öt nap során. A tábor célja a közös zenélés és a népzene szeretetének továbbadása a következő generációnak. A tábor a Csoóri Sándor Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt, és Magyarkanizsa Község támogatásával valósult meg.

text