Élő értékhétté nőtte ki magát az elmúlt 21 évben a háromnapos programként indult kiscsőszi Pajtafesztivál, miközben a korábban még a térségben is kevésbé ismert kistelepülésnek pedig nagy hírnevet szerzett.
A július 6. és 13. között zajló programsorozatra Japánból, az Amerikai Egyesült Államokból, Németországból és a magyarlakta területekről érkeznek érdeklődők. A 114 állandó lakossal rendelkező Kiscsőszön ilyenkor a vendégek száma a 300 főt is meghaladja.
A szervező, Kovács Norbert Cimbi, aki Kiscsősz polgármestere is, elmondta, az a fontos, hogy minőségi programokat kínáljanak, őrizzék és adják tovább a hagyományokat, amely a jövőt, a megtartóerőt is szolgálja. A helybeliek is részt vesznek a programokon. A programkavalkádban megfér egymás mellett a koncert, a mozi, a tánc, a süteményverseny, a gasztronómia, a véradás, sőt, a csillagászat is. Bemutatják Szomjas György utolsó filmjét, amit munkatársa, Dénes Zoltán fejezett be. Találkozhat a közönség többek között a Dűvő zenekarral, a Fajkusz Bandával, Koncz Gergővel, Ferenczi Györggyel.
A héten zajlik a népzenei és néptánctábor. Szombaton 10 órától tartják a népművészeti és helyi termékek vásárát, majd 11 órakor kezdődik a Kiscsőszi hétpróba elnevezésű családi vetélkedő, 14 órakor a búcsúi sütemények versenye, valamint a cséplőgépes bemutató. Délután koncertek várják a műfaj kedvelőit, a táncház 23 órakor kezdődik. Vasárnap délelőtt zajlik a Pajta szólótáncosa és a Pajta hangja verseny, majd 14 órától a népdalkörök találkozója.
Tisler Anna
