A magyar népzene és néptánc váratlan otthonra talált Japánban, az Oszakai Világkiállításon ugyanis szép sikert aratott fellépéseivel a Magyar Állami Népi Együttes májusban. A pavilon előtt órákon át sorban álló külföldi látogatók, a matyóhímzéses blúzok, a rögtönzött táncház és a Sakura Sakura dallamát idéző magyar-japán zenei találkozás is arról tanúskodott, hogy hazánk kultúrája élő hidat képez Kelet és Nyugat között. Pál István Szalonnával, a MÁNE művészeti vezetőjével beszélgettünk az Expón szerzett élményeiről.
Április 13-án nyílt meg az Oszakai Világkiállítás. A hat hónapos rendezvény során minden országnak lehetősége nyílik egy tematikus nemzeti napon bemutatni saját kulturális örökségét. A Magyar Nemzeti Napot május 24-én rendezték meg, a Magyar Állami Népi Együttes (MÁNE) két alkalommal is fellépett az erre a célra kialakított National Day Hallban. Bár elsőre azt gondolhatnánk, a japán és a magyar kultúra távol áll egymástól, a hazai fellépők meglehetősen otthonos környezetben találták magukat: a közönségben ülő japánok között volt, aki matyóhímzéses blúzban jelent meg, míg az előadás végén rögtönzött táncház alakult, ahol a helyiek autentikus magyar táncokat jártak.
Voltaképpen nincs is ebben semmi meglepő – mutatott rá Pál István Szalonna Liszt-díjas népzenész, érdemes és kiváló művész, az oszakai programok és a MÁNE művészeti vezetője. Lapunknak elárulta ugyanis, hogy az országban régóta használják a Kodály-módszert, és rengeteg japán szeretett bele a táncházmozgalomba Erdélyi Tibor és Tímár Sándor munkájának is köszönhetően. Odakint ma már számos táncegyüttes létezik, akik autentikus magyar néptáncokat táncolnak, valamint két japán népzenegyűjtőről is beszámolt, akik a Kárpát-medencét végigjárva impozáns archívumot állítottak össze. A művész úgy fogalmazott, felkészült néptáncosokkal találkoztak Oszakában: „Valódi csoda volt számunkra azt látni, hogy tömegével álltak sorban az emberek három és fél órán keresztül, hogy bejussanak a Magyar Pavilonba, olyannyira élő kapcsolatuk van a magyar kultúrával.
Az előadásaink után fergeteges táncházi hangulat kerekedett az előtérben, és egyszerűen nem akarták abbahagyni, olyan jól érezték magukat. Szemmel láthatóan feltüzelte őket a magyar népzene
– idézte fel Pál István Szalonna.
Az együttes először a délelőtti nyitógálán állt színpadra, ahol egy válogatásműsorban mutatták be a Kárpát-medence különböző táncait Szatmártól egészen a Rábaközig, felvillanta a magyar népi kultúra sokszínűségét, este pedig a Menyegző című műsorukat láthatta az oszakai közönség. „Az előadás egy tradicionális magyar menyegzőt mutat be a kalotaszegi hagyományvilágba ágyazva. A legénybúcsútól kezdve a lánykikérésen át egészen a templomi jelenetig végigkövethetik a nézők, hogyan zajlik a szertartás egy falusi közösségben.
Úgy gondoltuk, ez az a történet, amin keresztül teljességében mutathatjuk meg a kalotaszegi népi örökséget
– fejtette ki.
A művész kitért arra is, hogy külföldi fellépéseik során mindig törekednek arra, hogy hidat képezzenek a kultúrák között, a magyar és a japán zenei örökség között pedig a kapcsolatot a pentatónia jelentette.
A műsorba meglepetésként bele is csempészték a Sakura Sakura című, cseresznyevirágzásról szóló népdalt, amelyet Pál Eszter énekelt el.
„Megmutattuk, hogy a somogyi ugrós milyen szépen szól együtt ezzel a csodálatos dallammal, amely oly kedves a japánok szívének. Igazán felemelő pillanat volt a koncerten, a közönség rendkívül hálás volt érte, mindannyian együtt énekeltek velünk. A célunk az volt, hogy ezúton is rávilágítsunk, milyen sok irányból építkezik a magyar kultúra. Nem véletlenül képezünk egyfajta hidat Európa és Ázsia között, az ezer esztendőnk alatt mindkét világból merítkeztünk, úgy, hogy a zenei hagyományunk mégis egyedi és különleges maradt” – fogalmazott.
Arra a kérdésemre, volt-e lehetőségük az előadás végén beszélgetni a helyiekkel, Pál István Szalonna elárulta, rengetegen jöttek oda hozzá, hogy közös fényképeket készítsenek, és elmondják, milyen sokat jelentett számukra az előadás. Sőt, még további gesztusokkal is kifejezték a magyar kultúra iránti szeretetüket: „Az egyik csapat valamiért arra kért, hogy kísérjük ki őket az Expo területén kívülre. Nem pontosan tudtam, mi lehet a céljuk, de azt feleltük, hogy persze, nagyon szívesen. Odakint értettük meg, hogy pálinkával szerettek volna megkínálni minket, jelezvén, hogy ez az ital is újabb kapcsolódási pont a két kultúra között. Rendkívül kedves gesztusnak éreztem. Azóta is számos üzenetet kapunk a különböző portálokon. A táncosaink számára is meghatározó élmény volt, hiszen számos fiatal most először járt Japánban.
Tizenhét órát utazni a világ túlfelére, és azzal szembesülni, hogy a helyiek nemcsak értik, hanem ismerik és szeretik a táncainkat és muzsikánkat – ez megfizethetetlen élmény.
Ők is úgy tértek haza, hogy a felhőkön jártak” – mesélte a zenész.
A MÁNE művészeti vezetője nem csupán fellépőként járult hozzá a Magyar Pavilon népszerűségéhez: az épületben található zengő Dómban ugyanis az érdeklődők egy szerkesztett zenei műsorral találkozhatnak, amelyet Szirtes Edina Mókus hegedűművésszel közösen állított össze. Itt a közönség a magyar népdal különböző útjait ismerheti meg egy interaktív zenei előadáson keresztül, vizuális látványelemekkel. „A magyar népdal éppen attól csodálatos, hogy variációkban, különböző formákban él, és ezeken keresztül bejárhatjuk a teljes Kárpát-medencét. Az összeállítással azt szerettük volna megmutatni, hogy milyen csodálatos, ahogyan ezek a különböző variációk mégis kirajzolnak egy dallamívet. Ezen keresztül egy népdalt adhatunk ajándékba azoknak, akik bejárják a Magyar Pavilont. Miután távoztak az épületből, több külföldivel is még sétáltam és beszélgettem egy keveset.
Feltűnt, hogy eközben mindvégig dúdolgatták a népdalt, amit odabent hallottak. Valamiképpen bennük maradt. A részükké vált
– idézte fel.
Pál István Szalonna tavaly Magyarország kiváló művésze lett, zenekara pedig idén ünnepli húszéves jubileumát. Arra a kérdésre, hogyan tekint a jövőre, úgy felelt: „Tíz évvel ezelőtt is az volt, és remélem, hogy húsz év múlva is megmarad egyetlen célkitűzésemnek, hogy minél több emberrel megszerettessem a Kárpát-medence muzsikáját, és rámutassak, hogy a népi kultúra élő kultúra. Ha sikerül az embereket csak egy picit kimozdítani a digitális világból, és visszaterelni őket a közösségekbe, ahol a zenén vagy a táncon keresztül kapcsolódhatnak egymáshoz, akkor már elértem valamit.”
