Kerek évfordulót ünnepelnek Harangodon! Negyvenedik alkalommal nyitotta meg kapuit a népművészet szerelmesei előtt a Téka tábor.
Perzsel a nap, a forró homokban mezítlábas gyerekek csalogatják az ürgéket magvakkal, gyümölcsökkel. A csűrből jövő gyimesi dallamok keverednek a sátorban húzott szilágyságiakkal, a fafaragók az árnyasban ütemre kalapálják a vésőket, a kovácsműhelyben is éledezik a tűz. A Téka tábor csütörtök délelőtt is a nyugalom szigete, ahol már a legkisebbek is együtt játszanak, a fiatalok kézműveskednek, táncolnak, csapatokba verődve nevetgélnek, a felnőttek pedig jó ismerősként, hideg fröccsöt kortyolva beszélgetnek.
Téka tábor: a moldvai táncháztól a Magyar Bandáig
Anikó egy hatalmas fa árnyékában élvezte a jegeskávéját, amikor letelepedtünk mellé a fűbe. Veterán tékás már, az is kiderült, hogy miért: férje, Nagy Barna a nagykállói Bürkös zenekar bőgőse. A banda évek óta zenél a táborban, nevük szervezőként is összeforrt vele.
– Először csak egy napra jöttünk ki, aztán kettőre, de a gyerekek annyira szeretnek itt lenni, hogy egy ideje már az egész hetet kint töltjük – mutatott a közelben felállított sátrukra. A kisebbik fia egy barátjával hűsölt egy pléden, az idősebb pedig a csűrben táncolt.
A fiúk itt szabadon, mezítláb szaladgálhatnak és focizhatnak, bogarat gyűjthetnek, leshetik az ürgéket – magyarul igazi gyerekek lehetnek. Nincs telefonozás, nincs tabletezés, csak a foglalkozások, a tánc, a koncertek, a közösség, és ez bőven elég nekik.
A női szekciót a Bürkös énekesének és hegedűsének lánya, Anna erősítette, aki a népzene bűvöletében cseperedett fel. Hazajár a Téka táborba, ahol szinte mindenkit ismer. A zenekar tagjainak hosszú barátságát a gyerekeik is „megörökölték”, egy nagy, muzsikától hangos családként telnek a mindennapjaik. Igaz, a koronavírus-járvány óta mindenkinek van civil munkája is, a banda a szívük csücske.
Simán-Béres Katalin Eszter és férje negyedik éve Tékáznak Harangodon, három gyermekük közül kettő a Tánctanoda növendéke, és a legkisebb is szereti a zenét.
Reggeli után kijövünk a gyerektáncházba, aztán választanak maguknak valamilyen kézműves foglalkozást, ürgéznek egy kicsit, és ebédidőben megyünk haza. Szeretünk ide járni, mert a kicsik közelebb kerülnek a hagyományainkhoz, most például moldvai táncokat tanultak, gyöngyöt fűztek és kipróbálták a fafaragást
– árulta el a fiatal nyíregyházi édesanya, s hozzátette: igyekeznek olyan programokat szervezni, melyek közben közös élményeket szerezhetnek.
Ahogy szél a szél, eső az eső...
A 40. Téka táborban ebben az évben minden a kerek évforduló körül forog, a falakon régi fotók és újságcikkek idézik fel a múltbeli táborok hangulatát, és mintha a színpadi programokat is úgy állították volna össze, hogy egyszerre képviseljék a múltat és a jelent:
a széki és cigány táncház,
a közös éneklés a Mezőség egyik legismertebb hagyományőrzőjével és nótafájával, Hideg Anna nénivel,
a Sára Ferencre emlékező Csángóbál moldvai, gyimesi adatközlőkkel és
a fiatalok nagy kedvence, a Magyar Banda koncertje
összehozta a generációkat. A jubileumi gálaműsor pedig méltóképpen tisztelgett az elmúlt negyven év előtt a Téka Zenekarral, a táborban valaha közreműködő zenészekkel, táncosokkal, énekesekkel és meghívott vendégekkel.
Kerezsiné dr. Kulcsár Annamária táborvezető hasonlata szerint a tábor éppen olyan, mint a magyar népmesében a királylánynak a só: ugyan nem lételemünk, de az teszi teljessé az ízeket, a zamatokat. Immár negyvenedik éve a Téka Népművészeti Tábor a mi sónk, az ízek koronája, a mi találkozási pontunk, a feltöltődés, a kiteljesedés ünnepe.
Kívánom, hogy a harangodi dombok között legalább még 40 évig húzzák a zenészek és táncoljanak a gyerekek, fiatalok, vének együtt – olyan természetességgel és önazonossággal, ahogy szél a szél, eső az eső
– fogalmazott dr. Ratkó Lujza néprajzkutató.
