Kétezer fős közönség előtt aratott nagy sikert a Magyar Nemzeti Táncegyüttes az Oszakai Világkiállításon. Az együttes művészeti vezetőjével, a Nemzet Művészével, a Kossuth-díjas koreográfussal a Magyar Pavilonról, a folklór varázsáról és mesekönyvekről is beszélgettünk.
Rendszeresen járnak külföldön, tavaly októberben Dél-Korában szerepeltek, idén május végén Törökországban léptek fel. Hogyan került az Oszakai Világkiállítás a látóterükbe?
Régóta dolgozom egy kedves, japán impresszárióval, így 1995-ben, 2000-ben, 2016-ban és 2018-ban már járt Japánban az együttesem. Idén pedig a Magyar Nemzeti Táncegyüttes eljuthatott az Oszakai Világkiállításra, amely nagy élmény volt mindenki számára. Két műsort is adhattunk; először egy kisebb létszámú koncertet a zenekarunkkal és táncos- énekes szólistáinkkal, majd a legnagyobb beltéri rendezvényhelyszínen, az Expo Hall-ban, kétezer fő tekintette meg együttesünk egész estés produkcióját. Csodálatos volt a fogadtatás! A nézőterén egy gombostűt se lehetett leejteni, és a közönség alig akart elmenni a műsor végeztével, olyannyira megragadta őket. Az előadásunkról készült fotók azóta is láthatók a helyszínen. A Magyar Pavilon nagy hangsúlyt fektet arra, hogy minél több hazaiművész mutathassa meg magát az expón, és megtisztelő, hogy mi is köztük lehettünk.
42 fővel utaztunk, ritkán van lehetőségünk ennyien útra kelni.
Nagy öröm számomra, hogy Magyarország legnagyobb létszámú hivatásos néptáncegyüttese ilyen méltó módon tudott bemutatkozni Oszakában. Remélem, hogy ilyen kiváló lehetőségek a Magyar Nemzeti Táncegyüttes számára a jövőben is adódnak.
Gazdag repertoárjuk az egyes tájegységeket bemutató autentikus folklórelőadásoktól a mesedarabokon át a történelmi táncjátékokig ível. Miért az Európa szívében című produkciót vitték?
Külföldön általában nem tematikus vagy magyar gondolatokat feszegető előadással, inkább folklórműsorral jelentkezünk, hogy minél színesebb képet adjuk a Kárpát-medence örökségéről. Oszakába a legszínvonalasabb kincseket vittük úgy a koreográfia, mint a zene és a népviseletek tekintetében. Dinamikus férfitáncok – például a legényes vagy verbunkok –, lendületes párostáncok és virtuozitás jellemzi az előadásunkat. Színes matyó, kalocsai és kalotaszegi táncok, amelyeknek viseletei talán a legcsodálatosabbak a magyar népművészetben.
A rendezvények között szerepelt egy könyvbemutató is: Tapolczai-Zsuráfszky Lilla Bartók és a tücsöklagzi, valamint Kodály és a Cifra Palota című zenélő mesekönyvei az angol és német fordítás után japánul is megjelentek. Milyen volt a fogadtatás, és érkeztek-e visszajelzések azóta?
Lilla lányom az együttes táncos és énekes szólistája. Külön öröm volt, hogy amikor a kis unokánk született, Lilla egy, a magyar népzenét is bemutató gyerekkönyvet írt és kiadott, a magyar mellett japán, angol, német, török és lengyel nyelven is megjelent már. Oszakán kívül Tokióban is bemutatkozott a könyvekkel, amik nagy sikert arattak. Hiánypótló és magas színvonalú munkáról beszélünk, hiszen a nyomógombos, chipes technika által csodálatos zenei részletekkel és a népi hangszerek hangjával is meg tudnak ismerkedni a gyerekek és szüleik. Láthatóan mindenki örömmel forgatja a könyvet. Mindegyik kötetet egy-egy mese szövi át, játékosan bemutatva legnagyobb zeneszerzőinket, Bartókot és Kodályt. További kiadványok is várhatók, hogy e sorozat által is egyre jobban megismerjék a világban a magyar népművészetet.
Visszatérve az expóra: kik látogatnak ki, hogyan képzeljük el a pavilonok erdejét?
Este, előadás után a feleségemmel, Zs. Vincze Zsuzsa Kossuth-díjas koreográfussal, az együttes szakmai vezetőjével sétáltunk a holdfényben az expo területén. A Zoboki Gábor tervezte Magyar Pavilon közelében ott van az amerikai, a francia, a román és a lengyel is.
Minden ország igyekszik a legimpozánsabban megjeleníteni a maga kultúráját, de a magyar zene, a tánc és a viseletek bemutatása még ebben a környezetben is kuriózumnak számít.
Japánban 100-110 millió ember él, ennek 10 százaléka, azaz 10-11 milliónyian foglalkoznak néptánccal: magyarral, szlovákkal, cigánnyal, horváttal stb. Olyan nemzetről beszélünk, amelyik az európai tánckultúrát ismeri és figyelemmel kíséri, különös tekintettel a miénkre, ezért igen nagy érdeklődés övezi a magyar együttesek fellépését.
Ha a külföldi közönség megtanul egy-egy magyar népdalt, és jól érzi magát a táncházban, az nagyon jó, de a kultúrák közötti párbeszéd túlmutat ezen. Miről szólnak ezek a találkozások valójában?
A Magyar Pavilon programja azért is érdekes, mert tizenöt percenként váltják egymást a magyar énekesek, hogy zenei kultúránkból mutassanak példákat. Különleges, hogy élő előadókról és nem magnóról bejátszott vagy egyszerű aláfestő zenéről van szó! Az Expo Hallban is erőteljes érdeklődést tapasztaltunk. Másik magyar vonatkozás, hogy a szigetre épült expo területét körbe öleli egy 2 km hosszú és 20 méter magas faépítmény, a Grand Ring, amelyet az a Sou Fujimoto tervezett, aki a Magyar Zene Házát is megálmodta. Fel lehet menni az építmény tetejére, ahonnan rálátni az összes pavilonra. Csodálatos élményt nyújt! A Magyar Pavilon kiváló ötletként elvont gondolatokat is megjelenít, az életünk olyan részére fókuszál, amire a világnak most nagy szüksége van:
elvonulásra és az élet mélyebb pillanatainak átélésére ösztönöz.
Táncművészként, koreográfusként a világ számos pontján mutatta be a magyar tánckultúra szépségét. Mi fogja meg leginkább a külföldi közönséget a magyar folklórban?
Az emberek nyitottak a magyar kultúrára, nagyon szeretik a lendületes, virtuóz magyar táncokat, a gyönyörű magyar viseleteket, szép magyar énekeket. Nagy szerepe van ebben a diaszpórában élő magyarok támogatására létrejött Kőrösi Csoma Sándor Programnak, amely keretében olyan közösségekben, ahol meg szeretnének ismerkedni a magyar néptánccal, ezt megtehetik Amerikától kezdve Európán, Ausztrálián át Ázsiáig, így Japánban is.
A külföldre utazó táncosok és sportolók mindig is messzire vitték a magyar kultúra hírét, napjainkban pedig a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos televíziós tehetségkutató is rámutatott arra, hogy milyen fantasztikus táncmozgalom létezik úgy a Kárpát-medencében, mint Magyarországon.
Ehhez járul hozzá a kalotaszegi esküvőt bemutató, Magyar menyegző című táncfilm is.
Amikor megérkeztünk a 28 órás repülőútról Japánból, máris a filmforgatás helyszínére siettünk. Nagyon nagy öröm, hogy az együttesemmel részt vehetünk ennek a filmnek az elkészítésében, amely várhatóan jövő év elején kerül a mozikba. Csodálatosan fogja rögzíteni az élő hagyományt és a kultúránk egy fontos szeletét.
Az Oszakai Világkiállítás célja a jövő társadalmának megtervezése, az élet megmentésén, megerősítésén, összekötésén keresztül, a fenntarthatóságot szem előtt tartva. Milyen feladata lehet ebben a kérdéskörben a tánckultúrának?
A néptánc és a népművészet nem egy dobozba zárt emlék vagy tárgy, amit megőrzünk és kiállítjuk a múzeumban.
Táncolni a jelenben lehet!
Amikor a zene megszólal, megfogjuk egymás kezét, körbe állunk, a párunkkal együtt mozdulunk – ez a jelen pillanat öröme, a tánckultúra pedig az élet öröme. A magyar tánc virtuózabb, individuálisabb, egyénibb, szertelenebb. A Kárpát-medencében csodálatosan megőrződtek ezek a néptáncok, ezért is tartanak nagyon nagy érdeklődésre számot akár Amerikából, akár Japánból. Élő, organikus művészeti ágról van szó úgy a táncházmozgalommal, a hivatásos együttesekkel, mint az amatőr mozgalommal, a gyerekekkel és a hagyományőrzőkkel. A magyar táncnak létjogosultsága van, és a világ kíváncsi erre!
És önnek változatlanul az a célja, hogy minél szélesebb körben terjessze mindezt.
Folyamatosan! Évi 130-140 műsorral dolgozunk, bemutatva azokat kistérségektől nagytérségekig, kisvárosoktól nagyvárosokig, nagyszínpadoktól szabadtéri helyszínekig. 20-22 repertoárelőadásunk van, amiből az impresszáriók választhatnak, külföldre folklórt viszünk, Magyarországon pedig elsősorban a Müpában, a Nemzeti Színházban és a Nemzeti Táncszínházban várjuk a hazai közönséget változatos, autentikus műsorainkkal.
Filip Viktória
