Jubilált a firigyházi néptánctábor

Ebben az évben is mintegy 40 gyerekkel tartották meg az egy hetes programot a törökkanizsai Tiszagyöngye Művelődési Egyesület szervezésében. Célja, hogy a fiatalokat felkészítse az őszre újból induló foglalkozásokra.
   
Énekelnek, táncolnak, és hangszeren játszanak a Ricze Emlékház udvarában az érdeklődők. Ebben az évben 40 gyermek vesz részt a táborban, közülük sokan már évek óta visszajárnak.

Bacsó Viktor, Törökkanizsa: „Nekem ez a harmadik firigyházi táborom. Nagyon tetszik, nagyon szeretem a társaságot. Sokat tudunk zenélni és táncolni. Idén magyar Szent Benedek-táncokat tanulunk.”
   
A program ideje alatt több oktatóval dolgoznak a gyerekek reggel kilenctől késő délutánig. Varga Anna népi énekeket tanít a fiataloknak. Ebben az évben tájegységre jellemző dalokat, valamint a magyar Szent Benedek-táncokhoz kapcsolódó énekeket sajátíthatják el a résztvevők.

Varga Anna, népiének oktató: „A hazai anyagunk ismerős, ezért szerintem annyira nem nehéz a gyerekeknek – hozzászoktak, sokat énekeljük ezeket. Az erdélyi anyag egy kicsit távolabb áll tőlük, de ügyesen veszik az akadályokat, szépen tanulnak.”
                   

A néptánctábort már tizedik éve szervezi meg a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület, amely főként az egyesület táncos tagjait karolja fel.

Mihók Emese, szervező, Tiszagyöngye Művelődési Egyesület: „A táborban nagyon az alapokat nézzük át. Egy hét intenzív munka, és itt nagyon jól meg lehet alapozni akár egy nehezebb táncegységet is. Szerintem ez nagyon jól sikerül – már az oktatókból is kiindulva, jól összerakják a heti programokat.”

A tábor szombat délután zárul, gálával és művelődési műsorral.
 

text