Zenei örökségünk negyedszázada: a Táncház-Népzene sorozat

A Hagyományok Háza közel negyed évszázados múlttal rendelkező Táncház-Népzene lemezsorozata egy különleges és reprezentatív autentikus népzenei válogatás. „Az évente megjelenő kiadvány méltán foglal el rangos helyet a fiatal népzenészek, népzenei előadók körében is, hiszen a lemezsorozat igazán nívós bemutatkozási lehetőséget kínál számukra”– vallja a sorozat zenei szerkesztője és rendezője, Árendás Péter.

A Táncház-Népzene című sorozat 2025-ben immár 25. alkalommal jelent meg a Hagyományok Háza kiadásában, valójában azonban ennél is régebbre, 1982-re datálható az indulása: „A sorozat kezdete az első magyarországi Táncháztalálkozóval esik egybe. Az akkor rögzített gálaműsor a következő évben bakeliten jelent meg a Hungarotonnál.

Ez a felvétel reprezentatív módon mutatja be a magyar népzenét akkor játszó legjobb előadókat.
Fontos, hogy csak az első alkalommal adtak ki élőben rögzített koncertfelvételt, a továbbiakban már jelentkezéses alapon, a lemez szerkesztője által kiválasztott hangfelvételek képezték a kiadvány tartalmát” – meséli Árendás Péter.

Később a Hungaroton és a Magyar Művelődési Intézet közös kiadványává vált a lemez, és több évre Eredics Gáborhoz került a zenei rendezőség feladatköre. A régebbi lemezek esetében mindig más szakembert kértek fel a lemez szerkesztésére, például Halmos Bélát, Éri Pétert vagy Rossa Lászlót. „Aztán 1999-ben engem keresett meg Héra Éva, aki akkor a Magyar Művelődési Intézet Zene- és Táncosztályának vezetője volt, hogy legyek a lemezsorozat gazdája. Ekkor még két évvel a Hagyományok Háza megalakulása előtt jártunk. Mindenesetre a történetbe én a 2000-es lemezzel kapcsolódtam be végérvényesen, ezt már én szerkesztettem, illetve részt vettem a pályáztatási munkában is. Mivel abban az évben egy másfél hónapos amerikai turnéra mentem a Budapest Táncegyüttessel, Halmos Bélát kértem meg a stúdiófelvételek koordinálására, 2001-től fogva viszont már ezzel is én foglalkozom. Ez az év a Hagyományok Háza megalakulásának éve, az intézmény át is vette a sorozatot a Magyar Művelődési Intézettől, és én maradtam a gazdája” – folytatja Árendás Péter, aki hozzáteszi: „Nagyon büszke vagyok erre az egyedülálló lemezsorozatra, ami 1983-tól kezdve változatlan koncepció mentén jelenhet meg minden évben. Az évtizedek alatt elkészült közel 400 műsorszám

egy igazán reprezentatív válogatás, melyben a Kárpát-medence minden kistájának énekes és hangszeres népzenei világa megjelenik,
ügyelve a gondos dallamválogatásra és a hiteles, autentikus előadásmódra.” A pályázók korára, pályafutására vonatkozóan nincs megkötés: egyaránt helyet kaphatnak a lemezen a fiatalok, a pályakezdők és a rutinos, profi előadók is.

A Táncház-Népzene lemezre beérkezett pályázatokat egy háromtagú szakmai zsűri bírálja el. Az elbírálás után Árendás Péter megszerkeszti a lemez zenei anyagát, végig jelen van a műsorszámok felvételénél és az utómunkáknál is, de ha szükséges, a felvételeket megelőzően is közvetlen segítséget nyújt a fiatal előadóknak:

Már a stúdiófelvételeket megelőzően szoktam »finomhangolni« azokat az összeállításokat, amelyekbe esetleg belekerül egy-egy olyan dallam, amit érdemes lenne lecserélni vagy kihagyni; illetve előfordul, hogy előadásmódbeli instrukcióra van szükségük a zenészeknek” – mondja Árendás Péter.

text