Egyéves terepmunkára indul, hogy gyűjtsön, majd a felvett anyagok alapján táncszínházi produkciót készít. Így foglalható össze, hogy mire készül a következő három évben Farkas Tamás, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes művészeti vezetője, aki elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia, az MMA ösztöndíját. Beszélt a gyűjtés és az alkotás folyamatáról, és arról is, hogy a népművészet múzeumba, egy vitrin mögé való-e.
Gyűjtés, feldolgozás, színpadra állítás – ezzel a címmel adott be pályázatot, és került be a legjobbak, a Magyar Művészeti Akadémia, az MMA ösztöndíjasai közé népművészet kategóriában Farkas Tamás, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes művészeti vezetője. Az MMA ösztöndíja három évre szól.
Sorolta, hogy milyen terveket fogalmazott meg a következő három évre
Az első évben terepmunkára indul: előbb a Partiumban, Arad és Bihar megyékben, majd a Mezőségben, Kolozs megyében, végül pedig a gyergyói székelyeknél kutat, gyűjt, filmez és tanul. A második évben, ezt követően a rögzített, felvett táncokat igyekszik minél inkább elsajátítani, saját és táncos tanítványai, kollégái testére formálni. Ebből pedig a harmadik évben születik egy előadás, egy táncszínházi produkció.
Egyből tudta, hogy szeretné megismerni a táncos bácsikat, néniket
Farkas Tamás elmondta, hogy tizenéves kora óta vonzódik a néprajzi gyűjtőmunka, a terepmunka iránt. Hiába látott annak idején videókazettákon például 60-as évekbeli felvételeket, a táncos bácsik, nénik rögzített mozdulatait, azt érezte, hogy szeretné megismerni ezeket az embereket. Szeretne velük személyes kapcsolatot kialakítani, megnézni és meghallgatni, hogy miként gondolkodnak, miként kaszálnak, hogyan élnek párkapcsolatban, hogyan bánnak a többgenerációs családmodellben a gyermekekkel.
Farkas Tamás először Mácsára indult, majd bejárta a Kárpát-medencét
Először a romániai, a határhoz rendkívül közeli, Arad megyei Mácsára indult – dédapja szülőtelepülésére –, ahol magyarokkal, románokkal, cigányokkal egyaránt találkozott. Nemcsak meghatározó élmény volt számára ez a gyűjtés, hanem termékeny is, így a kedve csak tovább nőtt. Azóta bejárt számos vidéket Dél-Romániától Pest vármegyéig, a sárréti Vésztőtől a gyimesi csángókig.
Továbbra is vannak fehér foltok, ahol érdemes kutakodni, filmezni
Hozzátette, továbbra is rengeteg fehér folt található a Kárpát-medencében, ahol nem, vagy csak alig jártak gyűjtők: mind Magyarországon, mind Erdélyben, Délvidéken és Kárpátalján. Úgy véli, komplex módon kell szemlélni a gyűjtés során azt a szellemi kulturális örökséget, amelynek a tánc csak egy szegmense. A kézművességtől a viseletkészítésig, a népzenétől a táncokig óriási és változatos az az információmennyiség, amelyet érdemes is rögzíteni. Ha később ugyanis ezeket a táncokat színpadra viszi, akkor a további információk inspirációt nyújthatnak.
Két út áll az alkotó előtt, hogy miként lesz az anyagból előadás
Azzal kapcsolatban, hogy egy felvett anyagból miként lesz táncszínházi produkció, hogy miként zajlik az alkotás folyamata, elmondta: két lehetősége van egy alkotónak.
Vagy autentikus koreográfiai formában gondolkodik, amikor a faluban, az adott közösségben előforduló táncokat színpadra viszi, ugyanazokkal a motívumokkal, megidézve például egy lakodalmat vagy egy jeles naphoz kapcsolódó népszokást.
Vagy táncszínházi formában gondolkodik, és a gyűjtött anyagot csak eszközként veszi igénybe. Ilyenkor elveti az eredeti formát, és a táncot alárendeli a dramaturgiának, az üzenetnek, mint ahogy az történt a Munkácsy Mihállyal kapcsolatos Ecce homo című előadásban is.
Farkas Tamás elmondta: több tényezőtől függ, hogy éppen melyik verzió fut be. Ha megrendelésre készíti a darabot, akkor az adott együttes, társulat elképzelései a döntők. Ha viszont művészeti vezetőként a Tabán Táncegyüttes számára alkot, akkor az ő tervei a meghatározóak. Hangsúlyozta: bármi adhat ihletet, akár a Kovászna megyei Tündérvölgy-vízesés is, de most például sokat jár múzeumba, sok művészfilmet, színházi előadást néz, keresi az inspirációs lehetőségeket, próbál koreográfusként fejlődni, tanulni.
Nem az a kérdés, hogy a néptánc és a népzene múzeumi vitrinbe való-e
Ahogy a néptánc, úgy a vokális vagy a hangszeres népzene sem egy tárgy, amelyet behelyeztek egy múzeumi vitrin mögé. Ma is él – emelte ki. Mint fogalmazott, a táncok ma is használatosak, elsősorban az erdélyi falvakban, és nemcsak az idősek, hanem a 20-as, 30-as éveikben járó fiatalok körében is. Farkas Tamás szerint a kérdés inkább a forma. Az a funkció, az a közeg, amely a második világháborúig megvolt, megszűnt, a 70-es években indult táncházmozgalom urbanizálta, a városi ember számára is elérhetővé tette a néptáncot.
Hitvallását is megosztotta a Tabán Táncegyüttes művészeti vezetője
Az a célom, hogy 21. századi, mai, modern, progresszív műfajt teremtsek. Formát bontsak, olyan színpadi, képi világot hozzak létre, amelyre korábban talán nem volt példa – osztotta meg hitvallását a Tabán Táncegyüttes művészeti vezetője, aki példaként hozta fel erre az Aradi Kamaraszínházzal közös, 497 című produkciót. Az elmúlt években sok fesztiválon játszották, szerte a Kárpát-medencében, sok díjat érdemeltek ki vele. Most pedig meghívták az előadást Georgiába, Grúziába, így szeptember végén egy rangos tbiliszi színházi fesztiválon képviselik a várost, az országot.
Licska Balázs
