Gulyásleves, megemlékezés, magyar zene és néptánc – a magyar hagyományokat népszerűsítették az Észak-Macedóniában élő magyarok Krusevóban a hétvégén.
A Krusevói Köztársaság 10 Napja rendezvénysorozat keretében idén is lehetőség nyílt arra, hogy a magyar gasztronómiával, történelemmel és zenével is megismerkedjenek a helyiek.
Egész napos programmal készültek idén is az észak-macedóniai magyarok, hogy a magyar kultúra minél szélesebb spektrumát mutassák be a krusevóiaknak és az ott tartózkodó turistáknak. A helyi középiskolában délben ebéddel, hamisítatlan magyar gulyáslevessel várták a vendégeket, amit Turcsányi Tibor, a Teleház főszakácsa készített.
Természetesen a helyiek sem maradtak adósak. Mivel a középiskolában vendéglátást és turizmust tanulnak a diákok, ők igazi macedón ínyencségekkel töltötték meg az asztalokat. Szkopjéból egész busszal érkeztek a Teleház tagjai, de sokan már előző este is ott voltak, hogy segítsenek a rendezvény lebonyolításában.
Nem véletlenül adnak teret a krusevóiak minden évben a magyaroknak a rendezvénysorozatuk keretében. Az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc leverése után ugyanis 550 magyar menekült érkezett ide, az akkor még jugoszláviai városba. Ezt egy emléktábla is tanúsítja, amely a város főterén kapott helyet.
A délután folyamán egy megemlékezést is tartottak itt, amelynek végén Magyarország szkopjei nagykövetsége, a Teleház tagjai, a vajdasági vendégek, a helyi polgármester és a krusevói rendezvény képviselői is koszorút helyeztek el az emléktáblánál.
Jó magyar szokás szerint a magyar nap magyar zenével és tánccal végződött. A Fokos zenekar és a Rizgetős táncegyüttes a főtéren mutatták be, milyen az igazi magyar népzene és néptánc. A rövid koncert után pedig a közönség is bekapcsolódott a táncba.
Az eseményen mások mellett jelen volt Klein András, Magyarország szkopjei nagykövete és a külképviselet több munkatársa, Sutus József, a Macedóniai Magyarok Teleház Szervezetének elnöke és a Teleház számos tagja, Tome Hrisztoszki, Krusevo polgármestere, Zaharija Angeleszka, a Krusevói Köztársaság 10 Napja Nemzeti Intézmény igazgató asszonya, valamint Vajdaságból is érkeztek vendégek. Jelen volt Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Kudlik Zoltán, a magyarországi Nagy Imre Társaság alelnöke, a Tartományi Művelődési Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság segédtitkára és Kormányos Katona Gyöngyi, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója. Bosznia-Hercegovinából a Banja Luka-i Magyar Szó Egyesület képviseletében Saša Mićin alelnök érkezett feleségével Észak-Macedóniába.
A 10. alkalommal megtartott "Magyar nap" alkalmával a Teleház két elismerésben is részesült. Tome Hrisztoszki, Krusevo polgármestere dicsérő oklevelet adott át Sutus József elnöknek.
A kulturális program központi eseményén Zaharija Angeleszka, a Krusevói Köztársaság 10 Napja Nemzeti Intézmény igazgató asszonya a tízéves együttműködést megköszönve jubileumi plakettel jutalmazta a Teleházat.
A Teleház pedig a helyi Skar D.O.O.E.L.-nek nyújtotta át a Teleház barátja elismerést, amely a legmagasabb rangú elismerés a szervezetben.
A krusevói program megvalósulását a Magyar Nemzeti Tanács és a szkopjei magyar külképviselet támogatta.
A Krusevói Köztársaság 10 Napja rendezvénysorozatot minden évben megtartják ebben az észak-macedóniai városban annak emlékére, hogy a szabadságáért küzdő nép az 1903. augusztus 2-i ilindeni felkelést követően kikiáltotta a Krusevói Köztársaságot, amely rövid életű, csupán 10 napos autonóm állam volt a régióban.
