Bő harminc éve egy budapesti építészhallgatót a sorsa egy erdélyi lagziba vezérelt, jövőre pedig mozinézők tízezrei izgulhatják végig az első magyar játékfilmet, amelyben a fiatal sztárok mellett a néptáncé a főszerep. A forgatáson összeér a múlt és a jövő, és az is kiderül, miért rejtettek a lányok a csizmájuk sarkába üvegcserepeket.
A hétszáz fős Magyarvista Erdélyben, Kalotaszegen, Kolozsvár közelében fekszik. Itt született 1911-ben Mátyás István, akiről úgy tartják, hogy ha nem a kommunista Romániában él, világhírű táncos lehetett volna. A Mundrucként ismert virtuóz táncművész azért vált a legényes mesterévé, hogy lenyűgözhesse és elvehesse a falu legszebb lányát.
A magyarvistai református templom egész Erdély legrégebbi faszerkezetét őrzi, de amikor az épülethez érünk, nincs idő ezen elmélkedni. A környéken több száz filmes nyüzsög, a templom kertjében gyönyörű népviseletbe öltözött násznép várja, hogy valaki kimondja a boldogító vezényszót: „Felvétel!”
Csárdás társkeresőknek
A Magyar menyegző című film két budapesti fiatalember, András és Péter sorsát követi nyomon, akik a hetvenes évek végén Budapestről Erdélybe utaznak, hogy részt vegyenek András unokatestvérének lakodalmán. A kalotaszegi faluban viszont életre szóló kalandba keverednek, és olyan döntéseket kell meghozniuk, amelyeknek a következményei kiszámíthatatlanok.
A filmkészítők többek között a szentendrei skanzenben is forgattak, mi az egyik legfontosabb jelenetnél, az esküvőnél csatlakozunk a stábhoz. Miután a násznépet a filmbeli esküvői fotós lefényképezte, a statiszták szétszélednek, a következő jelenetben a templomkert kapujánál csak néhány idősebb táncos és muzsikus szerepel.
Először külön felveszik a zenét, majd azt játsszák vissza, két öltönyös úr már arra táncol. A talpalávalót muzsikustársaival Pál István Szalonna húzza. A Liszt Ferenc-díjas hegedűművész végigzenélte a világot. 2006-ban Vásáry Tamás zongoraművésszel és Sebestyén Mártával fellépett az Egyesült Királyság 1956-os díszünnepségén. A koncert után személyesen gratulált nekik az akkori brit miniszterelnök, Margaret Thatcher is.
A film alapötlete a rendező saját élményeire épül. Káel Csaba a Műegyetem diákjaként jutott el Erdélybe, a népi építészeti emlékeket látogatták meg, és amikor a helyi templomhoz értek, ők is belecsöppentek egy esküvőbe. Az egyetemistát lenyűgözte a kalotaszegi emberek barátságos habitusa, természetessége, népviselete, a zene és a tánc. Két év múlva már a Bartók Táncegyüttesben néptáncolt. Miután felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, több olyan filmet készített, amelyben megjelent a tánc. Akkori alkotótársai a mostani munkához újra csatlakoztak hozzá.
– Már hosszabb ideje gondolkoztunk azon, hogy a játékfilmes dramaturgiát használva, a mai közönséghez szólva miképpen mutathatnánk meg a filmvásznon a néptáncban, népzenében rejlő értékeket, élményeket. Úgy, hogy miközben visszanyúlunk a gyökerekhez, inspiráljuk a jövő nemzedékét, és az egész világ számára érthetően, átélhetően prezentáljuk nemzeti kincsünket – mondja a rendező.
A filmben felvillannak azok a női sorsok is, amelyeket néhány évtizede még a falusi szokásrend irányított.
Például íratlan törvény volt, hogy először a legidősebb lánynak kell(ene) férjhez mennie. A filmtörténetben az is ritkaságnak számít, hogy a vásznon a menyasszony öltöztetése és a kontyolás szintén megjelenik majd.
– Mai fejjel, amikor az egész világ elérhető, elképzelni is nehéz, hogy régen az embernek egy zárt falusi közösségben kellett megtalálnia a párját. És éppen ezek az esküvők, bálok, összejövetelek adtak alkalmat arra, hogy a nők a férfiakkal közelebbi kapcsolatba kerülhessenek. A táncon keresztül megismerhették a másik karakterét. Már a csárdás is egyfajta ölelés: a nő a férfi vállára teszi a kezét, a férfi a nő derekát fogja, amiből sokat megérezhetnek egymásból – magyarázza a rendező. – Nem véletlenül ajánlgatom a táncházakat egyedülálló barátaimnak, nőknek és férfiaknak egyaránt. Különleges érzéssel töltődhetnek fel.
Harmincéves álom
Újabb tömegjelenettel folytatják: a násznép a templom előtti hosszú, lejtős úton lesétál. Bár a többség eltűnik a kanyarban, a menet végét záró férfiak vidám táncba kezdenek. Közben szól az „A menyasszony arany bárány” kezdetű csujogatás, majd rázendítenek a dalra, „Mégis rám verték a vasat, / Babám szíve majd meghasadt”.
Felvonulnak a filmben a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Magyar Állami Népi Együttes művészei is. A vezető koreográfus, Zsuráfszky Zoltán – a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője – 1973 óta vesz részt néprajzi gyűjtésekben, hátizsákos fiatalként a hetvenes-nyolcvanas években rendszeresen jött Erdélybe, hogy a Magyar Tudományos Akadémiának felvételeket készítsen.
– Szeretnénk átadni az embereknek, hogy milyen élmény belecsöppenni egy kalotaszegi mulatságba – fogalmaz a Kossuth-díjas koreográfus, a nemzet művésze. – A magyar nyelvterület legszebb viseletkultúrája itt alakult ki. Kodály Zoltán a fiatal néprajzgyűjtőknek azt mondta, menjenek Kalotaszegre, mert ahol ilyen szépen hímeznek, ott biztosan érdemes a táncot és a zenét is rögzíteni.
A film producere és operatőre, Lajos Tamás harminc éve dolgozik Káel Csabával, rengeteg reklámot készítettek együtt. Bár Tamás tizenöt éve nem vállalt operatőri feladatokat, így, hogy régi, több évtizedes álmuk, a néptáncfilm valóra válhat, újra beállt a kamera mögé.
– Ezen az erdélyi helyszínen minden diákkori nagy példaképem, Korniss Péter fotográfiáit idézi – mondja. – Annak idején a Nők Lapjában ő fogalmazta meg képben azt, ami Erdély, ami az erdélyi hagyomány. Ebben a filmben Péter vizuális szellemiségét szeretném megidézni.
A férfi főszereplő, a Hunyadiból is ismert Kovács Tamás gyerekként focistának készült, és csak a film kedvéért sajátította el a kalotaszegi táncokat. Úgy tűnik, eredményesen: bár dublőre végig készen állt, hogy beugorjon helyette, Tamás végigtáncolt mindent.
A másik pesti fiatalembert Kövesi Zsombor alakítja, aki nemrég egy alternatív, merész színházi darabban nyújtott játéka kapcsán azt nyilatkozta, élvezi, amikor a nézők kimennek az előadás közben. Az ugyanis azt jelenti, hogy a darab kiváltott belőlük valamit, hatott rájuk. „A langymelegnél bármi jobb” – mesélte akkor egy interjúban. Ezt a szemléletét a filmekkel kapcsolatban is megőrizte.
– Imádom a rossz filmeket. Pesten működött is egy klub, ahol csak rossz filmeket néztünk. Az unalmas, biztonságos filmezésnél sokkal imponálóbb, ha a készítő mer eredeti lenni – véli. – Amikor a Magyar menyegzőhöz a nagy tömegjeleneteket vettük fel zenével, díszes ruhákkal, úgy éreztem, jó szerepelni benne, mert a néző sok ingert kap.
Az élet ritmusa
Az egyik padon idősebb asszonyok várják a következő jelenetüket. Cosma Anna, Sándor Aranka és Horváth Erzsébet a faluban lakik. Meseszép ruhájukat maguk varrták.
– A lányoknak általában konfirmálásra készítik a cifra ruhákat, ezek a korral haladva egyre sötétebbek, zöldek, bordók, kékek, feketék – magyarázzák. Kérdezem őket azokról az időkről is, amikor a film játszódik. Azt mondják, akkor még minden nő ennivalóval várta haza a férjét, nem a panziókból rendelték a vacsorát.
A menyasszonyt Bubik Réka alakítja, nővérét, Katit Törőcsik Franciska játssza. A színésznőt nemrég egy táncos műsorban is láthattuk.
– Most jelen van a tánc az életemben, és itt egy másfajta műfajjal is találkozhatok, a néptánccal, amihez még csak érintőlegesen volt szerencsém. Ami először megfogott, hogy a táncunk mennyi mindent elárul a korábbi nő-férfi kapcsolatokról. A csizmámhoz tartozik egy vicces kis sarkantyú, egy patkószerű rátét, és először furcsán éreztem magam, hogy kopogok vele. De szakértőnk, Tötszegi Tekla elmesélte, hogy ez szándékos, az a célja, hogy felhívja a férfiak figyelmét a nőre. Régen a lányok akár még üvegcserepeket is tettek a cipőjük sarkához, hogy csörögjön, amikor végigmennek az utcán – mondja a színésznő. – Az egyik kulcsjelenet előtt néhány perccel meg kellett tanulnunk pár új alaplépést Tamással, aki szintén nem néptáncolt korábban. A magyar néptánc olyan, mint a tangó, vagy bármely más improvizatív társastánc: vannak ugyan alapformák, de mindig a fiú vezet, a nő pedig figyel és reagál. Követtem Tamást, és abból a pár lépésből kikerekedett egy tizenöt perces táncos jelenet.
Franciska édesanyját – a Jó estét nyár, jó estét szerelem című színdarab és a Hogyan tudnék élni nélküled? című film után már harmadszor – Györgyi Anna alakítja.
– A vonulásnál az idősebb asszonyok külön rendben mennek, és olyankor közéjük csatlakozom. Szeretek velük beszélgetni, csodálatos nőket ismerhettem meg. Meséltek arról, hogy ellentétben a mai nagy szabadsággal, ami könnyen összezavarja az embert, náluk az életnek még megvolt a maga üteme, kerete – osztja meg velünk a színésznő. – Elmesélték, hogy lánykorukban iszonyatosan sokat dolgoztak. Az egyikük például segített a nagypapának a mezőn, és ha éppen tudott, akkor tanult. Arra biztatták, hogy egy lánynak nem fontos a tanulás, majd az ura eltartja. Ő viszont a budin és a dunyha alatt olvasott.
Következik az ebédszünet. Az étterem egyik nagytermét kinevezték öltözőnek, itt készülnek a délutáni templomi jelenetekre. Miközben az evőeszközök koccanása halkul, a fal túloldaláról átszűrődik, ahogy a helyi asszonyok a huszonötödik zsoltárt gyakorolják.
Pór Attila
