Komoly- és népzenével, valamint néptánccal ünnepelnek a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér utasforgalmi tereiben, a 2A és 2B terminálokon az augusztus huszadikai programsorozat keretében.
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter újságírók előtt arról beszélt, hogy a ferihegyi repülőtér Magyarország egyik legnagyobb kapuja a nemzetközi erőtérre, ahol naponta hatvanezren is megfordulhatnak. Elmondta, elindult egy olyan küldetés, aminek célja a magyar kultúra megmutatása és megszerettetése.
A kezdeményezés lényege, hogy augusztus 20-án a reptéren, és aztán folyamatosan, nemcsak a nemzeti ünnepeinken, más meghatározott helyeken is legyen ott a magyar kultúra
– tette hozzá.
Büszkék vagyunk a magyar kultúrára, amely bemutatja és erősíti hagyományainkat, legyen szó klasszikus vagy népi kultúráról – hangsúlyozta a miniszter. Kiemelte, hogy identitásunk egyik lényeges eleme a kereszténységünk és a kultúránk, amely határokon átível, magyarrá tesz bennünket.
A repülőtéren augusztus 20-án minden órában komoly- és népzenei, valamint néptáncos produkciók láthatók. Fellép Paládi Máté zongoraművész, a Nemzeti Tehetség Központ Talentum Hungaricum program klasszikus zenei mentoráltja. Előadásában Liszt Ferenc és Kodály Zoltán művei hangoznak el. Tuba Örs (hegedű) és Varga Zaránd (brácsa) népzenei duója, a Nemzeti Tehetség Központ Talentum Hungaricum program népzenei mentoráltjai kalotaszegi dallamokat szólaltatnak meg. A több mint hetvenéves, a Csoóri Sándor Alap támogatásával működő Bihari János Táncegyüttes – Ostrowski Fanni, Zách Nóra Boróka, Szabó Bendegúz, Kozma-Simándi Gergely – verbunkos táncokat ad elő. A 2017-ben alakult, lelkes fiatal zenészekből álló Ritka zenekar – Bács Annamária Zita (hegedű), Pandák Alinka (brácsa), Szilágyi Boglárka (bőgő) – táncházakban muzsikál és táncegyüttesek kíséretét látja el, ezúttal a Bihari János Táncegyüttest kísérik.
