A magyar népzene felvidéki őrzője

Hanusz Zoltán állami kitüntetést kapott

Az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából több szaktárcánál is kitüntették a legelhivatottabb szakembereket. Díjat kapott Hanusz Zoltán népzenész is.

  
Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára Kiss-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért felelős államtitkárral állami kitüntetéseket és művészeti díjakat, köztük Magyar Arany Érdemkeresztet, Magyar Ezüst Érdemkeresztet, valamint Magyar Bronz Érdemkeresztet adott át kedden Budapesten, a Pesti Vigadóban augusztus 20. alkalmából. Itt vehette át Hanusz Zoltán népzenész, nagybőgőművész, az észak-komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ kulturális menedzsere, a Figur Polgári Társulás alapító elnöke a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetését.

 
Állami kitüntetések: Hanusz Zoltán a magyar népzene felvidéki őrzője

Hanusz Zoltán szerint az igazi tradíció továbbéltetése az, ha olyan alaposan megtanulunk egy-egy stílusban zenélni, olyan otthonosan mozgunk benne, hogy a stílusjegyek megtartása mellett tudjuk magunkat adni, így az egyéniségünk is megjelenik a muzsikánkban. 

Ez persze csak akkor lesz hiteles, ha alaposan ismerjük is azt a zenét, amit játszunk.

Mélyre ássuk magunkat egy-egy régebbi hagyományőrző falusi zenekar játékába, hogy igyekszünk elsajátítani, tökéletesen leutánozni, megtanulni ezt vagy azt a játékstílust. Mellesleg ezek kifinomult stílust képviselnek és a kamarazenélés legmagasabb szintjére fejlesztették az együtt muzsikálást, amit egy életen át dolgoztak ki. Mindezt elsősorban archív felvételek alapján, szerencsésebb esetben személyes találkozások alkalmával. Ez olyan szintre jutott a táncház-mozgalomban, hogy eleinte vidékek zenéjét tanulták meg a népzenekarok, utána falukra bontották, ma már egyénre.
 

text