A Boglya Népzenei Együttes és az innsbrucki magyar közösségek hosszú távú együttműködése kézzelfogható eredményt hozott: az elmúlt évek népzenei tanfolyamain résztvevők közül többen már színpadra is léptek. A júliusi lovászi táborban az innsbrucki workshopokon részt vett zenészek a Boglya Együttessel közösen muzsikáltak, bizonyítva, hogy a közös munka nemcsak a hagyományőrzést, hanem az aktív zenei közösségépítést is szolgálja.
A Boglya Népzenei Együttes régóta együttműködésben áll az innsbrucki magyar szervezetekkel, az elmúlt három évben pedig az ott zajló magyar népzenei tanfolyamok jelentős érdeklődést váltottak ki. A résztvevők nemcsak helyiek, hanem Münchenből és Bécsből is érkeznek, ami a magyar zene és tánc hagyományainak terjedését mutatja. A cél, hogy a magyar kultúra tovább éljen és fejlődjön, valamint több lelkes zenészt tudjanak tanítani.
Ennek eredménye is született: júliusban tartotta idei táborát a Boglya Népzenei Együttes Lovásziban, ahol a zárókoncert fellépői között helyet kaptak az innsbrucki népzenei workshopok zenészei is, akik aztán közösen muzsikáltak az együttessel. Hárman a „Lesz, ami lesz“ zenekarral zenéltek.
A tanfolyamok köré egy táncos közösség is kezd kialakulni, ami a magyar népzene és tánc hagyományainak terjedését mutatja. „Ezért dolgoztunk, ezért dolgoztam, 1990-ban kezdtem el népzenét tanítani a Alsóőrben, és azóta ezért dolgozom, hogy visszakapják, és élvezhessék az itteniek is a népzenéjüket“, mondta Földesi János.
A jövőben további közös projektek várhatóak, amelyek célja a magyar zene és tánc hagyományainak terjesztése. Októberben újabb látogatásra kerül sor Innsbruckban, és rendszeres programok zajlanak Dél-Burgenlandban is.
Sebestyén Áron
