Egy csodálatos és példaértékű kecskeméti életutat díjaztak országosan. Kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Lukács László, néptáncpedagógus, koreográfus, a Kecskemét Táncegyüttes művészeti vezetője.
Lukács László a Rádió 1 Gong Téma műsorában a díj kapcsán mesélt saját életéről, szakmai pályafutásáról, és a Kecskemét Táncegyüttesben folyó szakmai munkáról.
Óriási elismerése a szakmai munkájának
Lukács László elárulta: nagyon szívmelengető érzés volt számára a rangos országos kitüntetés, a Magyar Arany Érdemkereszt adományozása, eddigi szakmai munkája elismeréseként.
A kitüntetésre a Magyar Néptánc Népművészeti Mozgalom csúcsintézménye, a Hagyományok Háza Művészeti főigazgató-helyettese, művészeti vezetője terjesztette fel.
Hozzátette: a díj egy csapatmunka eredménye. Sokat köszönhet feleségének, Lukácsné Haránt Eszternek, akivel az évek alatt rengeteg szakmai dolgot együtt vitték véghez. De az elismerésben benne vannak a tanítványok, táncosok is, akikkel valaha együtt dolgozott, vagy éppen most dolgozik, így a Kecskemét Táncegyüttes mellett az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület tagjai.
Édesanyja indította el a néptánc útján
Lukács László mesélt a néptánc szeretetéről is. Dunaújvárosan született, ott élt tíz éves koráig. Édesanyja családja révén kötődtek Kecskeméthez. Azóta is itt él, lokálpatriótaként Kecskemét hírnevét viszi, élteti, szolgálja. Tíz évesen kezdett el néptáncolni, édesanyja unszolására, aki elvitte a táncpróbára. Nagyon sokat nézte ámulattal a tévében gyerekként a néptáncot, ezért szerette volna édesanyja, ha ő is táncol.
Tele volt célokkal, melyeket sikeresen el is ért
Lukács Lászlót magával ragadta a tánc, ez egész műfaj. Egyre komolyabban és komolyabban művelte. Célokat tűzött ki maga elé. A Magyar Állami Népi Együttes táncosa szeretett volna lenni. Sikerült 2000-ben.
Gyermekként arról is ábrándozott, hogy a Kecskeméti Táncegyüttes művészeti vezetője lesz. Ez az álma 2004-ben teljesült. Közben sokfelé tanított a Kárpát-medencében, de kilenc hónapot Torontóban is eltöltött, az ott élő magyarokat tanította.
Feleségét is a tánc által ismerte meg. Gyermekeik szintén táncolnak, mindig utaztak velük a fellépésekre, így mondhatni belenőttek a néptánc és a néphagyományok világába. A nagyobbik a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatója szeptembertől, a kisebbik pedig a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Szakgimnázium táncművészeti szakára nyert felvételt.
A Kecskemét Táncegyüttes számára nem lehetetlen a fiatalokat megnyerni
A rangos állami kitüntetést a magyar néptánc, népzene és dalkincs továbbadását szolgáló művészi munkája, valamint a tánc pedagógiai terén szerzett érdemei és vezetői tevékenysége elismeréseként érdemelte ki.
Vajon ma a digitális világ sűrűjében, hogyan lehet a néptáncot megszerettetni a fiatalokkal? Ezzel kapcsolatban Lukács László kifejtette: nagyon szeretik, amit csinálnak, élvezik, és ez sugárzik is belőlük, ezt pedig érzik a tanítványok is. Valóban nem könnyű megszólítani a mai fiatalságot. Ugyanakkor úgy érzi, hogy egyre nagyobb igény van rá, hogy ne csak a telefon fölé hajolva éljék életüket. Amikor meglátják a néptánc közösségünket, abban a pillanatban már könnyebb megfogni őket, mert igényük van rá.
A legidősebb táncos 73 éves
A Kecskemét Táncegyüttes létszáma elérte már a 370 főt, köztük vannak néhány hónapos babák, akik az ölbeli gyermekjátékoktól kezdik, jelenleg a legidősebb táncosuk 73 éves. Tizenhárom csoportban folyik a táncoktatás. Szép nagy család, mindenki ismer mindenkit, a nagyobbak segítik a kisebbeket. A fellépések alkalmával a kisebbek tátott szájjal nézik a nagyobbakat. Igazi közösség, ahol értékteremtés és értéktovábbadás történik.
Szeretik külföldön is a magyar néptáncot
A Kecskemét Táncegyüttes már bejárta a világot. Ez is mutatja: van igény a magyar néptáncra, szeretik a külföldiek. A '70-es, '80-as évek után megint reneszánsza van a néptáncnak. Lukács László mintegy 35-36 országban járt a néptánc által, szinte minden földrészen. Tavaly a brazíliai világbajnoki harmadik helyezés óriási élményt nyújtott a táncosoknak. S ez óriási motiváció a fiataloknak, hogy a zene és tánc szeretete mellett a közösséggel világot is láthatnak, sikereket érhetnek el.
Jövőre lesz 50 éves a Kecskemét Táncegyüttes
Idén nyáron sem unatkozott a Kecskemét Táncegyüttes. Tánctáborok mellett felléptek többek között Kanadában is. A Kecskemét Táncegyüttes ifjúsági csoportja az ottani torontói Kodály együttes meghívására utazott ki.
2026-ban lesz 50 éves a Kecskemét Táncegyüttes. Már készülnek a nagy jubileumra, melyet szeretnének méltó módon megünnepelni. Három nagy műsort terveznek.
Sebestyén Hajnalka
