A kormány az eddigi 2,5 milliárd forintról 4 milliárd forintra emeli a Kárpát-medencei magyar népművészetet a középpontba helyező Csoóri Sándor-program támogatását 2026-tól – jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter.
Hankó Balázs a Sereglés 2025 című, 349 Kárpát-medencei település részvételével és együttműködésében zajló népművészeti rendezvénysorozat központi helyszínén, a budai Várban beszélt a Csoóri Sándor-program jelentőségéről.
Emelkedik a Csoóri Sándor-program támogatása
A tárcavezető szerint kiemelten fontos, hogy tovább segítsük és erősítsük identitásunkat a Kárpát-medencében, amely hagyományunkban gyökerezik, és mint a kovász, örökíti és összeforrasztja a generációkat. Hozzátette, hogy a több mint négyszáz, néphagyományokat őrző szervezet, az összesen több mint tízezer népzenész, néptáncos és kézműves mester részvételével szombaton zajló Sereglés 2025 fesztivál megmutatja:
a magyar nemzet él, és hagyományunk, kultúránk határokon átívelően köt minket össze, és formál közösséggé.
Sebő Ferenc népzenész, népzenetanár, a nemzet művésze arról beszélt köszöntőjében, hogy a földrészen egyedülálló nyelvünk és kultúránk globalizálódó egysége, amihez világszínvonalú gyűjtő- és elemző munka társul, amely lehetővé teszi, hogy termékennyé fordulva mind Magyarország, mind Európa kulturális identitásának forrásává váljon.
Rábai Miklós táncművészt idézve kiemelte:
az örökölt zenei és tánchagyományt nem őrizni kell, mert nem rab, nem ápolni, mert nem beteg, hanem egyszerűen tovább csinálni.
Megjegyezte, hogy a régiek azt tartották az éneklésről és a táncról, hogy gyógyítja az emberben felgyülemlő feszültséget, legyen az öröm vagy bánat. A táncház 54 éve tartó sikere bizonyítja, hogy a mai nyitott társadalom tagja is igényt tart a normális emberi létre.
A kormány 2017-ben hozta létre a Csoóri Sándor Alapot azzal a céllal, hogy megerősítse a hazai magyar és nemzetiségi, valamint a határon túli, magyar népművészettel foglalkozó közösségeket szakmai munkájukban, a hagyomány megőrzésében és továbbadásában.
A Bátaszéktől Csíkszeredáig több száz helyszínen megvalósuló Sereglés 2025 fesztivál célja, hogy bemutassa egyrészt a Csoóri Sándor-program eddigi eredményeit, másrészt megmutassa, hogy a népművészet nem csupán örökség, hanem élő, lüktető, megtartó közösségi élmény egyben.
A közös nyitó események és a köszöntők után kézműves mesterségbemutatók, műhelyfoglalkozások, néptánc, népzenei gálaműsor várta az érdeklődőket, végül minden helyszínen táncház zárja az egész napos programot.
A Csoóri Sándor-program az elmúlt hét éve alatt 21,77 milliárd forinttal, csaknem 12,5 ezer pályázatot és több mint 3300 szervezetet támogatott a népművészeti mozgalom minden területén.
A rendezvény központi eseményei a budai Várban, a Szentháromság téren zajlanak, további kiemelt helyszínek közé tartozik Békéscsaba, Debrecen, Gombaszög/Dernő (Felvidék), Kecskemét, Méra (Kalotaszeg - Erdély), Nagyvárad (Partium), Palics (Vajdaság), Salgótarján, Sárospatak, Sárvár, Szamosújvár (Erdély), Szatmárnémeti (Partium), Szekszárd, Székelyudvarhely (Erdély), Székesfehérvár és Zalaegerszegen a Gébárti-tó.
