Erdélytől az óceánig: világot hódítottak a Tiszavirág néptáncosai

Erdély hegyeitől az Atlanti-óceán hullámaiig fesztiválok és táborok kavalkádja tette felejthetetlenné a nyarat a néptáncosok számára. A Tiszavirág Néptáncegyesület fellépései és táborai egyszerre szóltak a hagyományőrzésről és a zajos sikerekről, de a közösség erejéről és az embertársi szeretetről is. Nagy lendülettel ugrottak fejest az új évadba, kitárt kapukkal várják az új tagokat.

Mozgalmas nyarat tudhat maga mögött a deszki Tiszavirág Néptáncegyesület. Az új évad elején nagy szeretettel tárták szélesre kapuikat és szívüket azok előtt, akik szívesen csatlakoznának a Tiszavirágosok nagy családjához. Minden korosztályból örömmel fogadják az új tagokat szegedi, deszki és röszkei bázisukon is.

 

Szabadtéri diadal után közösségépítés a Kárpátok ölelésében
Gigantikus, telt házas évadzáróját a Szegedi Szabadtéri Játékokon tartotta a Tiszavirág Néptáncegyesület. Tóth Gábor Örökség-díjas táncpedagógus a Csillegő csoporttal még aznap este buszra szállt és elindult az erdélyi Oroszhegyre táborozni, amely Deszk testvértelepülése. 

– A táborban a tánc mellett arra is lehetőséget biztosítottunk, hogy Erdéllyel és a Kárpátokkal is megismerkedjenek kicsit a gyerekek. Hegyi pikniket rendeztünk, ahová a gyerekek nagy örömére traktorral utaztunk fel, óriás élmény volt számukra. Ellátogattunk Szejkefürdőre és Csíksomlyóra is, utóbbi búcsújáró településen éppen akkor tartották az Ezer Székely Leány Napja hagyományőrző találkozót, ahol egész nap népi programok zajlottak – mesélte Tóth Gábor, aki feleségével, a szintén Örökség-díjas Goda Katalin táncpedagógussal alapította és vezeti immár csaknem tíz éve a Tiszavirág Néptáncegyesületet. 

Tiszavirág Néptáncegyesület: ahol néptánc és emberség kéz a kézben jár
Az erdélyi kirándulás után a Tiszavirágosok mozgalmas nyarának következő állomása a Martin György Néptáncfesztivál volt, ahol idén is zajos sikert arattak az ifjú néptáncosok. Majd következett az ÁGOTA tábor, amelynek évek óta immár elmaradhatatlan résztvevői. 

– Sok néptáncos fiatalunk önkéntesként vett részt a táborokban, ami óriási büszkeséggel tölt el bennünket, hiszen kezdettől fogva arra törekedtünk, hogy a Tiszavirágban ne csak jó néptáncosokat, de jó embereket is neveljünk. Olyan értékek mellett köteleződtünk el, amelyek arra buzdítják a gyerekeket, hogy legyenek büszkék magyarságukra, városukra, családjukra, a tisztesség és a becsület útján járjanak, és legyenek segítőkészek. Jó látni, hogy milyen örömmel jelentkeznek testvérközösségünk, az ÁGOTA Alapítvány táboraiba, hogy tovább adhassanak abból a szeretetből és törődésből, ami kapnak a családjuktól vagy akár a Tiszavirágos közösségtől – fejtette ki Goda Katalin. 

Óceánparti tapsvihar és SZIN-es gigabulik
Külföldi kaland is része volt a Tiszavirágosok nyarának, az ifisták Portugáliában léptek fel, méghozzá a Portóban megrendezett folklórfesztiválon, ahol a felnőtt mezőny legfiatalabb fellépőiként vívták ki a nemzetközi közönség elismerését. A fellépések mellett városnézésre is akadt idő, sőt az óceánban is megmártózhattak a fiatalok. 

A legkisebb néptáncosoknak a Partfürdőn rendeztek ottalvós, sok-sok játékkal és pancsolással spékelt nyári tábort. 

Végül a SZIN-en zárták a Tiszavirágosok a nyarat, ahol a Fonó színpadán csaptak gigabulikat, éjszakai táncházaikban több száz fesztiválozót táncoltattak meg. 

– A Szegedi Ifjúsági Napokon megint az mutatkozott meg, hogy a népzene korosztálytól teljesen függetlenül, a húszévest és a nyugdíjast is táncba vonzza – jegyezte meg Goda Katalin.  
 
 Hollandia a Tiszavirágosok következő állomása
Az iskolakezdéssel a Tiszavirág Néptáncegyesület csoportjaiba is becsengettek, új lendülettel indultak a próbák Szegeden, Deszken és Röszkén is. Jelentkezni a tiszavirag.deszk@gmail.com e-mail címen lehet. 

– Minden korosztályból, minden bázisunkon szeretettel várjuk az új tagokat ötévestől a nyugdíjasokig. Szeptember első hétvégéjén a Deszki Falunapokon már fejest is ugrottunk az új évadunkba, ami kiválóan sikeredett: szlovén, horvát és osztrák vendégegyüttessel is új barátságokat kötöttünk. Emellett nagy lelkesedéssel készülünk Hollandiába, ahol október végén a saját koreográfiáink bemutatásán túl közel ötven táncossal együtt egy holland koreográfiában is részt veszünk – árulta el Tóth Gábor.


 

 Koós Kata 

text