Gyermek- és táncszínházi előadásokkal, fotókiállítással és számos további minőségi programmal várják az érdeklődőket a 21. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozón.
Az Ördögtérgye Néptáncegyüttes november 20–22. között rendezi meg a népi muzsika művelői, kedvelői körében igencsak népszerű eseményt a kolozsvári Diákművelődési Házban. A rendezvény keretében megcsodálhatók Kása Béla fotói: a Moldvától Székig című kiállításának megnyitója lesz a hosszú hétvége első programpontja november 20-án, csütörtökön 18:30-tól – tájékoztatták szerkesztőségünket a szervezők.
Ezt követi a Maros Művészegyüttes Láthatatlan ünnepek című előadása, mely Dresch Mihály zenéjével a nők láthatatlan ünnepeit állítja fókuszba,
mint a szülés-születés, az anyává válás, gyermekkor, nagylánnyá érés, párválasztás, nővé avatás, elengedés, vagy a hagyományos munkához kapcsolódó szertartások – kenyérsütés, szövés, gyógyítás, melyeket érdemes a mai embernek is megismerni és átélni.
November 21., péntek délelőtt a gyermekekről szól: Paár Julcsi Rókatánc című zenés-meseelőadása 10 és 12 órától kínál tartalmas programot az egész családnak. Este 19 órától a kolozsvári Szarkaláb Néptáncegyüttes jubileumi előadása lesz megtekinthető, mely az együttes 30 éves fennállásának köszönhetően kerül színpadra.
November 22-én, szombaton pedig egész napos program várja a Diákművelődési Házba látogatókat: kézműves vásár és kézműves foglalkozások, ölbeli játékok, gyerektáncház.
12 órától kezdődik az V. „Tüzet viszek…” Gyermek- és Ifjúsági Néptáncgála, melynek keretében a Bogáncs, Kisbogáncs, Kis Kaláka, Széki Ifjúsági Néptáncegyüttes, Dobbantó, Magyarlónai Loptás és Sirülők néptáncegyüttesek mutatkoznak be. 15 órától Didici Norbert – Kádár Elemér – Sándor Csaba Lajos: Véle fordulok gyorsan című kötet bemutatójára kerül sor, ezt követően pedig mezőmadarasi táncokat tanulhatunk Fazakas János „Fazi” vezetésével.
A szombat estét a hagyományos gálaműsor zárja a Délikert Möndörgő, Cuháré, Kaláka, Mérai Cifra, Ördögtérgye, Sapientia Táncművészeti Kar és Zurboló táncegyüttesek részvételével, valamint Koncz Gergő és zenésztársai Vegyes gyümölcs című koncertjével.
A találkozó mindhárom napjának programját táncház követi a Heltai Folk Centerben, ahol a Dűvő, Katlan, Lelkes, Rekegő, Rezeda, Tokos, Palatkai zenekar, valamint a kalotaszegi hagyományőrző zenészek gondoskodnak a jó hangulatról.
A Maros Művészegyüttes előadására jegyet elővételben kedvezményesen az eventbook.ro oldalon lehet váltani. Paár Julcsi Rókatánc előadására a jegyfoglalás sms-ben történik a következő telefonszámon keresztül: 0741186589.
A rendezvény további programjaira ingyenes a belépés.
Az esemény teljes programja és további részletek elérhetők a Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó oldalon, illetve a találkozó Facebook-eseményénél.
