A Bogyiszlói Zenekar vezetőjénél forgott a kamera

Magyar emberként cigány identitástudattal rendelkezünk

A Körjárat című online videósorozat legújabb epizódjában ezúttal Bogyiszlóra látogatott el Horváth István országgyűlési képviselő, hogy bemutassa a település egyik legmeghatározóbb kulturális közösségét és annak vezetőjét. Mutatjuk hogyan forgott a kamera Mihalovics Zsolt, a Bogyiszlói Zenekar vezetőjének otthonában.
 
A politikus a felvétel elején úgy fogalmazott: ha Bogyiszlóról esik szó, két dolog jut mindenki eszébe – a híres bogyiszlói paprika és a település különleges zenei hagyománya és természetesen a Bogyiszlói Zenekar. Mint mondta, ezért is tartotta fontosnak, hogy ezúttal a helyi zenekar vezetőjét keresse fel.


Fókuszban a Bogyiszlói Zenekar
A baráti hangulatú találkozó során a két régi ismerős a bogyiszlói hagyományok múltjáról, jelenéről és jövőjéről, valamint a zenei örökség továbbadásának felelősségéről beszélgetett.

Mihalovics Zsolt felidézte: a bogyiszlói népzene alapjait nagyapja, Orsós Kis János, a népművészet mestere rakta le 1969-ben. A zenekar hangzása már akkoriban egyedinek számított; ahogy fogalmazott, olyan különleges stílus született, amelyre hamar felfigyeltek a népzenekutatók is.
 
 
A zenész kiemelte: számára nemcsak a zenei örökség ápolása, hanem az identitás megélése is meghatározó. „Ha én elmegyek a világba, elsőként magyar emberként vagyok jelen, a cigány identitástudatommal” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a két érték szorosan összefonódik munkájában és mindennapjaiban.

A Körjárat új epizódja ismét egy olyan helyi közösséget mutatott be, amely saját értékeiből merítkezve a múlt tiszteletére építve formálja a jövőt – Bogyiszló zenei kultúrája pedig továbbra is élő, eleven és büszkén vállalt része a magyar kulturális örökségnek.

Bencze Péter

text