Táncra éppen nem perdülhetünk, de a lábunk járhat ezen a debreceni koncerten

Jubileumi rendezvényre készül Heit Lóránd és zenekara. A produkciót néptáncos közreműködések színesítik, valamint a közönség egy interaktív, meglepetésszerű jelenet részese is lehet, amely különleges módon vonja be a hallgatóságot az előadásba.  


A magyar kultúra napjához közeledve láthatjuk, igazi programbőség vár ránk az előttünk álló időszakban. Nagyon sok rendezvény, esemény jöhet velünk szembe, és ezek közé tartozik az a program is, melyet a népzenészként és borászként is ismert Heit Lóránd és barátai szerveztek. 

 10 éve alakult a zenekar

Ahogy korábban írtuk, néhány éve hagyományteremtő szándékkal tisztelegtek a magyar kultúra őrzői előtt. Idén különleges jelentősége van a koncertjüknek, mivel immár 10 éves lesz a zenekar. 

Az eseménynek a debreceni Kölcsey Központ bálterme ad otthont január 18-án, vasárnap.

Olyan koncertre készülnek, melyen a zenekar jelenlegi és korábbi közreműködő zenészei együtt lépnek színpadra, felidézve az elmúlt évtized meghatározó népzenei műsorszámait. 

Ahogy Heit Lóránd megerősíti, igazi koncertező zenekarnak tartják magukat. 

- Kezdettől fogva olyan népzenét szerettünk volna színpadra vinni, ami képes a közönséget összekovácsolni: mozduljanak meg a lábak, nyíljanak ki a hangszálak… 

Fontosnak tartották a hiteles értékközvetítést is, hogy a hagyományt életben tartsák napjainkban is. 

- Csoda dolog ebben a világban a magyar kultúra, amibe minden magyar ember beleszületik és részese lehet alanyi jogon. S természetesen az is igaz, hogy a magyar kultúrában nem csak a hagyomány világa jelenik meg, nemcsak a néptánc és a népzene van benne – sorolja a zenekarvezető, mit jelent számára a magyar kultúra. Hozzáteszi:

"mindenki, aki magyarnak születik részese lehet a fogantatástól a magyar kultúrának".

Jellemző a zenekarra az is, mondja, hogy nem volt nagy mozgás a csapatban: az évek során akadt ugyan némi változás a felállásban, de aki eltávozott, az is vissza-visszajár, a barátság és a jó szakmai kapcsolat megmaradt.

Sokat koncerteznek, ám emellett általában hetente próbálnak is: ihletett, szép környezetben, a sárándi tájházban, Gyönyörű Zsigmond birtokán – ahogy Heit Lóránd mondja. 

- Ehhez viszont utaznia kell mindenkinek, mert van, aki Mikepércsről, van, aki Debrecenből, Létavértesről, Józsáról vagy Bánkról érkezik. Szóval egy koszorúban vagyunk, Debrecenben és környékén élünk, ez egy igazi hajdúsági és bihari zenekar, ha mondhatom így.

Hangulatos, sodró lendületű koncertre készül a zenekar. A produkciót néptáncos közreműködések színesítik, valamint a közönség egy interaktív, meglepetésszerű jelenet részese is lehet, amely különleges módon vonja be a hallgatóságot az előadásba. 

Színpadra áll a koncerten Balogh Adrienn, a zenekar énekesnője, köszöntőket, anekdotákat mond Gyönyörű Zsigmond, harmonikán Molnár Endre, brácsán ifj. Erményi Tamás és Kompár-Rőmer Judit játszik, nagybőgőn Erményi Tamás, hegedülni és énekelni a zenekar névadója, Heit Lóránd fog. Lesznek vendégelőadók is a jubileumi rendezvényen: Hercz Vilmos, Miklós János, Miklós-Papp Zsuzsanna, Bacsó László, Bartalis Botond, Áchim Tibor, Bíró Imre, Kecskés Gergő és Heit Rózsa Júlia. 

- Úgy gondolom, ez a jubileumi koncert kiemelt helyet foglal el Debrecen kulturális programsorozatában, mert egyben mintegy a nyitánya is a Magyar kultúra napjának szentelt programoknak, ezért is lett a zenekar meghatározó koncert mottója: „tisztelet a magyar kultúra őrzőinek”. 

A január 18-án 17 órakor kezdődő eseményt ünnepi beszéddel nyitja meg Puskás István kulturális alpolgármestere, az est konferáló házigazdája Papp István, a Csokonai Nemzeti Színház debreceni társulatának színésze. 

szerk. megj.:TELTHÁZ

text