A Békés vármegyei néptáncélet fontos eseményét tartották szombaton. A békéscsabai Balassi Bálint Táncművészetek Házában tartotta tisztújító közgyűlését a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége Közhasznú Egyesület.
A közgyűlésen Farkas Lilla, a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége leköszönő elnöke beszámolt a 2025-ös év programjairól, majd ismertette a 2026-os év tervezett eseményeit. Ezt követően tájékoztatást adott a Csoóri Sándor Program pályázati lehetőségeiről is. A napirendi pontok után megválasztották az új elnökséget.
Hankó Tamás lett az új elnök
A tisztújító közgyűlésen a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége új elnökévé Hankó Tamást választották. Az elnökséget
Árgyelán Edina Kitti,
Boriné Kőrösi Beatrix,
Farkas Lilla,
Kovács Sándor,
Mahovics Tamás,
Móricz Bence,
Szabóné Kukla Ágnes
és Vaszkó János alkotja.
Az ellenőrző bizottság munkáját Földesi Márton, Kiszely Erika és Szenteczki-Csipei Judit látja el.
A néptáncosok új elnöke vázolta a célokat
Hankó Tamás köszönő és köszöntő beszédében felvázolta a szövetség jövőbeli céljait és terveit, majd megköszönte elődjének, Farkas Lillának az áldozatos és alázatos munkáját, remélve, hogy a jövőben is aktívan erősíti a szövetséget.
Az est jó hangulatáról a Ludas Zenekar gondoskodott, méltó lezárást adva a közgyűlésnek.
Szellemi és érzelmi közösség
Farkas Lilla Facebookon is közzétett gondolataiban úgy fogalmazott: 2010 óta tevékenykedik a Békés Megyei Néptáncosok Szövetségében, 2016 óta pedig elnökként szolgálta ezt a közösséget, amely számára mindig is sokkal több volt egy szervezetnél.
– Egy olyan szellemi és érzelmi közösség, ahol az együttgondolkodás, az értékőrzés és az egymásra figyelés valódi tartalommal bírt – folytatta a gondolatot. – Büszke vagyok az elmúlt 10 évre. Arra, amit együtt értünk el, egy elnökségként, egy tagságként. A legnagyobb büszkeségemet azonban az emberi kapcsolatok jelentik, amelyek ebben az időszakban kialakultak, és az a motiváció, ami ezt a közösséget hajtja. Anyagilag és társadalmilag is megerősödtünk. Rendezvényeink száma és minősége nőtt, egyre több emberhez jutott el a néptánc és a népművészet értéke. Partneri kapcsolataink bővültek, elmélyültek.
Éltek a lehetőségekkel
Mint kiemelte, elnöksége alatt lettek a Hagyományok Háza hálózati partnere, ami stabilabb működést és tudatosabb jelenlétet eredményezett.
– Szerencsés csillagzat alatt lehettem elnök. A népművészet támogatottsága és népszerűsége megnőtt, és büszke vagyok arra, hogy ezekkel a lehetőségekkel élni tudtunk – tette hozzá. – Személyesen is rengeteget kaptam. A néptáncszövetség révén megtapasztalhattam, mi mindenre vagyunk képesek együtt. Olyan kompetenciákat, tudást, élményeket és szeretetet kaptam, amit az élet más területeire is magammal vihetek. A legtöbb megbecsülést, tenni akarást, sikert itt tapasztaltam meg. Ezért örökké hálás leszek.
Hankó Tamás agilis, ötletekkel teli, kedves személyiség
Mint Farkas Lilla kifejtette, az új elnök Hankó Tamás lett, aki 20 éve aktív tagja az egyesületnek, agilis, ötletekkel teli, kedves személyiség.
– Az egyik legerősebb mozgatórugó, aki szívügyének tekinti a szövetség munkáját. Biztos vagyok benne, hogy az ő vezetésével új utakat nyerünk, és olyan oldalról is erősödik majd a közösségünk, ahol eddig hiányosságaink voltak – hangsúlyozta. – Olyan kompetenciákkal és látásmóddal rendelkezik, amelyek kiegészítik a korábbi munkát, és új lendületet adnak a fejlődésnek.
Az új elnökség szintén kiváló: aktív, területileg lefedi a megyét, ötvözi a tapasztalatot és az új energiát. Én magam elnökségi tagként, a háttérből, de teljes tudásommal, kapcsolatrendszeremmel továbbra is Békés vármegye néptáncéletét fogom szolgálni. Hiszek abban, amit itt közösen építettünk – és látom, hogy jobb lett tőle az életünk.
Papp Gábor
