A magyar kultúra napja alkalmából mutatja be közös műsorát a Somogy Táncegyüttes és a Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház. A Rokonlelkek című előadás nemcsak két város, hanem két hasonló szellemiségű alkotóműhely találkozása is.
Mi adta a produkció alapgondolatát? E kérdésre a Misina Néptáncegyüttes szerint az alkotók közös szemlélete adja meg a kulcsot. Mint fogalmaztak: a műsor ívét azok a koreográfiák alkotják, amelyek az együtteseket vezető alkotók azonos gondolatiságát tükrözik. A néptánc mindkét műhelyben közösségformáló erőt jelent. A próbatermi munka, a hagyomány továbbadása és a színpadi megfogalmazás egyszerre szolgálja az alkotást és a ma élő kisközösségek megtartását. Ez az élő közösségi tapasztalat kapcsolódik természetes módon a magyar kultúra napjához is – ahhoz az ünnephez, amely nemcsak múltidézés, hanem a jelenben tovább élő kulturális örökség tudatosítása. A Rokonlelkek cím így nem pusztán költői kép, szakmai és gondolati közelséget jelöl.
A Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház, illetve a Somogy Táncegyüttes szakmai kapcsolata több mint másfél évtizedre nyúlik vissza. Már 2007-ben együtt léptek fel a Balatoni Folklórtalálkozón Balatonföldváron, azóta pedig rendszeres résztvevői közös fesztiváloknak. 2023-ban Balatonlellén, a Lelle Néptánc Egyesület 30 éves jubileumán már önálló közös gálaműsorral álltak színpadra.
Rokonlelkek: közös est a magyar kultúra napja alkalmából
A szakmai kapcsolat intézményes keretét a Déli Kapu Folklórszövetség adja, amelynek hálózatán belül hosszú évek óta aktív a Somogy-Misina együttműködés. A pandémia idején már megfogalmazódott egy nagyobb közös produkció terve – ez érik most be a Rokonlelkek előadásban, amely a Magyar Művészeti Akadémia Pécsi Regionális Műhelye, a Nemzeti Kulturális Alap és a Csoóri Sándor Program támogatásának köszönhetően tud megvalósulni.
Az ünnepi műsor repertoárja a magyar nyelvterület sokszínű tánchagyományaiból válogat. A közönség különböző tájegységek anyagaival találkozhat, kétféle színpadi nyelven: a klasszikus, autentikus színpadi néptánc formájában, illetve táncszínházi megközelítésben.
A produkció szerkesztői Turi Endre és Gálber Attila koreográfusok, akik erre az alkalomra állították össze az est dramaturgiai ívét. A táncosokat a Somogy zenekar kíséri, amely nemrég rangos Somogy vármegyei elismerésben részesült.
A Rokonlelkek előadás a magyar kultúra napjához kapcsolódva Pécsen 2026. január 17-én, szombaton 19 órakor a Pécsi Kulturális Központ színháztermében, valamint Kaposváron január 22-én, csütörtökön 19 órakor az AGÓRA Kaposváron lesz látható. A közös műsor mindkét városban ingyenesen látogatható.
