Eger ad otthont az országos ifjúsági szólótáncverseny döntőjének

Az Országos Ifjúsági Szólótáncverseny döntőjét rendezik meg szombaton Egerben, ahol több mint száz fiatal táncos méri össze tudását mintegy hatvan csapat képviseletében. A rangos megmérettetés különlegessége, hogy története során először szerepel kötelező elemként a cigánytánc. A legjobbak este a gálaműsoron vehetik át a szakmai díjakat az EKMK Bartakovics Béla Közösségi Házban.

Az EKMK Bartakovics Béla Közösségi Ház ad otthont az XIV. Országos Ifjúsági Szólótáncverseny döntőjének, amelyet 2000 óta kétévente rendeznek meg az egri Lajtha László Néptáncegyüttes jóvoltából. Az idei fináléba több mint 150 produkció közül választották ki a legjobbakat a szakmai zsűri tagjai, így ma az ország legkiválóbb fiatal táncosai mérik össze tudásukat Egerben.

A verseny fő szervezője az egri Lajtha László Néptáncegyüttes, társszervező az Egri Kulturális és Művészeti Központ, szakmai Fővédnöksége az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület, valamint a Martin György Néptáncszövetség. A táncverseny története immár huszonöt évre nyúlik vissza, a döntőt pedig minden alkalommal egy többfordulós selejtező előzi meg. A mostani megmérettetés kvalifikációs fordulóit 2025 decemberében Nyíregyházán és Abán tartották, ahonnan végül 57 csoport jutott tovább az egri döntőbe.

Körülbelül 100–110 fő vesz részt a mai napon, 57 csapat képviseletében. Ide már csak az ötfős zsűri által legjobbnak ítélt produkciók kerülhettek be
 –mondta el lapunknak Bécsi Gyula, a Lajtha László Néptáncegyüttes művészeti vezetője és a rendezvény szervezője.
 
Az idei verseny különlegessége, hogy a kötelező táncanyag között először szerepelnek cigánytáncok is
–A 26 éves történetünk során most először lett kötelező elem a cigánytánc, ezért ez valódi kuriózumnak számít –tette hozzá a főszervező. Az első korcsoport számára a szilágysági táncok, a második korcsoportnak pedig a cigánytáncok jelentik a kötelező repertoárt.

A program már kora reggel elkezdődött: 7 órától zenekari próbák és regisztráció zajlott, 9 órakor a kötelező táncok próbái következtek, majd 10 órától indultak a versenyszámok. A délelőtt során fiúszóló, páros produkciók, valamint cigánytánc-kategóriák kerültek színpadra. Délután 14 órától a szabadon választott táncok következnek, ahol a fiatalok a Kárpát-medence különböző tájegységeinek táncaiból mutatnak be műsorokat.

Ez mindig a nap legszínesebb, leggazdagabb része, ahol igazán megmutatkozik a tehetség és a sokszínűség 
–hangsúlyozta Bécsi Gyula.

Az esti program 19 órakor díjátadóval és gálaműsorral folytatódik, majd táncházzal zárul az esemény.

A versenyen három díjat adnak át: a hölgyek a Gyöngygalléros Táncos, az urak az Ezüstpitykés Táncos elismerésben részesülhetnek, emellett különdíjat is kiosztanak.
Az esemény fővédnöke Novák Irén helyettes államtitkár, a rendezvényen jelen lesz dr. Pajtók Gábor országgyűlési képviselő is. A versenyzőket a Khamara Zenekar és a Szikes Zenekar kíséri, az est vendége lesz továbbá Gyulás László, Eger kulturális ügyekért felelős alpolgármestere.


Csorba Kitti

text