Gyönyörű élmény nekem, hogy a filmben a tánc és a színészet ugyanúgy keresztezi egymást, egyesül, mint az életemben.
A magyar kultúra napján debütált a mozikban a Magyar menyegző című film. Egyik szereplőjével, Bubik Rékával Kutszegi Csaba beszélgetett
Január 22-én, A magyar kultúra napján kezdték el vetíteni a mozikban a Magyar menyegzőt. Káel Csaba filmjének műfaját nehéz lenne meghatározni, van, aki egyszerűen táncfilmnek nevezi. Kétségtelen, hogy a tánc végig fókuszban van a filmalkotásban, amelyben a kitűnő színészek mellett az ország legjobb néptáncosai szerepelnek, nem mellesleg ez utóbbiak többsége remek színész is. De a színészek becsületére legyen mondva: főleg a fiatal főszereplők, Törőcsik Franciska, Kovács Tamás, Kövesi Zsombor és Ertl Balázs rendesen odateszik magukat a táncban.
Ám a szereplők közül egy különleges, sokoldalú színjátékos, a még egyetemi hallgató Bubik Réka folyamatosan kiragyog. Ő nem mindenből tud egy kicsit, hanem úgy táncol, mint a legjobb profik, bármilyen műfajú együttes énekes szólistája lehetne, és mindemellett máris kész, kitűnő (prózai) színész, ahogyan azt a Nemzeti Színház színpadán komoly szerepekben napról napra bizonyítja.
Nagyon élveztem a játékodat, szívből gratulálok. Az alakításod szakszerű volt, profi, szinte eszköztelen, miközben minden gesztusában hihetetlenül természetes, egyszerű, nagyon szerethető teremtést vittél a vászonra. Erre az élményre is vágytam, de bevallom, közben „hátsó szándékom” is volt. Éppen egy beszélgetős-interjús esszékötetet készítek a Magyar Állami Népi Együttes megalakulásának 75. évfordulójára. Csoóri Sándortól kölcsönöztem a címét, ez lesz az: „A múlt nem mögöttünk, hanem bennünk van”. Hallottalak már régebben is énekelni, láttalak táncolni és jelentős szerepekben játszani a Nemzeti Színházban. Amikor először olvastam a Magyar menyegző-filmről, rögtön biztos lettem benne, hogy te az én emberem vagy: egy élő, tehetségtől kicsattanó, fiatal művész, akiben együtt munkál múlt és jelen – és nyilván a jövő is. Tehát: hogyan találkozik, hogyan él és fér meg egymással Bubik Rékában a hagyományos néptánc és ének az aktuális színjátszással?
Köszönöm a szép bevezetőt… Nyilván azzal kell kezdenem, hogy tíz évig néptáncoltam, ez főleg édesanyám, Rémi Tünde hatása, aki profi néptáncos volt. Kiskoromtól kezdve, egész életemben benne volt, benne van most is a néptánc. Napi szinten már nem űzöm, de annyira bennem van, hogy ki se tudnám törölni a fejemből. Hogy színész lettem, ahhoz nyilván valahogyan köze van édesapámnak, Bubik Istvánnak, aki színész volt. De igazából nem készültem a Színművészetire. Angol–spanyol gimnáziumba jártam, nem nagyon foglalkoztam a pályaválasztással, iskolai színjátszó azért voltam, és amikor már tényleg választani kellett, azt éreztem, hogy színpadon szeretnék lenni. De a Táncművészeti Egyetemről már lekéstem, így hát maradt a Színművészeti. És felvettek elsőre…
A Magyar menyegzőt mintha neked találták volna ki…
Igen. Gyönyörű élmény nekem, hogy a filmben a tánc és a színészet ugyanúgy keresztezi egymást, egyesül, mint az életemben. És olyan emberekkel táncolok a filmen, akiket gyerekkorom óta ismerek, csodálok.
Meg lehet fogalmazni, hogy általában mit adott neked a tánc az életben?
A Bihari Táncegyüttesben rengeteget tanultam például Novák Tatától és Foltin Joli nénitől. Ezt mind a mai napig a színészetben is kamatoztatom. Persze a Színművészetin rengeteget csiszoltak, például az énektanáraim is, de a Bihariban része lehettem egy olyan, jó értelemben vett lelki hadviselésnek, hogy annak hatására azóta is akármilyen nehéz periódusba, munkafolyamatba kerülök, nem rettenek meg semmitől. Még attól se, ha valaki erősebben szól hozzám, vagy rám kiabál… Ezt már megszokhattam gyerekkoromban.
Azt mondják, biharisnak lenni egy egész életre szóló életérzés, életforma?
Ez pontosan így van.
Tíz évig ott voltál?
Igen, gyerekkoromtól kezdve, majd a felnőtt együttesben folytatva, tíz éven át a Bihariban táncoltam. És utána még jött a Biharisokk zenekar, amelynek harmadik generációjában énekeltem.
Nem csak tánc, ének és színjátszás keresztezi egymást benned, hanem a hagyományok és a kortárs művészetek is. A Nemzeti Színházban egyetemi hallgatóként jelentős szerepeket játszol, például a Liliomban Marit, a Candide-ban Pachetát, a legújabb Csongor és Tündében pedig Ledért – ezek közül egyik előadás sem mondható hagyományos rendezésnek. A Candide-ban és a Csongor és Tündében igen fontos a mozgás- és tánctudásod is, de mindkettőben a különböző stílusokban megmutatkozó énektudásod is. Vajon a sokoldalúságod miatt találnak meg ezek a szerepek?
Gondolom, az mindenképpen benne van. Nagyon jó ének- és hangképzést kaptam az egyetemen, és arra mindig is törekedtem, hogy minél több táncstílussal, mozgáskultúrával megismerkedjek. A Candide koreográfusa szerencsére korábban a tanárom is volt, ezért jól tudta, hogy mi mindent tudok megcsinálni, legyen az kézenállás vagy bármi, és ez nekem nagyon jó érzés volt.
A Magyar menyegzőben, az említett Candide- és a Csongor és Tünde-előadásokban is a múlt koncepciózusan találkozik a jelennel, egyszerre van felmutatva, megjelenítve bennük a kontrasztjuk és az egyidejűségük. Bubik Réka ezt a privát életében hogy éli meg? Illetve, van-e szerepálmod? Hogyan képzeled el a jövődet? Milyen színházban, milyen stílusban?
Őszintén mondom, hogy nincs szerepálmom. A Nemzetiben nagyon különböző előadásokban eltérő karaktereket játszom, éppen most kezdjük el próbálni Ilja Bocsarnikovsz rendezésében A mi kis városunkat, amelyben olyan szerepet kaptam, amilyenhez hasonlót még sohasem játszottam. Ezekből rengeteget tanulok, de azt nem tudom megmondani, hogy melyiket szeretem legjobban.
És ha nem dolgozol, ha nem tanulsz? Kikapcsolódás, szórakozás? Milyen zenét hallgatsz?
Minden jöhet! Népzene, pop, rock, klasszikus… Mindig úgy választok, amilyen kedvem, hangulatom van éppen.
Az interjút Kutszegi Csaba készítette.
Bubik Rékát – és vele múltunkat, jelenünket és remélhetőleg a jövőnket –folyamatosan láthatjuk tehát mozikban filmvásznon és színpadon a Nemzetiben. Mint ahogy néptáncegyütteseink előadásait is szerte az országban, a játszóhelyeiken. Közülük a Magyar Állami Népi Együttes, amelynek a táncosai a Magyar menyegzőben is szerepelnek, idén ünnepli megalakulásának 75. évfordulóját. Az őszi, ünnepi előadásra Mihályi Gábor új műsort készít, miközben – A múlt nem mögöttünk, hanem bennünk van címmel – készül a MÁNE elmúlt öt évének krónikája is.
Budapest, 2026. január 23.
