Nagyon sokat jártunk egy időben az úgynevezett átmeneti vidékre gyűjteni táncokat, zenét, viseleteket, szokásokat, mindent.
Az átmeneti vidék a Szászrégen és Marosvásárhely közötti terület. Ők nem tartják magukat székelyeknek, de a Mezőséghez is, a Székelyföldhöz is húznak. Ezek olyan falvak, mint Vajdaszentivány, Marossárpatak, Körtvélyfája, Gernyeszeg, Magyarpéterlaka… nekünk Marossárpatak volt a fő gyűjtőterületünk.
Találtunk Gernyeszegen egy Gondos János „Zsidó” nevezetű prímást, akit nem nagyon ismertek. A Puma [Fekete Antal] volt ott gyűjteni tőle, de nem volt még annyira közismert. A Lunka családot, a Panciékat ismerték, Vajdaszentiványról a Horváth Elekéket tudták inkább.
Elkezdtünk gyűjteni tőle, többször voltunk nála és mindig a magyarpéterlaki Lunka zenekar brácsását, Lunka Albit hívta maga mellé. Mindig magnóra vettük a zenéket meg beszélgettünk velük közben rengeteget.
Egy olyan utcában laktak Gernyeszegen, ami a Marosvásárhelyet Szászrégennel összekötő főútból nyílik közvetlenül. Na most ennek az útnak a főúttól távolabb eső részén lakott ez a Lunka Albi, oda jött át mindig a Zsidó, a prímás. Az egyik alkalommal megcsináltuk a felvételt, beültünk az autóba és elindultunk haza. A főút felé mentünk ki a kis utcából és láttuk, hogy valaki ott integetett, álljunk meg. Ahogy közeledtünk, már láttam, hogy ez Panci Gyula a másik magyarpéterlaki brácsás. Örültünk nagyon, megálltunk, azt mondta:
’Na jöjjenek már be hozzám! Láttam, hogy a Lunka Albiéknál voltak.’ – mondom:
’Igen, szoktunk oda járni, meg a Zsidóhoz.’
’Jöjjenek már be hozzám is egy picit.’ - Jó, persze.
Bementünk, beszélgettünk egy kicsit. Egyszer csak megszólalt, hogy na nem azért mondja, de hozzá is mehetnénk gyűjteni, mert – még egyszer kihangsúlyozta, hogy nem azért mondja – de tudnom kell, hogy a Lunka Albi, az mindent tőle tanult brácsán. Gondoltam jól van, ezzel így le is tudtuk a történetet. Maradtunk még egy ideig, megbeszéltük, hogy majd egyszer megyünk hozzájuk is gyűjteni, aztán hazamentünk.
Eltelt két-három hónap – mert elég gyakran jártunk abban az időben erre a területre – és megint mentünk Lunkához meg a Zsidóhoz. A Lunka Albi ezzel kezdte, hogy:
’Szervusz Bálintkám, láttam, hogy a múltkor a Panci Gyuszi behívott téged.’
Hát tényleg, én már szinte el is felejtettem, nem foglalkoztam ezzel különösebben. Mondtam, hogy nagyon kedves volt, beszélgettünk és hívott, hogy gyűjtsünk tőle is, menjünk hozzájuk is.’
Erre mit mondott a Lunka Albi?
Nem azért mondja, de a Panci Gyuszi mindent tőle tanult. [nevet]
Ebben az volt a röhej, hogy mind a kettő magyarpéterlaki zenész, mind a kettő zseniális brácsás, mind a kettő játszott a gernyeszegi bandában is, a vajdaszentiványiban Horváth Elekkel, meg a magyarpéterlaki bandával is. Szerintem a Panci idősebb, mint a Lunka, így az még akár hihető is lett volna, hogy a Lunka mindent Pancitól tanult. Ez sem igaz, mert a Lunka apjáék is nagy zenészek voltak, tehát nyilván tőle tanultak. De az aztán végképp nem volt hihető, amikor azt mondta a Lunka, talán tíz évvel fiatalabban, hogy ő tanított mindent az öregnek. [nevet] Úgyhogy ezen jót nevettünk.
Végül a Panci Gyulához nem mentünk utána se gyűjteni, mert nekünk nem a brácsás volt a lényeg külön. Úgy csináltuk, hogy brácsa közeli, meg hegedű közeli felvételt is készítettünk. Főleg a Gondos János „Zsidó” dallamait akartuk gyűjteni. Nagyon szép az átmeneti vidék zenei világa, mert a mezőségi és a székelyföldi zenék úgymond keverednek benne. De valahogy a Gondos János dallamai, még érdekesebbek voltak. Lehet, hogy csak azért, mert a Horváth Eleket, meg a többi zenészt már nagyon sokat hallottuk és az már megszokott volt. A Zsidó zenéjét meg nem nagyon ismertük, meg kevesebbet is gyűjtöttek tőle. Nem volt annyira jó prímás, mint a Horváth Elek, viszont a dallamai azok gyönyörűek voltak. Teljesen más dallamokat játszott, mint a vajdaszentiványiak vagy magyarpéterlakiak – ő kifejezetten gernyeszegi zenész volt.
Szerző: Sipos Hanna
