Az idén tizenegy éves Tindia zenekar folk- és világzene határmezsgyéjén gyökerező zenéjét a csapatban intenzíven jelen lévő női energia, szabadon megnyilvánuló humor és zabolátlan táncházi lendület teszi kicsattanóan élettel telivé. A zenekar felállása ritka jelenség a magyar népzenei közegben: öt nő és egy férfi alkotja, ami a megszokottól eltérő hangulatot, érzékenységet, valamint dinamikát ad a dalaiknak. Minderről a zenekar furulyás-kavalos-dorombos-klarinétosával, Szepesi Lillával beszélgettünk.
Hogyan tudjátok úgy ötvözni a folk- és világzenét, hogy a maguk jellegzetességeit megőrizve harmonizáljanak egymással?
Népzenei gyűjtésekből kiindulva igyekszünk visszaadni a bennük jelen lévő archaikus ívet és ízt. Mindannyian modern környezetben nőttünk fel Magyarországon, különböző zenei hatások értek minket – ezek nyomán született a vágy, hogy az általunk szeretett zenei stílusokat és hatásokat is megjelenítsük a zenénkben az archaikus dallamok mellett.
Tehát a kulturális gyökereitekkel kapcsolódva, ösztönösen hoztok létre egy harmonikus zenei alkotást?
Igen, valahogy így. Egyfajta sodró áramlat, flow-élmény eredményeképp jönnek létre a dalaink. Van is egy számunk, a Sodrás – a személyes kedvencem –, ami azért kapta ezt a nevet, mert maga a zene is ilyen: vannak benne erősebb és lágyabb részek, ahogy egy folyó sodrása sem egyforma. Néha erőteljesen húz magával, máskor pedig kicsit ringatóbb, de folyamatosan visz tovább. A Sodrás számomra egy különleges érzelmi állapotot fejezi ki: azt a belső hullámzást és vívódást, amikor hol azt érezzük, hogy el kell engednünk valamit, hol pedig azt, hogy küzdenünk kell érte. Ez az erő és elcsendesedés közötti folyamatos váltakozás néha értelmetlennek tűnhet, mégis visz bennünket előre – miközben persze mindig vannak visszatérő elemek is, amelyeket újra és újra megélünk, és amelyeket talán sosem tudunk teljesen elengedni. A sodrás legvégén pedig valahol mégis meg tudunk nyugodni.
Célotok, hogy főként nőkből álló zenekarként a női energiák széles palettáját ízleltessétek meg a hallgatóitokkal?
Ez a cél a zenénk velejárója. A dalaink a népzenéből indulnak ki, ezáltal átjárja őket a népzene természetessége és az abból adódó önelfogadás, önazonosság. Én személy szerint mindenképp azt az üzenetet szeretném közvetíteni a zenén keresztül a nőtársaimnak, hogy szeresd magad úgy, ahogy vagy, ne akarj megfelelni senkinek és semminek! Fontosnak érzem, hogy elhessegessük a sztereotip női mintákat, sablonokat, a természetesség, a szenvedély felszabadulása érdekében.
Hogyan, milyen arányban érvényesül a koncertjeiteken és táncházaitokon a zenétekben hangsúlyos tüzes női energia és oldó erejű humor?
Különböző eseményeken különböző fűszereket hintünk el. Egy gyerektáncházban nem csillantjuk meg az erősen tüzes, szexuális energiákkal teli dalainkat, de egy MANYI-s táncházban simán betoljuk ezeket – ott lazán be is szólogatunk egymásnak nevetve, a csujogatásokon keresztül.
A táncházainknak nem a hagyományápolás az első számú célja, hanem a táncház funkciójának megtartása, hogy jól érezhessék magukat az emberek.
A táncház egy közösségi élmény, egy élvezetes, felemelő kapcsolódási pont lehetősége főleg a mai, digitalizált világban. Nem tudod a táncokat? Semmi gond, visz téged a kör. Körülölel. Egy táncházban nem az a legfontosabb számomra, hogy mennyire autentikusan van eljátszva az adott népzenei dallam vagy eljárva egy tánc, hanem az, hogy úgy fújjam el azt a dallamot, hogy tudjanak bulizni rá az emberek – hiszen a zenész a táncost szolgálja.
A saját felszabadultságotokat hogyan terjesztitek ki a közönségre?
Mi igyekszünk tisztán kifejezni az érzelmeinket. Nem bújhatunk bele mások bőrébe, de ha mi jól érezzük magunkat, nagy eséllyel a közönségünk is jól fogja. Az eddigi tapasztalataink alátámasztják ennek a zenekar és a közönség között vibráló működésnek a sikerét. Önazonosak vagyunk, önazonosan zenélünk, és az önazonos megnyilvánuláshoz könnyen kapcsolódnak, arra könnyen reagálnak – például tánccal, énekkel – a közönség soraiban lévő ugyancsak önazonos befogadók.
A zenész feladata, hogy alázatosan segítsen a hallgatónak kiteljesíteni a lelkét.
Ilyen értelemben önismereti szempontból is csodálatos társ a zene…
Igen. Idén nyáron lesz tizenegy éve, hogy együtt vagyunk, együtt zenélünk a skacokkal (a zenekar további tagjai: Lányi-Cseke Gyöngyvér – hegedű, Kollár-Apró Anna – koboz, ének, Lakat Bálint – dob, Szentimrey Panna – furulya, kaval, Takács-Nagy Jázmin – ének, brácsa – a szerk.), és hiába játszunk el akár nyolcezerszer egy dalt, képtelenség megunni vagy elcsépelni, hiszen minden életszakaszban mást és mást jelent számunkra egyéni szinten a szövege.
Öt nő és egy férfi alkotja a zenekart. Milyen hangulatot, érzékenységet és dinamikát eredményez ez a felállás?
Elöljáróban fontosnak érzem elmondani, hogy nem szántszándékkal lettünk női zenekar – koedukált zenekarként indultunk, aztán kiszálltak a férfiak, a hiányuk betöltésére pedig lányok jutottak eszünkbe. A kérdésre adott válaszképp pedig a közönségtől kapott visszajelzéseket tudom idézni. Azt mondják, hogy máshogy nyúlunk a zenéhez, mint a férfiak, de erre inkább nem is hozok konkrét példát, nem akarom beskatulyázni a női lélek milyenségét – hiszen, ahogy beszéltük, az a finomtól a vadig bármilyen lehet.
A férfi zenész ismerőseink pedig azt mondták, hogy meglepő számukra néhány általunk megvalósított zenei fordulat.
Azt is kiemelem, hogy bár fontosnak tartjuk a női egyenjogúságot és azt, hogy a nők is érvényesülni tudjanak, az arany középút hívei vagyunk. A zenekarban úgy mutatkozunk meg mi, nők, hogy közben Bálint, a zenekar egy szem férfi tagja dobosként stabilan tartja számunkra az alapot.
A Halmos Béla Programiroda miként támogatta, támogatja a munkátokat?
A zenekar eddigi munkáinak jelentős része pályázati források segítségével valósulhatott meg, amelyek között a Halmos Béla Program támogatása is fontos szerepet játszott. Ezekből a forrásokból tudtuk finanszírozni többek között egy kislemez, két album és két videóklip elkészítését, valamint a zenekar arculatát meghatározó logót és egyéb grafikai anyagokat, fotózást és néhány interjút is.
Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a zenekar láthatóbbá váljon és szélesebb közönséghez jusson el. Emellett több olyan rendezvényen is felléphettünk, amelyek szintén a Halmos Béla Program támogatásával valósultak meg. Reméljük, hogy a jövőben is számíthatunk a program támogatására, hiszen ennek segítségével nemcsak a mi munkánk, hanem általában a magyar zenekarok produkciói is magasabb színvonalon valósulhatnak meg.
Mesélj, mik a terveitek az idei évre?
Újabb számokat tervezünk készíteni, és szeretnénk minél több helyre eljutni koncertezni – Budapesten túl hazánk kisebb-nagyobb vidéki városaiba is –, és a felnőtt-táncházak mellett kiemelt figyelmet fordítunk az interaktív gyerekműsorokra. A tavalyi tanévet Erdélyben töltöttem ösztöndíjjal, igyekszem az idén turnét szervezni oda.
Nagy Daniella
