Az örökségpedagógiai díj nem csupán egy szakmai elismerés – sokak szerint a néptáncpedagógusok legmagasabb kitüntetése. Az idei díjazott, Huszárikné Böröcz Zsófia számára ez egy életmű díj, munkájának visszaigazolása. A díj a gyerektánc pedagógusok körében a szakma Kossuth-díja.
Huszárikné Böröcz Zsófia számára ez az elismerés nemcsak szakmai mérföldkő, hanem mélyen személyes jelentőséggel is bír.
Ez effektíve egy életmű díj, az eddig a néptáncmozgalomban végzett munkámért kaptam
– mondja. A díj mögött több évtizednyi elkötelezett munka áll: generációk nevelése, közösségek építése és a magyar néphagyomány élővé tétele.
Életmű díj: Bogyiszló és a Bartina is része a munkának
A pedagógus két különböző közegben dolgozik: a szívéhez közel álló és lakhelyként szolgáló Bogyiszlón és a szekszárdi Bartina Néptánc Egyesületben. Bogyiszlón a hangsúly a helyi hagyományokon van.
Ott effektíve csak a bogyiszlói táncokat tanítjuk, és a község hagyományait visszük tovább. Ez személyesen is fontos számára, hiszen itt nőttem fel, és ugyanabban a művelődési házban tanítok, ahova öt évesen elvitt a nagymamám táncolni
– idézi fel a gyerekek Zsófi nénije. Ezzel szemben a Bartina egy országosan elismert, sokrétű munkát végző együttes. Ez egy versenyistálló, itt Magyarország tájegységeinek táncait tanítjuk – mondja.
A pedagógia lényege: szeretni a gyereket
Zsófia hitvallása egyszerű, mégis rendkívül erős: A gyereket szeretni kell. Szerinte a siker kulcsa nem a módszertanban, hanem az érzelmi kapcsolatban rejlik. Ha a gyerek érzi, hogy fontos, akkor motivált lesz. Ars poeticája a munkában: ha kötődik a gyerek, akkor a csillagokat is le fogja hozni az égről, és nem azt kérdezi, hogy miért, hanem hogy hány kosárral? Ez a szemlélet különösen fontos a mai világban, ahol a figyelemért az online térrel is versenyezni kell.
A néphagyomány átadása ma már nem magától értetődő. A pedagógus szerint élménnyé kell formálni a múltat. El kell mesélni, hogy te ezt hogyan élted meg, mert a gyerekeknek ezek sokszor már mesés dolgok. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nemcsak táncot tanítanak, hanem szokásokat is. Például Bogyiszlón a fiúkat minden húsvétkor locsolni viszik, hogy megtapasztalják a hagyományokat.
Közösség, ami megtart
A néptánccsoport nemcsak tanulási tér, hanem közösség is. Egy olyan hely, ahol a gyerekek jól érzik magukat, és ahová tartozni akarnak. Zsófia büszke rá, hogy a tanítványai el nem tudják képzelni, hogy ha péntek van, ne jöjjenek próbára. Ez a közösségi élmény az, ami hosszú távon is megtartja őket – sokszor még a digitális világ csábításával szemben is. A történet különlegessége, hogy Zsófia maga is egy hagyomány láncolatának része. Ahogy annak idején a nagymamája vitte el táncolni, ő pedig már az unokáját vezeti be ebbe a világba. – Ha bemegyek hozzájuk, az az első, hogy: mami, tánci – meséli. A néptánc így nemcsak művészet, hanem élő családi örökség. Zsófia számára a néptáncpedagógia nem foglalkozás, hanem életforma. Az örökségpedagógiai díj ebben az értelemben nem lezárás, hanem megerősítés: jó úton jár, és ezt az utat szeretné folytatni, ameddig csak lehet. – Ez egy útnak a beigazolódása, és ezt az utat folytatom – tette hozzá.
Kutny Gábor
