Milyen eredménye, haszna van a régi énekeknek, meséknek, a népi kultúrához való kapcsolódásnak? A kultúra.hu kérdésére válaszol: Fábián Éva népiének-tanár, énekes, mesemondó, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, aki 1979-ben vette át a Népművészet Ifjú Mestere címet, ezt követően Életfa díjban, Martin György-díjban, Liszt Ferenc-díjban, valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium életműdíjában részesült. A közelmúltban pedig Prima Primissima díjat kapott inspiráló, elhivatott munkájáért.
– Miért fontos – kortól függetlenül – a kapcsolódás kulturális gyökereinkhez?
– Ez egyértelmű, elég ránézni egy fára: a fa a gyökereivel kapaszkodik, és azokon át szívja magába az élethez szükséges muníciót. Sokan egy ilyen felismerést követően hozzák el a gyermeküket például hozzám, az Óbudai Népzenei Iskolába, vagy régen a gyerektáncházba, mert fontosnak érzik, hogy olyan lelki és szellemi értékekkel táplálják a gyerekeiket, amivel megtalálják a helyüket, és kapaszkodni tudnak ebbe a világba.
Fábián Éva az interjúban elmondta: egészen kicsi korától fogva óvó néni szeretett volna lenni, fontos számára a gyerekekhez való kapcsolódás, az értékátadás. Ma is ennek fényében tanít.
– Szerencsés vagyok, mert én egy bukovinai székely famíliába születtem bele – nagyon izgalmas, érdekes és szövevényes a bukovinai székely népcsoport története, erről is nagyon szeretek mesélni – gyerekként különleges, ízes, régies székely nyelvet hallottam a felmenőimtől, bukovinai székelyül tanultam meg a magyar nyelvet, az éneklést. Ez a nyelv köszön vissza a meséléseimben is. Emlékszem, amíg nem volt tévé, apukám szabóműhelyébe járt össze a szomszédság, ott is módom volt megélni a szavak erejét, akár a györei, akár a sváb, akár a bukovinai székely szomszédság által megosztott történeteknek, anekdotáknak köszönhetően.
Nagyon hálás vagyok azért, hogy gyerekként ilyen gazdag kultúra vett körül – erősítette meg a népdalénekes. – Ma is élő a kapcsolatom a gyökereimmel. Mióta Kóka Rózsika – Kóka Rozália Magyar Örökség díjas mesemondó, népdal- és népmesegyűjtő, népdalénekes, néprajzkutató, a népművészet mestere – egészségügyi okokból nehezen tud foglalkozni az érdi bukovinai székely népdalkörrel, kéthetente ott is segítek a daltanulásban. Tolna vármegyébe is szívesen járok vissza, mert ezt is fontosnak tartom.
Sok nagylány mondta már nekem, hogy azért jött ide éneket tanulni, mert úgy szeretnének énekelni, mint Sebestyén Márti. Ő eredeti hangfelvételek alapján tanult meg énekelni többek közt azokról a kislemezekről, amiket a hozzám közel álló Kallós Zoli bácsi – Kallós Zoltán a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató és népzenegyűjtő – Balladák könyve című, hetvenes években megjelent könyvével együtt adtak ki. Márti azt mesélte nekem, hogy rongyosra hallgatta ezeket a recsegő hangzású kislemezeket, és „papagájként" megtanult minden, a lemezen éneklő nénik által énekelt díszítést. Miért? Azért, mert minden hang szíven ütötte.
Szerencsés nemzet vagyunk – a világon kevés olyan nép van, mint a miénk, aminek ilyen alaposan felgyűjtött népzenéje van. Hála Bartóknak, Kodálynak, Lajtha Lászlónak, Veress Sándornak, Domokos Pál Péternek és mindenkinek, akinek ez köszönhető.
