Hat évtized emlékeit, világjáró turnék pillanatait és egy összetartó közösség erejét mutatja be a Bartina Néptánc Egyesület jubileumi kiállítása. A Babits Mihály Kulturális Központban megnyílt tárlat fotókon és ereklyéken keresztül tiszteleg a szekszárdi táncosok múltja és töretlen hagyományőrzése előtt.
A szekszárdi Babits Mihály Kulturális Központ falai között különleges időutazás vette kezdetét. A 60 éves Bartina Néptánc Egyesület jubileumi fotókiállítása nem csupán egy tárlat, hanem egy közösség lüktető szívverésének krónikája, amely generációkon átívelve őrzi és élteti hagyományainkat.
A megnyitó stílusosan nem beszédekkel, hanem azzal kezdődött, ami a Bartina lényege: a tánccal. A legkisebb növendékek fellépése azonnal magával ragadta a közönséget; a suhogó szoknyák és a ritmusos lábdobbantások között a látogatók egyből a „Bartina-szellemiségben” találták magukat. A falakon sorakozó képek – köztük számos távoli, külföldi turné emléke – mellett megelevenedett a jelen is, hidat verve a múlt dicsősége és a jövő reménységei közé.
Himnusz a Pireneusok lábánál
Az esemény fénypontja Szabadi Mihály köszöntője volt. Az alapító, aki húsz éven át vezette az együttest, elérzékenyülve mesélt a „családi ünnepnek” beillő évfordulóról. Egyik legmeghatározóbb emlékeként egy külföldi fellépést idézett fel:
Valahol a Pireneusok lábánál táncoltunk. A fesztivál végén a zenekar rosszul kezdte játszani a himnuszt. Megveregettem a karmester vállát, hogy álljon meg. Nagy levegőt vettünk, és szinte zokogva énekelni kezdtük a magyar himnuszt. Hát, ilyenek a bartinások!
Elismerések és relikviák
A kiállítás messze túlmutat a fotográfiákon. A látogatók kézbe nem vehető, de szemmel jól látható bizonyítékait is megtekinthetik az elmúlt hatvan év szakmai alázatának: oklevelek, serlegek és különleges tárgyi emlékek sorakoznak. Ezek a relikviák némán, mégis büszkén hirdetik azt a magas színvonalú művészeti munkát, amely a Bartinát Szekszárd és a magyar néptáncművészet megkerülhetetlen bástyájává tette.
Keresztes Klaudia
