Meghalt Sebő Ferenc énekes, népzenekutató, a táncház-mozgalom egyik elindítója

79 évesen meghalt Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes, tekerőlantos, dalszerző és népzenekutató, a táncház-mozgalom egyik elindítója, a Sebő Együttes vezetője. Az együttes Facebook-oldalán egy József Attila-idézettel búcsúznak tőle.

„Hát dolgoztam hiven,
Űzümmögve, mint a rét.
Milyen könnyű a menny!
A műhely már sötét.”

Együttesével több magyar költő, például Weöres Sándor és József Attila versét zenésítették meg.

1947-ben született Szekszárdon, 1970-ben először a BME Építészmérnöki Karán, majd 1989-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetudományi szakán is diplomát szerzett.

Énekesként és zeneszerzőként 1969-ben mutatkozott be az Egyetemi Színpadon, majd szerepelt Jancsó Miklós Még kér a nép és Zolnay Pál Fotográfia című filmjeiben is. Rádió- és televíziószereplések mellett bekapcsolódott a népzenekutatásba is, részt a Kassák Klubban is, Timár Sándorral együtt pedig a magyar táncház mozgalom meghatározó alakja lett.

A Magyar Televízió népzenei szerkesztője, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetudományi szakán népzeneoktatója volt. 1996 és 2001 között a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője volt, a Hagyományok Házának szakmai igazgatója.




Mészáros Juli

text