„Jó látni, hogy ilyen sok gyerek számára fontos a kultúra” – mondta Orbán Hedvig, a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatója. Több mint 1300-an érkeztek a fesztiválra, sokan a határon túlról is. A legjobb koreográfiákat a Szegedi Nemzeti Színházban mutatták be.
Kultúra Az évek év alatt találkozási ponttá vált a Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztivál
„Jó látni, hogy ilyen sok gyerek számára fontos a kultúra” – mondta Orbán Hedvig, a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatója. Több mint 1300-an érkeztek a fesztiválra, sokan a határon túlról is. A legjobb koreográfiákat a Szegedi Nemzeti Színházban mutatták be.
Kis Máté 2026. május 20. 09:10
A néptánc fővárosává vált három napra Szeged. A Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztiválon több mint 1300-an vettek részt. A gálaműsort a Szegedi Nemzeti Színházban tartották, ahol a legjobb koreográfiák kaptak helyet.
„Nagyon felemelő érzés, nagyon jól esik, hogy itt lehetünk. Ez a munkánk gyümölcse.”
– mondták a Tiszavirág Néptáncegyesület legkisebb tanítványai, akik Gergely-járást mutattak be.
„Közösséget, szeretet, biztos pontot és sok-sok barátot.”
– ezt jelenti a fiataloknak a néptánc. Négy megyéből és a határon túlról is érkeztek fellépők az ország legnagyobb gyerek néptáncfesztiváljára. A Délvidékről, Zentáról érkezett csoport például tyukodi táncot mutatott be. Két ország, egy kultúra – vélik.
„Mindig is nagy Magyarországban gondolkodtunk közösen, mint ahogy régen. Mindig jó ide eljönni Szegedre, hiszen rengeteg ismerős, cimbora, barát, szakmai munkatárs van jelen. Nagyon sokat tudunk ilyenkor egymástól is tanulni.”
– nyilatkozta Szakács Tamás, a Szikra néptáncegyüttestől.
Nemcsak szakmailag fontos az esemény, de ez a néptáncközösségek találkozási pontja is minden évben.
„Nekünk a tánc egy eszköz arra, hogy embereket neveljünk. Ezek a gyerekek itt valós értékeket kapnak, valós identitásuk van, nemcsak beszélnek róla, de a napjaikat így élik. Nekünk ez az életünk és így tudjuk formálni és segíteni a gyerekeket abban, hogy megállják majd a helyüket.”
– fogalmazott Tóth Gábor, a Tiszavirág Néptáncegyesület vezetője.
1992 óta szinte minden évben megrendezik a Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztivált, ahol idén ötvenkét együttes mutatkozott be. Ilyenkor díjazzák a táncoktatók egész éves munkáját is.
„Ez egy találkozási pont. Évről-évre köszöntünk azonos egyesületeket, pedagógusokat, gyerekeket. De szerencsére évről-évre csatlakoznak a fesztiválhoz újabb együttesek. A gyerekek számára van egy mérce. Tudnak viselkedni, tudnak köszönni, figyelnek egymásra, és nagyon-nagyon jó látni, hogy ennyi gyerek számára fontos a kultúra.”
– hangsúlyozta Orbán Hedvig, a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatója.
A gálaműsoron fellépett produkciókat a zsűri arany, ezüst és bronz minősítéssel díjazta.
Kis Máté
