A közösségekben élő népzene megtartó és identitásformáló szerepe

Zenta


 A közösségekben élő népzene megtartó és identitásformáló szerepe címmel népzenei konferenciát tartottak Zentán. A tanácskozást a Pro Scientia Naturae Alapítvány székházában rendezték meg mintegy 70 vajdasági egyesület képviselőinek részvételével.

Bodor Anikó gyűjtéséből a Pünkösdi dalcsokorral nyitotta meg a konferenciát a vajdasági népzenekutatóról elnevezett hagyományápoló egyesület Szikra leánykara.

Az ünnepi beszédek után Both Miklós a népzenei örökség korszerű továbbadásának lehetőségeiről beszélt a Folk Média program példáján, és bemutatta a Hagyományok Háza 2024-ben létrehozott, magyar és európai népzenei hagyomány digitális megőrzését szolgáló platformját.

Dr. Both Miklós, főigazgató, Hagyományok Háza, Budapest:

Amikor a honlapra felmegyünk, akkor tudunk keresni különböző tájegységek között. Rá tudunk keresni hangszerekre. Tehát ha mondjuk azt mondjuk, hogy én citerás vagyok, akkor rá tudunk szűrni arról, hogy csak az olyan zenéket adja ki, amit a citerazene. S a többi tájegység szerint, tehát Nagy-Magyarország általában, tehát a teljes Kárpát-medencében, de egyébként ugyanúgy van lengyel, ukrán, és van Romániának a déli részéről is. Tehát egy csomó területről vannak, ezekre is rá tudunk szűrni, adott esetben előadókra is.

Mintegy 70 vajdasági egyesület képviselője vett részt a konferencián.

Kovács Miklós, tag, Szőke Tisza ME, Adorján:

Az előadás, ahogy hallottam az imént, nem a magyar népzenéről szólt, hanem általában a népzenéről, ami nagyon jó dolog, hogy tudjuk a más népeknek a zenéjét is alkalmazni a miénkben.

Kádár Judit, elnök, Petőfi Sándor ME, Orom:

A falvakban igazán a nagy problémánk az, hogy nincs utánpótlás. Erről se ártana valamilyen tanácskozást tartani.

Nemcsak a népzene archiválása, dokumentálása és digitalizálása, hanem a népzenei csoportok mentorálása is szerepel a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet alaptevékenységében.

Kormányos Gyöngyi, igazgató, VMMI:

Az intézet mentorál az év minden napján: ha igény van, a népdalkórusok igénylik, akkor mentoráljuk őket. Sőt, az oktatóknak, népzenei oktatóknak is tartunk külön képzéseket, de ennek ellenére látjuk, hogy a fiatalokban is van igény, és érdeklődnek a népzene iránt. Ez volt annak az apropója, hogy akkor egy olyan általános címet adjunk a konferenciának is, amely mindenkinek szól.

A vajdasági magyar közösség kiemelt kulturális intézményét a Magyar Nemzeti Tanács 2005-ben alapította, amely azóta is a magyar közösség kulturális örökségének és élő kultúrájának megőrzésén dolgozik.

Hugyik Richárd, elnök, Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága:

A hagyományunkra való odafigyelés a kötődés megerősítését jelenti, az identitásformálás erejét is bizonyítja. Ugyanakkor pedig a modernitásnak a fogalmát meg kell értenünk, és a kettőnek az összekapcsolásával, a múlt megismerésével a jelen számára kell egy olyan aktuális értelmet adni, amelyből erősödni tudunk, amellyel a saját világképünket, a saját identitásunkat meg tudjuk határozni.

A kétévente megrendezett egynapos népzenei tanácskozáson az előadások mellett kerekasztal-beszélgetésre is sor került.

text