A nemesmiliticsi Horváth Bence Aranycitera-díjat nyert a 31. Aranycitera népzenei vetélkedőn, melyet április 25-én tartottak Szenttamáson. A fiatal zenészek alsós, felsős és középiskolás korosztályban, szólista, duó és kisegyüttes kategóriákban léptek színpadra. Az idei megmérettetésre 13 településről 28 produkció érkezett, a közönség pedig ismét a vajdasági citerazene legtehetségesebb fiatal előadóit hallhatta.
– A zene mindig is az életem szerves része volt és az is marad – kezdi mesélni történetét Horváth Bence. – A családomból nagyapám hobbiszinten gitározik, a dédim hegedült, míg egy távolabbi felmenőm tamburaprímás volt. Maga a hangszer, melyen most játszom, sokáig porosodott a szekrény tetején, és „a kicsi én” igen gyakran a csodájára járt. Végül, amikor megkezdődött a citeraoktatás Nemesmiliticsen, a nagymamám a kezembe adta a hangszert, és ezzel elindított egy csodálatos úton.
* Miért éppen a citera?
– A történet a néptánccal kezdődött. Általában minden egyes néptáncpróbán és fellépésen a citera kísérte a táncunkat, ezért is szerettem bele. Ez a középkori hangulatot árasztó hangszer hamar elvarázsolt, de nem csupán a virtuóz játékmód ragadott magával, hanem a hangszer tisztasága is, mely egy régebbi, talán szebb időbe kalauzol bennünket, amikor az emberek nem az internet világába, hanem a muzsikálásba menekültek a gondok elől. Egy fárasztó nap után a citerával jól bánó családtag leült az asztal mellé, és rázendített a muzsikára, hiszen ez a hangszer nem az úrinépek zenéjéből vagy a komolyzenéből került át a népzenébe – ellentétben például a hegedűvel –, hanem az egyszerű nép találmánya volt. A citera egy egész zenekarrá képes válni, ha az ember jól tud bánni vele, és ez az, amiért igazán megkedveltem. A „titok” az úgynevezett bourdonhangzásban rejlik, ami azt jelenti, hogy a dallam mellett egy állandó alaphang szól a játék közben. Ennek köszönhetően egy jó citeramuzsikában a dallam, a kíséret és a ritmus egyaránt jelen van.
Horváth Bence
* A tanáraiddal milyen a kapcsolatod? Felnézel rájuk?
– A tanáraimmal nagyon jó kapcsolatom van, mondhatnám, hogy Litvai Karolina és Báló József sokkal többek nekem tanárnál, inkább olyanok, mint a második szüleim. Nemcsak az első tánclépéseket és húrpendítéseket tanították meg, hanem a jó magatartást, a lelkiismeretességet és az emberséget is. Hogy felnézek-e rájuk? Természetesen. Ők voltak azok, akik bevezettek a népzene, a néptánc, a népi ének világába, egy olyan világba, ahonnan nem tudok és nem is akarok szabadulni, és ezért végtelenül hálás vagyok nekik.
* A magánéletben milyen zenét kedvelsz, hallgatsz?
– A zenei ízlésem igen széles palettán mozog, Handel oratóriumaitól egészen az AC/DC-ig. Nagy kedvencem az ABBA, a Queen, Michael Jackson, a magyar együttesek közül pedig a Hungária, a Republic és az Omega, de Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, Máté Péter, Rúzsa Magdi, Radics Gigi és Demjén Ferenc tevékenységét is kedvelem. A klasszikus zenéért is rajongok, zongorázom is, de az iskolai kötelezettségek és egyéb elfoglaltságok miatt erre már nem sok időm maradt. Tanulás közben Liszt és Beethoven virtuóz zongorajátékát, Vivaldi miséit, Bach orgonadarabjait hallgatom, mert valahogy a fejtörést okozó matekpéldákat könnyebben oldom meg zene mellett. Igen gyakran hallgatok népzenét is, nemcsak citerásokat, hanem tamburásokat, vonósokat, tekerősöket, furulyásokat, énekeseket is, hogy ezzel is bővüljenek a népzenei ismereteim. Gyakran hallgatom a Flaman–Hézső citeraduó, Micsik Béla bácsi és néhány kiváló magyarországi citerás játékát is. Sokszor azt csinálom, hogy lejátszom a felvételek alapján a dalcsokrokat, hiszen ilyenkor tanulhatom meg a legtöbb technikát. Hatalmas példaképem a magyarországi Széles András és Krajcsó Bence. A vajdasági zenekarok közül sokszor hallgatom a Juhász, a Fokos, a Csalóka, a Pendergő zenekarok és a Tamburás Tesók muzsikáját is.
Az elismerés Bence szerint nemcsak neki járt, hanem tanárainak is
* Hogyan és mivel készültél az Aranyciterára?
– Az Aranyciterára telecskai népdalokkal készültem a Juhász zenekar Telecskai templom tetejébe… című CD-je alapján. Miután a CD teljes anyagát végighallgattam, gyorsan leszűkült a kör nyolc-kilenc dalra, melyek igazán tetszettek, és innen került ki az a négy népdal, amelyet az Aranyciterán is játszottam. Fontosnak tartom, hogy a mi vidékünk zenéjét, a Délvidék zenéjét játsszuk, hallgassuk és tanítsuk. Bodor Anikó vajdasági népdalgyűjtő és népzenetanár is úgy vallotta, hogy előbb a mi népdalkincsünket kell nagyon jól elsajátítanunk, és akkor, de csakis akkor nézhetünk át a „szomszédba”, tehát más tájegységekre. Persze én sem csak helyi zenét játszom, de a fellépéseken és versenyeken mindig igyekezni fogok vajdasági népdalokat muzsikálni a legtisztább és legnemesebb módon. Miután összeállítottam és begyakoroltam a csokrot, először tanáraimtól, majd Kelemen Zsolttól és Micsik Bélától kértem véleményezést, akik sok fontos szakmai tanácsot adtak. Végül a bácsgyulafalvi származású Égető Emese népdalénekes-tanár adott instrukciókat az énekléshez.
* Hogyan élted meg, hogy téged díjaztak?
– Már hosszú ideje bizonyítani akartam, és ezzel egy álom vált valóra. Ezúton is nagy-nagy köszönet a zsűrinek, hogy méltónak talált egy ilyen nagy elismerésre, mert a citera valóban nagyon fontos helyet foglal el a szívemben. Az utóbbi egy évben igyekeztem a fejlődés és a tapasztalatszerzés minden lehetőségét megragadni. 2025 nyarán a Karmoló művésztelepen jártam Tóthfaluban, ahol Flaman Istvántól tanulhattam, majd augusztus végén Szenttamáson egy jó hangulatú oktatói továbbképzésen vettem részt, ezek után pedig az idén januárban a Dúrmoló Téli Népzenei Tábor vendége voltam. A fő célom sohasem az volt, hogy arany okleveleket kapjak, vagy ezt a rangos díjat, hanem a játéktechnikám fejlesztése, tökéletesítése. Ha majd sikerül a maximumot kihoznom magamból, és megtalálom azt a határt, amelyet már nem tudok átlépni, akkor a következő célom az lesz, hogy jó oktatóvá váljak. Persze hatalmas boldogságot éreztem, de még inkább hálás voltam. Hálás voltam az oktatóimnak, a szüleimnek, nagyszüleimnek, mindenkinek, aki támogatott, de leginkább a Jóistennek. Hiszen tudtam, hogy velem volt minden egyes húr megpendítésénél, a kudarcoknál, a sikereknél. Így a hála az, ami leginkább eltöltött, mert persze az én munkám is benne volt, de a tanáraimtól tanult „praktikák”, a biztató szavak és a Jóisten akarata – hiszen kezembe adta ezt a hangszert, és tehetséggel, tanárokkal és tanulási lehetőségekkel ajándékozott meg – vezetett a sikerhez. Amikor átvehettem Borsi Ferenctől az Aranycitera-díjat, akkor valóban azt éreztem, hogy nemcsak én kaptam ezzel elismerést, hanem mindenki, aki segített, tanított, utat mutatott nekem.
Játék közben
* Jelenleg milyen megmérettetésre készülsz?
– Jelenleg a XV. Dunán innen, Tiszán túl Kárpát-medencei népzenei tehetségkutatóra készülök, melynek a délvidéki előválogatója Horgoson lesz, május 30-án. Itt az Aranyciterán szintén sikeresen szerepelő Mákvirág citerazenekarral is képviseljük falunkat. Sikeres továbbjutás esetén június 27-én Miskolcon mutatkozhatnánk be.
* Tapasztalataid alapján milyen tulajdonságok kellenek ahhoz, hogy valakiből jó citerás legyen?
– A citera egy egyszerű, de nagyszerű hangszer. Nagyon könnyen meg lehet tanulni rajta játszani, főleg, ha az illető valamilyen zenei előképzettséggel is bír. A citera fogólapján található felső és alsó bundsor a zongora fekete és fehér billentyűsorának felel meg, így egy zongoristának a citera gyerekjáték. A kisebbeknek is ajánlott hangszer, hiszen nagyon gyorsan sikerélményhez juthatnak a húrok pengetésével is, ráadásul a ritmusérzéket és a hallást is fejleszti.
Báló Józseffel a citera mellett (forrás: a Magyar Polgári Kaszinó Facebook-oldala)
* Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Maradsz a zenei pályán, vagy másfelé is kitekintenél?
– A jövőben tovább szeretném fejleszteni magam, és meg szeretnék ismerkedni a citeraoktatás módszertanával is. Nagy álmom, hogy Széles Andrástól, Krajcsó Bencétől vagy esetleg más híres citerástól tanulhassak. Az idén nyáron a 10. Ludasi Népzenei Tábor, majd a 41. Csutorás Nemzetközi Népzenei és Néptánctábor lakója leszek. Nem szeretnék a zenélésből vagy a zeneoktatásból megélni, ez számomra olyasmi, amiért pénzt nem szívesen fogadnék el, mert nagyon szeretem csinálni. Az biztos, hogy folytatni kívánom a muzsikálást, és később akár más népi hangszerekkel is bővíteni a repertoáromat, mint például a tekerőlant, pásztorfurulya vagy a tambura. Szeptembertől a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban szeretném folytatni a tanulmányaimat, ez a négy év reményeim szerint elég lesz arra, hogy eldöntsem, merre is induljak tovább.
Kalinka Tamás
LXXXI. évf. 20. szám
