Makó alighanem legtekintélyesebb művészeti csoportja jubileumi gálaműsorra készül. Ennek apropóján a Maros táncegyüttes művészeti vezetőjével, az együttes munkáját támogató baráti kör elnökével, Tóthné Döme Máriával beszélgettünk a Dálmagyarország podcastben sikerekről, nehéz pillanatokról és szóba került az is, miként látja a néptánc jövőjét, illetve saját további szerepét.
A 45 esztendeje újjászervezett Maros Makó alighanem legtekintélyesebb művészeti egyesülete. Eddigi működése alatt számtalan rangos szakmai elismerésben részesült, csoportjai pedig Európa számos országában, illetve Kínában adtak ízelítőt tudásukból. A Délmagyarország podcastban bemutatásra kerülő, az autentikus néptánckultúra hagyományait ápoló Maros táncegyüttesnek jelenleg a legifjabbaktól a szépkorúakig összesen 5 csoportja és mintegy 80-90 lelkes tagja van.
A Maros táncegyüttes ünnepe
A Maros táncegyüttes új, 45 éves jubileumi gálaműsorának címe: Utazás a Maroson a Marossal. Tóthné Döme Mária művészeti vezető elmondta, egy kedves ismerőse adta a névadó folyó ötletét. Ennek jegyében a csoportok olyan táncokat fognak bemutatni, amelyeket a forrásvidéktől egészen a torkolatig táncolnak az emberek. Mint a rendezvény plakátja hirdeti, június 26-án, pénteken este 6-tól a Hagymaházban a jelenlegi csoportok tagjai és az egykori táncosok, valamint a kibővített zenekar tagjai fognak ünnepelni. Megtudtuk: kísérőrendezvényként kiállítás is nyílik a József Attila Könyvárban az elmúlt bő négy évtized emlékeiből.
Beszélgetés a múltról és a tervekről
A Délmagyarország podcast adásban Tóthné elmondja, miként szerveződött újjá annak idején a Maros, hogyan működött és mindez miként változott meg napjainkra. Ugyancsak szóba kerül, hogy a társaság miként készül a hamarosan esedékes ünnepi műsorra. Arra is kitér, jelenleg milyen szerepet vállal még az együttes háza táján és miként képzeli el a jövőt, illetve abban a saját szerepét.
Szabó Imre
