Az idén ünnepli 75. születésnapját a Magyar Állami Népi Együttes, az évforduló kapcsán nagyszabású, ingyenes kiállítás nyílt nemrégiben a Hagyományok Házában. A jubileumhoz kapcsolódik azonban egy szomorú esemény is; Sebő Ferenc, a társulat egykori művészeti vezetője, a Hagyományok Háza megálmodója elhunyt. Sebőt sokan az utolsó reneszánsz emberek egyikeként tisztelték. Ebben az írásban az ő munkájának jelentőségét igyekszünk bemutatni a Magyar Állami Népi Együttes történetében.
A Hagyományok Házában bemutatott, Mint a forrásvíz – 75 éves a Magyar Állami Népi Együttes kiállítás érdekes és látványos darabjai a társulat életét meghatározó vezetők személyes használati tárgyai. Ennek köszönhetően láthatjuk az első jelentős vezető, Rábai Miklós pipáját, szemüvegét, majd a későbbiekben az együttest irányító – a táncházmozgalom meghatározó alakjaként ismert – Timár Sándor magnóját és felvevőgépét, amellyel a zenei anyagot gyűjtötte, hogy az eredeti, autentikus táncvilágot színpadra állíthassa az 1970-es években, vagy akár a társulatot napjainkban igazgató Mihályi Gábor csizmáját, aki egykoron maga is táncolt az együttesben. A kiállításon Sebő Ferenc, a Hagyományok Háza nemrégiben elhunyt alapítójának gitárját is láthatjuk. Most ez a hangszer emlékezteti a látogatót arra, hogy Sebő egykoron szerves része volt a társulatnak, és kiemelkedő szerepet vállalt a kilencvenes években a Magyar Állami Népi Együttes megújításában.
Ne szaladjunk azonban ennyire előre az időben. Az 1970-es években kibontakozó táncházmozgalom új szemléletet hozott a magyar néptánc életébe. A mozgalom a Kárpát-medence hagyományos paraszti kultúrája felé fordította a fiatal generációk figyelmét, és az évszázadokon át öröklődő tánc- és zenei hagyományokat a korszerű közösségi szórakozás új formájává tette. A „tiszta forrás” eszméje – a folklór hiteles, stilizációtól mentes megismerése – nemcsak a közösségi táncéletet, hanem a színpadi néptánc gondolkodását is átalakította. Sebő Ferenc és Halmos Béla nélkül el sem lehetne képzelni az első táncházat, amelyre 1972. május 6-án került sor a Liszt Ferenc téren, ezen a napon az Éri Péterrel kiegészült Sebő-Halmos duó szolgáltatta a „talpalávalót”.
Dr. Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója szavaival emlékezve: „Mert ami Sebő Ferencet a népzenészeknek Sebő Ferenccé tette, az nem cím volt és nem díj. Hanem egy döntés, amit 1972 májusában hozott meg Halmos Bélával a Liszt Ferenc téri könyvklubban: ők zenélnek – és közben mindenki táncol. Egyetlen este.
És attól az estétől kezdve a magyar népzene a városokban nem múzeumi adat volt többé. Hanem újra használati cikk.”
Mihályi Gábor így idézi fel ezt az időszakot: „Sebő Ferivel a '70-es évek elején, közepén ismerkedtem meg, amikor a Kassák Klubban indultak az első táncházak. Én akkor még Jászberényben voltam ifjú gimnazista táncos, és feljártunk a barátaimmal a klubba, ahol a Sebő Együttes muzsikált és Timár Sándor tanított. Minden egyes táncháznak a végén Sebő Feri leültetett bennünket maga köré, és mesét olvasott. Én ott találkoztam először Lázár Ervinnel, és a Négyszögletű Kerek Erdővel, benne Vacskamatival és társaival. Ez az élmény olyan meghatározóvá vált, hogy miután nekem is megszülettek a gyerekeim - és idővel már nyitottak lettek a hosszabb történetekre - én is Lázár Ervin meséket kezdtem olvasni nekik. Ezen a személyes, kedves emléken túl a későbbiekben, amikor már együtt dolgoztunk Ferivel, egy remek szakmai barátság is alakult.”
A kilencvenes évek derekán a Magyar Állami Népi Együttes akkori igazgatója, Serfőző Sándor egy főként koreográfusokból és zenészekből álló szakmai bizottságot hozott létre maga körül. Ebbe a grémiumba hívta Sebő Ferencet is, aki olyan közhasznú célt próbált találni a csapatnak, ami az átlagos színházi vállalkozások fölé emelheti az Állami Népi Együttest. Egyben úgy gondolta, itt az alkalom, hogy átszervezés címén a szakma finoman megsúgja az államnak, hogy mennyiben az ő dolga a népművészetet ébren tartani – emlékszik vissza erre az időszakra Kelemen László, a Hagyományok Háza egykori főigazgatója, a róla szóló könyvben, az Erdélyből a világban.
Timár Sándor nyugdíjba vonulásával Sebő Ferenc 1996 decemberében vette át a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetését, amelyet 2001-ig látott el.
Serfőző Sándor pedig így idézi fel ezt az időszakot a Fedor Vilmos Mint régen volt című könyvben: „A kilencvenes évek valóban a nagy átalakulás és változás évei voltak. Bevallom őszintén, hogy Sebő Ferit nem volt könnyű meggyőzni arról, hogy neki el kell vállalnia az együttes művészeti vezetését. Ő mindig is autonóm személyiség volt, aki nagyon tudatosan és világos szakmai célok mentén dolgozott.
Szabad művész és szabad tudós volt.
Évek óta tagja volt az együttes mellett dolgozó Művészeti Tanácsnak, ami ebben az időben aktivizálódott, mert most valóban beköszöntött az együttes életébe a változó kor.”
Sebő 1996. december 17-én ismertette az együttes működésére vonatkozó elképzeléseit. Programjában a társulat eddigi repertoárjának bővítését, illetve a műfaji határok kiszélesítését tűzte ki célul. Művészeti koncepciója szerint a Magyar Állami Népi Együttes az elmúlt évszázadok Európában kialakult, és a régiónk területén tovább hagyományozódott kulturális divatok történeti szemléletű áttekintését, és ápolását tekinti céljának. Ezért az európai kultúra minden, hazánkban kimutatható és történelmileg megfogható stílusirányzata fontos számára. Elképzelése szerint a magyar nemzeti identitástudat 20. század végi képét a magyarság és Európa kultúrtörténetét egybelátó szemléletmód rajzolhatja ki a legmarkánsabban. Ebben az időben ugyanis rengeteg kelet-közép-európai táncegyüttes és látványos színházi produkció kínálta magát, tehát nagy volt a verseny. Ehhez társult a szakma részéről is egy elvárás, hogy a Magyar Állami Népi Együttesnek lépést kell tartania a korszakos változásokkal. Az együttes új alapító okirata 1998. március 31-én jelent meg, amelyben a Magyar Állami Népi Együttes jogállása: kincstári körbe tartozó, teljes jogkörrel rendelkező, önállóan gazdálkodó központi költségvetési szerv. Tevékenységi körét pedig a társulat művészeti munkájának irányításával megbízott Sebő Ferenc javaslatai alapján határozták meg.
És hogy miért Sebő Ferencet kérte fel Serfőző Sándor?
„Mert ő volt az a személy, aki a vitákat a végén összefoglalta, és sokszor úgy éreztem, hogy mértani pontossággal rajzolja meg azokat a szakmai irányokat, amerre indulnunk kell. Ő egy reneszánsz ember, akire tényleg azt lehet mondani, hogy mindenben és mindig a megoldásokat kereste. A néphagyomány tisztelete már nagyon korán megjelent az életében, és szerintem nagy szerencse, hogy nem esett az építészeti tanulmányainak fogságába. A hetvenes évek kulturális mozgalmainak vezéralakja. Ő nem csatlakozott egy mozgalomhoz, hanem ő maga teremtette meg azt. A hetvenes években nagyon sokan hozzá igazodtak, akik népzenével, néptánccal vagy versénekléssel foglalkoztak. A szakma nagy öregjei is elfogadták. Hát ezért esett rá a választás” – emlékszik vissza az egykori igazgató.
Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes jelenlegi vezetője 1996-tól karigazgatóként dolgozott együtt Sebő Ferenccel mindaddig, amíg Sebő a Hagyományok Háza főigazgató-helyettese lett. Mihályi Gábor szavaival: „Ferinek az volt az egyik elgondolása, hogy időben terjesszük ki a színpadi néptáncot, és ne csak az elmúlt 2-300 év folklórjára koncentráljunk, hanem történeti idősíkban is vizsgáljuk ezt a műfajt.”
Sebő Ferenc tehát egy rendkívül széles és sokszínű művészeti palettát álmodott meg a Magyar Állami Népi Együttes számára. Ebbe valóban sokféle irányzat és műfaj belefért: a tánctörténeti előadásoktól kezdve, mint a Táncos magyarok vagy a Verbunkos, egészen az összművészeti alkotásokig. A történeti zenei anyagok feldolgozásában és megszólaltatásában meghatározó alkotóként vett részt, ami jól mutatja, mennyire otthonosan mozgott a különböző zenei korszakok világában. „A Táncos magyarokat 2001-ben mutatták be. A mű a honfoglalás korától az olyan nagy művészeti korokon – mint a reneszánsz, a barokk, a romantika – ível át, és azt a folyamatos változást mutatta be, amin egyébként a magyar népzene is ezeknek a művészeti koroknak a hatására változott. A Verbunkos, a nemzeti tánc születése, amely pedig egy kisebb kor, a romantika korszakára reflektált, a magyar reformkor idejét idézte meg. Ez az a kor, amikor megerősödik a magyar nyelv, lesz magyar színház és magyar tánc; a csárdás és a verbunk” – teszi hozzá Mihályi Gábor.
Sebő művészeti vezetősége alatt, a világzene folklórból inspirálódó része is megjelenik a társulat repertoárjában. Ennek eredményeként 2001-ben színpadra állt a Naplegenda, amelyik talán a Magyar Állami Népi Együttes utolsó évtizedének egyik legsikeresebb előadása lesz. És ebben a műfajban van még egy előadás is. Amíg a Naplegendának Nikola Parov a zeneszerzője, ennek a másiknak, a Pannon freskónak pedig Sebő Ferenc.
A legnagyobb munkája egyértelműen a 2003-ban bemutatott Pannon freskó volt.
Ez az előadás különleges helyet foglal el az életművében, szervesen illeszkedik az énekelt versekhez kapcsolódó munkásságába. Az előadásban több olyan vers is megszólal, amelyet ő zenésített meg, így a zenei és irodalmi érdeklődése szorosan összekapcsolódik benne. „Ez a mű az ő zenei szellemiséget önmagában hordozó előadás, amiben teljes természetességgel jelenik meg az antik verselési mód és a mediterrán hangulatú zene, de ugyanúgy a magyar történeti zene is és a Tinódi vagy Balassi korát idéző verselési mód. Miközben a zene és a szövegek nagyon távolra mutatnak, ennek ellenére az volt a cél, hogy a mai korra is értelmezhető előadást mutathassanak be az általa megzenésített Weöres Sándor versekkel, hasonló strófaszerkezetben és időmértékben.
Hetényi Milán, a Magyar Állami Népi Együttes énekese úgy fogalmaz: „Valódi polihisztor volt. Az ő generációjára még jellemző volt, hogy a megszerzett tudást nem szűk szakmai keretek között alkalmazták, hanem széles körű műveltséggel rendelkeztek. Úgy gondolom, hogy egy olyan összetett mű létrehozásához, mint a Pannon freskó, elengedhetetlen volt az irodalom, a történelem és más művészeti ágak alapos ismerete is. Jó barátságot ápolt Weöres Sándorral, akiről sok emlékezetes történetet mesélt, de Nagy Lászlót is személyesen ismerte. Több kortárs íróval és költővel közeli kapcsolatban állt, és ezek a találkozások egyértelműen hatottak a zeneszerzői munkásságára is. Ez a hatás nemcsak a megzenésített versekben, hanem dalszövegeinek világában is jól tetten érhető.”
Sebő Ferenc azonban ebben az időszakban nemcsak a Magyar Állami Népi Együttes megújításán dolgozott, hanem
ő volt az egyik legfőbb szorgalmazója a Hagyományok Háza létrehozásának.
Sebő új koncepciót hirdetett: a magyar néphagyomány teljes spektrumát kívánta bemutatni, a néptánc mellett a népzenét, a kutatást és a közművelődést is integrálva egy intézménybe. A Lajtha László Hagyományőrző Műhely és a Népművészeti Módszertani Műhely – alapozták meg a Hagyományok Háza létrejöttét. Az intézmény megalakulásával a Magyar Állami Népi Együttes is a Hagyományok Háza szervezeti keretei közé került.
Sebő Ferenc ezután, 2002 és 2011 között a Hagyományok Háza szakmai igazgatójaként is irányította a munkát. Sebő Ferenc 2026 tavaszán bekövetkezett halála óta a Hagyományok Háza archívuma őrzi több mint 150 gyűjtési eseményhez kapcsolódó felvételeit.
Végezetül egy személyes emléket idéznénk fel. Mihályi Gábor a kialakult barátságnak köszönhetően beláthatott Sebő mindennapjaiba is: „Abszolút építész volt, amikor először fölmentem a lakására – azon kívül, hogy úgy éreztem magam, mintha egy könyvtárba léptem volna –, az íróasztalán egy tudóshoz méltó rendetlenségben kották, kazetták meg természetesen számtalan könyv terült el, a nagy körasztala közepén pedig fel volt építve legóból a Budai Várnak a méretarányos hű mása. Döbbenetes látvány volt, és még döbbenetesebb az a kutatómunka, amivel vélhetően megtalálta a megfelelő rajzokat, építészként figyelembe véve az arányokat, a méreteket. Emlékszem, azt mondta, hogy Misikém, hát én ezt nem egy évig építettem, de legalább előbb elkészült, mint az eredeti.”
Hagyományok Háza
