A pénteken elhunyt Timár Sándor emléke előtt tisztelegve beszélgettünk Farkas Zoltán „Batyu” Harangozó Gyula-díjas táncművésszel, koreográfussal, aki az elsők között sajátíthatta el az anyanyelvi szintű néptánctudásra és az improvizációra épülő, később Timár-módszerként elhíresült pedagógiát. Felidézte, hogyan tanulták első kézből az Erdélyben gyűjtött eredeti táncanyagokat, és miért tartja ma is a magyar néptáncpedagógia egyik legnagyobb újítójának egykori mesterét.
Farkas Zoltán „Batyu” Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus Zsuráfszky Zoltánhoz hasonlóan a Magyar Állami Balettintézet néptánc tagozatának első évfolyamában végzett 1975-ben, Timár Sándor és Györgyfalvay Katalin voltak a mesterei.
„Timár tanította az eredeti anyagot, mégpedig úgy, hogy hétvégente Martin Györggyel elmentek gyűjteni Erdélybe, és hétfőn már el is kedzték tanítani a táncokat nekünk. Egy jó értelemben vett kísérleti évfolyam voltunk, mi voltunk az elsők, akik első kézből kaptuk az eredeti táncanyagokat.
– Ez azért volt fontos, mert így kikerültük, hogy filmről kelljen másolnunk a lépéseket. Ekkor indult a táncházmozgalom, így ezeket a táncokat be is tudtuk mutatni, illetve el is kezdtük tanítani a táncházakban – tette hozzá a koreográfus.
A Timár-nyelv átörökítése Timár Sándortól az autentikus, eredeti tánc interpretálását tanulták, mint mondta, a mai napig jól működő módszere szerint az eredeti tánchoz mindenki úgy nyúl hozzá, hogy az egyéniségét ki tudja bontakoztatni.
Nem konkrét táncfolyamatokat tanultunk be, hanem ahogy a nyelvben, szavakat próbáltunk tanulni, és a szavakból megpróbáltunk értelmes mondatokat alkotni a tánc nyelvén. Az egyes mozgássorokat, motívumokat az ember tehetsége, helyzete szerint fűzi össze, s ebből alkot saját táncot – ez hagyja szabadon a táncot, ettől nem lesz múzeumi és lezárt. Ezt tanultuk meg tőle, ezt visszük tovább és építjük be saját pedagógiai módszereinkbe
– magyarázta Farkas Zoltán „Batyu”.
Szokták mondani, hogy a Timár-módszer az a táncban, ami a Kodály-módszer a zenében, hiszen ugyanaz a céljuk: a lehető legkisebb kortól érdemes a hagyományokkal megismertetni a gyerekeket, s bár nem mindenki lesz hivatásos táncos, a kapott értékeket, élményeket a fiatalok továbbviszik a felnőttéletükbe. – A zene és a tánc ad egy olyan tartást az embernek, ami elkíséri élete végéig, és ez a tartás érződik, látszik – húzta alá a táncművész.
Ménes Márta
