Jubileumok és megemlékezés a Hagyományok Háza kapolcsi helyszínein

A Folkudvarban és a Fűz Népi Játéktérben július 24. és augusztus 2. között kacagva, izzadva botladozva vagy épp mélyen belemerülve, világmegváltó hangulatban ismét bárki részese lehet a népzene, néptánc, népi kézművesség és népmesék varázslatos világának, megtapasztalva azt a csodát, hogy miként él tovább a néphagyomány a 21. században. Tíz napon át estétől reggelig számos neves előadó és vendég közreműködésével szeretnék a magyar és a Kárpát-medencei népi kultúrát élő, közösségi élményként közelebb hozni a látogatókhoz. A Folkudvar programjai szorosan kötődnek az idei kettős jubileumhoz: a Művészetek Völgye 35., valamint a Hagyományok Háza fennállásának 25. évfordulójához, amit július 29-én FolkKArcok címmel egy nagykoncerttel ünnepelnek, ahol megemlékeznek a 100 éve született Kallós Zoltánról és a 75 éves Magyar Állami Népi Együttesről is.
 

A Hagyományok Háza idén is két egymást kiegészítő helyszínen várja a fesztiválozókat. A már jól ismert Folkudvar évről évre a találkozások, a tanulás, az esti mulatságok központja. Itt kapnak helyet a kézműves foglalkozások, a hagyományos tudást bemutató beszélgetések, a népzenei és néptáncos programok, valamint a koncertek és a nagy népszerűségnek örvendő, hajnalig tartó táncházak. A Fűz Népi Játéktér egy árnyas környezetben kialakított játszótér, közösségi tér Taliándörögd felé a főút mentén, amely kimondottan a családokat szólítja meg. Tágas udvarán egyszerre kínál aktív kikapcsolódást és nyugodt feltöltődést. A látogatók mesés programokon és gyermekfoglalkozásokon vehetnek részt,

mindenki megtalálhatja a neki szóló játékot, pöröghet, foroghat, építhet, morzsolhat, őrölhet, egyensúlyozhat, és megannyi módon kipróbálhatja még ügyességét.
A kosaras népi körhinta a régi világ megidézett vásári hangulatába röpíti az ifjakat, július 26-án pedig egy egész napos Kosárfonó-látványműhelynek ad otthont a Játéktér.

A Folkudvar egész nap visszatérő programblokkokkal várja a látogatókat, amelyekben minden nap új élmények és felfedeznivalók kapnak helyet. A kézműves foglalkozásokon bárki kipróbálhatja a hagyományos mesterségeket – például a virágfonást vagy a szalag- és övszövést –, míg a családokat mesék, bábelőadások és gyermekkoncertek szórakoztatják. A kínálatot népi gasztronómiai előadások, FolkTalk beszélgetések, zenés népi kvíz, tánc- és énektanítás, valamint esti koncertek és hajnalig tartó táncházak teszik teljessé. Az idei program kiemelt eseményei közé tartozik a 100 éve született Kallós Zoltán munkássága előtt tisztelgő beszélgetés, valamint a fennállásának 40. évfordulóját ünneplő Tükrös zenekar koncertje. „Ahogy egész évben a Hagyományok Házában, Kapolcson is arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a népi kultúra nem egy olyan dolog, amit messziről kell mutogatni, hiszen tényleg be tud épülni a modern életünkbe is. A kézműves foglalkozásokon például természetes anyagokból hagyományos technikákkal, de olyan tárgyakat készítünk, amelyeket kiválóan lehet használni: övtáskát, tárcát, karkötőt.

A Népi praktikák alkalmai pedig felfoghatók egy ismeretterjesztő előadás-sorozatként is, melyek során gasztronómiai tippeket tanulhatunk, gyógynövényeket ismerhetünk meg,
olyan praktikákat elsajátítva, melyek ugyanúgy működnek ma is, mint száz vagy kétszáz évvel ezelőtt” – ismertette a részleteket Hont Angéla, a Hagyományok Háza kabinetvezetője.

A 2026-os Folkudvar programjait még két jubileum kíséri: a 25 éves Hagyományok Háza a szintén jubileumot ünneplő Völgy együttműködését a FolkKArcok – Hagyományok Háza 25 – Völgy 35 című nagykoncerten ünneplik meg július 29-én a Panoráma Színpadon legendás művészekkel és fiatal alkotókkal, mesterekkel, tanítványokkal. Az est házigazdái: Szalonna és bandája, akik meghívott vendégeikkel állnak majd színpadra, név szerint Szabó Balázzsal, Gryllus Dániellel, Gryllus Vilmossal, Kubinyi Julcsival, Agócs Mártonnal és Agócs Gergellyel, valamint erdélyi zenész- és énekesmesterekkel, továbbá az idén 75 éves Magyar Állami Népi Együttes táncművészeivel.

Időpont: 2026. július 24. – augusztus 2.
Helyszín: Kapolcs, Folkudvar

https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/35-muveszetek-volgye-0/20260724-1300

text