A Magyar Táncművészeti Egyetem 2026 nyarán második alkalommal tartotta meg a Diaszpóra Néptánc Nyári Egyetemet. A két hetes, intenzív szakmai kurzus a diaszpórában élő magyar néptáncosok és oktatók számára adott fejlődési lehetőséget. Tirolból Schenk Angyalka is részt vett a programban.
A Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) minden évben kéthetes, intenzív szakmai kurzust hirdet a diaszpórában élő magyar néptáncosok és oktatók számára. A program tánctechnikai fejlesztést, folklórismereti elméletet és gyakorlati oktatást kínál, gyakran a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíj keretében.
Segítség a táncoktatáshoz
A program azoknak szól, akik már rendelkeznek néptáncos tapasztalattal, és szeretnék elmélyíteni tánctechnikai, pedagógiai és módszertani tudásukat, miközben egy nemzetközi, inspiráló közösség részévé válnak. Ez a kurzus nemcsak képzés, hanem élmény is: találkozás, tanulás és közös gondolkodás a világ különböző pontjairól érkező néptáncosokkal.
Tirolból Schenk Angyalka, az Innsbrucki Magyar Ifjúsági és Kultúregyesület elnöke már másodszor vett részt ezen a nyári egyetemi programon. „Minden diaszpórában élő táncos, előbb vagy utóbb lehet egy olyan szituációba kerül, hogy tanítania kell. És vannak dolgok, amiket az ember nem tud, hogy hogy is kellene, vagy mi lenne a legokosabb. Tehát, hogyha eljönnek ide, akkor feltehetik a kérdéseiket, és minden előadó készségesen megosztja tapasztalatait, tudását, és ez annyira biztató, és annyira jól esik“ – mesélt élményeiről Schenk Angyalka.
A két hét során a résztvevők intenzív képzésben vesznek részt. Az első héten főként a tánctechnikai fejlesztésre, a magyar néptánc anyagának feldolgozására és az alapvető ritmuskészség és állóképesség fejlesztő gyakorlatokra helyezték a hangsúlyt. A második hét inkább a módszertani és pedagógiai kérdésekre koncentrált: kiscsoportos foglalkozások, mikro-tanítások és tapasztalatcserék keretében.
A Tirolból érkező Schenk Angyalka a program végén hozzátette, hogy minden Ausztriában működő néptánccsoportot biztat, hogy éljenek a jövőben ezzel a lehetőséggel. „11 néptáncegyüttes, vagy néptánccal foglalkozó közeg van Ausztriában, tehát én szerintem biztos, hogy mindenki számára az is egy nagy élmény lenne, ha itt tudnánk találkozni, és együtt megélni ezeket a tapasztalatokat, és egyben megerősíteni az Ausztriai Magyar néptáncosok közösségét“ – hangsúlyozta ki.
Három évvel ezelőtt a Körösi Csoma Sándor program ösztöndíjasai segítségével sikerült Tirolban is beindítani ma táncoktatást, és most az elmúlt évben ketten is segítették a térségben azokat a magyar közösségeket, akik szerettek volna néptáncot tanulni."Ez nagyon megváltoztatja azért a program ajánlatokat is, a lehetőségeket, a közösségnek változatosabb magyar programokat tudunk nyújtani. Én szerintem azoknak, akik ezeket az értékeket fontosnak tartják, azoknak egy óriási élmény, hogy Tirolban is meg tudják élni" – emelte ki az Innsbrucki Magyar Ifjúsági és Kultúregyesület elnöke.
Bányi Kriszta, volksgruppen.ORF.at
