Húsz éve perdülnek táncra Garán – generációkat köt össze a néptánc

Kezdetben azzal a céllal hívták életre a nyári tábort, hogy új tagokat toborozzanak a helyi tánccsoportba, mára azonban jóval többről szól a Garai Népművészeti Tábor, amely idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. Az egy hét során néptánccal, népi énekkel, és különböző hangszerekkel ismerkedtek a résztvevők.

A népi kultúra megőrzéséhez nem elég felidézni a tradíciókat, legalább ilyen fontos, hogy legyenek, akik továbbadják azokat a következő generációknak. Garán ennek évtizedekre visszanyúló hagyománya van. A többnemzetiségű településen napjainkban is fontos szerepet tölt be a népzene és a néptánc, ahogyan a nemzetiségi értékek ápolására is nagy hangsúlyt fektetnek. 

A falu meghatározó szereplője a Garai Székelykör Egyesület, amely több mint három évtizede működik a településen. A közösség által képviselt szemlélet és a megannyi rendezvény mind azt szolgálják, hogy az elődöktől örökölt értékek a fiatalok számára is élővé váljanak. Ebbe a munkába illeszkedik a Garai Népművészeti Tábor is. Az egykor az utánpótlás-nevelést szolgáló kezdeményezés az évek során a nyári kulturális élet visszatérő programjává vált, 2026-ban pedig már huszadik alkalommal rendezték meg az egyhetes foglalkozást.

Húsz éve adják tovább a néptánc és a népi kultúra alapjait
Az évek során nemcsak a résztvevők száma növekedett, a foglalkozások köre is folyamatosan bővült. Kezdetben a néptánc állt a tábor központjában, idővel azonban egyre nagyobb igény mutatkozott arra, hogy a gyerekek a népi kultúra más területeivel is megismerkedjenek. Így kapott egyre nagyobb szerepet a népdal és az énektanulás, később pedig a hangszeres oktatás is bekerült a programba.

A bővítés fokozatosan, a lehetőségekhez igazodva történt. Elsősorban olyan hangszereket emeltek be a repertoárba, amelyek helyben is rendelkezésre álltak, így formálódott évről évre a népművészeti tábor – idézte fel a kezdeti éveket Antal Zsolt, a Székelykör Egyesület vezetője, a tábor szervezője.
 

A tánccsoportunk gyakran eljárt minősítő rendezvényekre, és ott ajánlották, hogy gyakoroljuk az éneklést, így került be az énekoktatás a programba. Később felmerült bennünk a kérdés, hogy miért ne taníthatnánk zenét, ezért arra jutottunk, hogy a tánc nélküli órákban hangszeres foglalkozásokat tartunk. Elsőként a citera oktatást indítottuk el, voltak hangszereink, aztán beemeltük a furulyát, amivel szintén könnyen éri sikerélmény a gyerekeket. Közben a hegedű és a tambura is bekerült a repertoárba, mostanra pedig már hat hangszeren tanulhatnak a résztvevők.
Maximális létszámmal zajlik a tábor
Idővel a résztvevők létszáma is emelkedett, mostanra pedig jellemzően minden évben 100 fő felett szervezik meg az egyhetes foglalkozást. Az idei, jubileumi táborba 110 fő jelentkezett, a kezdő és rutinos táncosok Garáról, illetve a környékbeli településekről érkeztek, többek között Nagybaracskáról és Bajáról, de volt, aki Gödöllőről utazott a településre. A legkisebbektől a felnőttekig valamennyi korosztály jelen van a táborban.

Mi már a babáknak is készülünk, vannak olyan szülők, akik magukkal hozzák a piciket, nekik is tudunk programmal szolgálni, egyfajta ringatóval. Sok óvodásunk van, aminek örülünk, mert nem titkolt célunk az utánpótlás nevelés. Idén az általános iskolás korosztályból vannak a legtöbben, de minden évben érkeznek középiskolások is, akik már tudatosan jelentkeznek hozzánk. Ők többnyire év közben is táncolnak. És természetesen vannak felnőttek is, mondhatjuk, hogy 0-99 éves korig jönnek a táborba.

Közönség előtt is színpadra lépnek

A tábor minden évben gálaműsorral zárul, amelyen a résztvevők közönség előtt is megmutathatják, mi mindent tanultak az együtt töltött idő alatt. 

A tábor jelentősége azonban túlmutat az egy hét alatt megtanult dalokon, táncokon és egyéb ismereteken. A tábor vezetője szerint fontos, hogy azok a pedagógusok és előadók, akik birtokában vannak a tudásnak, átörökítsék azt a következő generációnak. A húsz éve életre hívott kezdeményezés is ezt a célt szolgálja: lehetőséget teremt arra, hogy a fiatalok megismerjék és megszeressék, idővel pedig maguk is továbbadják a népi kultúra értékeit.



Torda Adrienn

text