Melles Endre interjú

Filmekről tanulunk folyamatokat, vagy megpróbáljuk megérteni azt a szerkesztési elvet, ami alapján a filmen rögzített folyamatok megszülettek és így elindulunk azon az úton, hogy mi is létrehozzunk saját folyamatokat?
  Azt is gondolhatnánk, hogy a YouTube népszerűvé válásával, a hagyományos táncos közegek átalakulásával, és az ismert „adatközlők” eltávozásával, a gyökeresen megváltozott tanulási módok hozták el ennek a problémának az előtérbe kerülését, azonban Martin György a színpadi alkotókkal kapcsolatban már 1982-ben is megfogalmazta erre alapuló kritikáját:
„…Ez ad többek között a koreográfusok részére is egy csodálatos lehetőséget, hogy az a 15 000 táncváltozat, ami van, az nem olyan tánc fajta, hogy azt mindenki kollektíven egyformán járja, hanem millió egyéni változatra szétaprózódik. Na most ez azt jelenti, hogy ezek az emberek saját magukat valósítják meg tulajdonképpen egy közösségi kultúra keretében és ez a fajta kiindulás az egyéni alkotók részére is sokkal nagyobb forrásanyagot és kiindulási lehetőséget jelent. Ez nem jelenti a közösségi vonások tagadását sem. Tudniillik, ha én egy román vagy egy bulgár vagy egy egyéb anyagba, ahol ahhoz, hogy saját magamat is beletegyem a koreográfiába, egy olyan egyéni mondanivalót vigyek bele, ami nyilván minden alkotóművésznek igénye, ott muszáj a közösségi formát széttörni és megbontani. Itt nem muszáj, mert itt a közösségi forma is annyira nyitott, hogy nyugodtan lehetek egy ezeregyedik alkotó. A néphagyományban a fejlődés a változatok útján megy, legföljebb egy egyéni alkotónak nagyobb lépést kell tenni a változatképzésben, de lényegében ugyanazokat a törvényeket alkalmazhatja tovább, ami a néphagyományban adott. Csakhogy ezeket a törvényeket célszerű megismerni.
Például erre sose volt mód, és nem is volt igény, hogy mondjuk ugyanannak a táncosnak, akit az ember 20-30 éven keresztül figyelemmel kísér, egyszer tanfolyamok keretében vagy pedagógiai oktatás keretében próbáljuk meg is nézni, hogy a különböző időpontokban létrejövő változatokban mi a változás és mi az állandóság, mert az állandóságnak és a változásnak ez a sajátos feszültsége jelenti egyrészt a közösségi hagyomány megtartását is, de ugyanakkor egy állandó dinamikus fejlődést is magában hordoz. Biztos az, hogy a paraszti kultúra keretén belül valahol megvan a határa annak, hogy mennyit lehet változtatni. Ezt egy tudatos alkotónak mindenképpen tudnia kell, hogy mennyi lehetőségem van ezen a kereten belül.
Na most, ha én ezt az egész nagy skálát nem veszem figyelembe, a néphagyományban végbemenő egyéni változtatások lehetőségét, és mindjárt ott kezdem, hogy a legfölső határtól ugrom el, akkor nyilvánvalóan nem számolhatok azzal, hogy ennek az alkotásnak valamiféle közösségi jegye is maradjon. Akkor eklektikusan, össze-vissza eszkábáltam valami újat, ami lehet, hogy egy jó műalkotás lesz, csak éppen azokat a jegyeket, ami népit, vagy nemzetit, vagy közösségit jelent, semmiképp se fogja magában hordozni.” - (Az interjú linkjét a kommentek között találják)
Melles Endre az őrkői cigányságnál több korosztály táncát figyelhette meg egyszerre. Bérmakeresztfia táncos fejlődésének nyomon követése közben pedig láthatta, hogyan változik a tánc évről-évre, hogyan épülnek be új motívumok, majd hogyan kopnak ki.
  Az Erdélyi Néptánc Akadémia alapítójával szerkesztőnk, Palenik Vendel beszélgetett a Gyűjtésről a gyűjtővel legújabb részében.