Így tedd rá

Egy élet a gyerekek és a tánc körül

Balasáné Sebestyén Mónika óvodapedagógusként és néptáncoktatóként is elégedett az életével.
 
A gyerekek körbeállják Mónika óvó nénit, és követelik a táncot. A Kerekerdő óvodában ez egy mindennapos jelenet. Az ovisok talán még nem tudják, egy életre megfertőződtek a néptánc, a népzene, a mozgás, az éneklés szeretetével, de ez az a betegség, amelynek csak jótékony hatása van, és ami építi a testet és a lelket egyaránt.

Nyíregyházától Nyíregyházáig

– Viszonylag későn, hetedikes koromban kezdtem el táncolni – mondja Balasáné Sebestyén Mónika, aki tavaly Vietórisz-díjat kapott a várostól a gyerekek identitástudatának ápolásáért, a magyar kultúra megőrzésére neveléséért.

– Édesanyám a könyvtárban dolgozott, az ő főnöke volt akkor Dalanics György, a városi tanács művelődési osztályának vezetője, aki rengeteget mesélt anyukámnak a néptáncról. Engem is érdekelt a dolog, így kerültem a Szabolcs-Volán Táncegyütteshez, ahol az utánpótláscsoportban kezdtem, majd egy év múlva Gyurka bácsi átvett a nagy együttesbe, ahol én voltam a legkisebb. Miután addigra már engem is beoltottak a néptánc szeretetével, kisebb-nagyobb megszakításokkal egy negyed századot táncoltam a Szabolcs Néptáncegyüttesben.

Mónika a felsőfokú tanulmányait Debrecenben kezdte, de egy év után már Hajdúböszörményben találta magát.

– Világéletemben kisgyerekekkel akartam foglalkozni. Már gyerekként is a nálam kisebbeket pátyolgattam, vigyáztam rájuk. A szüleim azt szerették volna, ha tanár leszek, ezért Debrecenben kezdtem el az egyetemen a történelem–földrajz szakot. Pár hónap alatt kiderült, ez nem az én világom, ezért egy év után már az óvónőképzőbe jártam Böszörménybe. Hogy ne kelljen a táncot hanyagolnom, Dalanics Gyurka bácsi elintézte, hogy képesítés nélküli óvónő legyek a Virág utcai óvodában, így levelező tagozaton tudtam végezni a tanulmányaimat, mellette táncoltam. A főiskola után férjhez mentem, és három évre Miskolcra költöztünk. A három év alatt egyáltalán nem táncoltam, gyesen voltam a fiammal. Amikor visszajöttünk, kaptam egy felkérést Szentpéteri Erzsikétől, vállaljam el a Szabolcs Néptáncegyüttes gyerekcsoportjának a vezetését. Azóta vagyok az Apróka tánccsoport vezetője. Két évig óvodában dolgoztam, majd Nyírszőlősre kerültem az általános iskolába szabadidő-szervezőnek. Abban az iskolában minden osztályban volt néptánc, így alsó tagozaton annak voltam a foglalkozásvezetője. Az évek alatt egy nagyon erős utánpótlásbázisa lett az iskola a Szabolcsnak. Tizenhárom évig voltam Nyírszőlősön, utána kerültem a Kerekerdő óvodába Nyíregyházára. A kapcsolat Nyírszőlőssel sem szakadt meg, mert csak úgy voltak hajlandóak elengedni, ha visszajárok néptáncot oktatni.

A nagy kísérlet

A Kerekerdő óvoda lett az egyik referenciaóvodája az Így tedd rá! módszernek, ami Balatoni Katalin nevéhez fűződik. A program mottója, hogy játékban, dalban, táncban gazdag mindennapjaik legyenek a gyerekeknek.

– A megyében a Szabolcsban volt és van egyedül olyan csoport, ahová óvodás gyerekek is járnak – folytatja Mónika. – Az Így tedd rá! módszer egy rendkívül egyszerű felismerésen alapul. A gyerekek mindent a játék során sajátítanak el hatéves kor előtt. A gyerek mindent eljátszik, ami foglalkoztatja. Az óvodában rendkívül sokat árul el arról, mi történt, mi történik otthon a családban, mert azt az óvodás nálunk eljátssza. A gyerekek így dolgoznak fel minden ingert, ami éri őket.

Játszva, a játék útján tanulnak

– Éppen ezért mi ezzel a módszerrel nem táncot tanítunk, hanem rengeteget játszunk, énekelünk, mondókákat mondunk. A játékok során pedig a gyerekek elsajátítják a néptánc alaplépéseit, amit soha nem fognak elfelejteni, és amire lehet a néptánctanítást építeni. Természetesen folyamatosan nyomon követjük a gyerekeket, sokan jönnek át az Apróka csoportba, és azt látjuk, akik óvodásként kezdték a táncot, azok sokkal jobb tanulókká válnak, az agyuk sokkal fogékonyabb az új ismeretekre, és fizikailag is jobban tűrik a terhelést. Azt is megfigyeltük, sokan már kimondottan a tánc miatt hozzák a gyereküket az ovinkba, olyanok is, akik egyáltalán nem rendelkeznek táncos múlttal. Miután havonta tartunk táncházakat is, a szülők nem egyszerűen eljönnek, de maguk is beállnak táncolni. Egy családias, összetartó közösségben élünk, ahol ismerjük egymás örömeit, problémáit.

Háromból kettő

Balasáné Sebestyén Mónikának mindkét családjával meg kellett vívnia a maga apróbb küzdelmeit.

– A szüleim eleinte nem szerették volna, ha kisgyerekekkel foglalkozok, de miután átmentem Hajdúböszörménybe, belenyugodtak. A férjem pedig – miután soha nem volt táncos – nem igazán szerette, hogy sokat vagyok távol a próbák miatt. Voltak emiatt veszekedések is, hiszen egy kívülálló nehezen érti meg, mivel jár egy néptáncegyütteshez tartozni. Végül huszonöt év táncolás után hagytam abba ezt a fajta mozgást. Természetesen jubileumi előadásokon még beszállok én is, de most már inkább csak az utánpótlás kinevelésével foglalkozom. A Szabolcs Néptáncegyüttes mostani vezetője, Ignácz Gergő is nálam kezdett néptáncot tanulni óvodásként. A három gyerekem közül kettőt sikerült táncossá nevelni. A nagyobbik fiamat a férjem elcsábította a foci irányába. A kisebbik fiam ma is táncol a Szabolcsban, a középiskolás lányom pedig az utánpótláscsoportban táncolt. Háromból kettő, nem is olyan rossz arány.

Jernei Gábor

text