70 éves Hamar Dániel

“Ha a népzene jobban benne lenne a köztudatban, jobb ország lennénk”

Ma ünnepli hetvenedik születésnapját Hamar Dániel Kossuth-díjas népzenész, a Muzsikás együttes alapító tagja, geofizikus, a földtudományok kandidátusa, az ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszéke Űrkutató Csoportjának tudományos főmunkatársa. Születésnapja alkalmából a vele készült 061-interjúkból szemezgetünk.

“Kétségtelen, hogy a gyűjtések, a közvetlen tapasztalatok rengeteget adtak nekünk is, és ezt a pluszt nagyon kevesen tudják a fiatalok közül. Amikor elkezdtünk népzenét játszani, akkor ez volt az egyik álmunk: hogy professzionális módon oktatva fennmaradjon ez a zene. Ugyanis ahogyan a falu szerkezete megváltozik, az a fajta kultúra, életmód is elvész. Ugyanúgy ahogy lecserélik a szőtteseket egy mai modern bútorra, úgy a fiatalok is inkább a világban élők zenéjét akarják magukénak érezni, arra akarnak szórakozni, azzal akarnak azonosulni, nem pedig azzal, amire az öregapjuk táncolt. Ez természetes. De reméljük, hogy ez megváltozik majd, mert ha valaki túl van ezen, akkor tudatosan vissza tud nyúlni a gyökerekhez.”
 

“Amikor valaki alternatív, és úgy érzi, szemben áll a fennálló hatalommal, az mindig izgalmas és érdekes. Annak idején pontosan tudtuk, hogy titkosrendőrök vannak a táncházakban és jelentéseket írnak rólunk. De ez minket egyáltalán nem zavart, tudomást sem vettünk róla.”

“A hatalom mindenben veszélyt érzett, ami kicsúszott az ellenőrzése alól. Nem szerették, hogy a táncházmozgalom magától szerveződik, annak is megvolt a lehetősége, hogy betiltják. Vitányi Iván, a Népművelési Intézet akkori igazgatója viszont kiállt a táncházmozgalom mellett, felelősséget vállalt, hogy ez nem lesz “narodnyik” mozgalom. Ezért kerülhetett a táncház a tiltottból a tűrtbe. Ennek ellenére megpróbálták valahogyan központilag ellenőrizni, de nem nagyon ment nekik. Annyira spontán indult, hogy egyszerűen nem volt eszközük. Akkoriban rockegyütteseket lehetett tönkretenni azzal, hogy letiltotta őket az akkori egyetlen lemezkiadó. Nálunk ez nem nagyon fordult elő, hiszen egy népdalt nem lehetett betiltani. Petőfit be lehetett, az Illés egyik lemezéről le is tiltották, hogy “Európa csendes, újra csendes/ Elzúgtak forradalmai”. De a cenzúra velünk nem törődött, ha a lemezre azt írtuk: népdal-szöveg. Így tudtuk megjelentetni többek között a Hidegen fújnak a szelek-et…Mindenki csodálkozott, fölhívott Bródy, fölhívott Hobo, kérdezték, hogy mehetett ez át. Egyértelmű volt a dal üzenete, mindenki tudta, miről szól, csak éppen nem volt eszköze a hatalomnak arra, hogy betiltsa. Ebben persze benne volt az is, hogy ha “munkás-paraszt kormány”-nak nevezik magukat, elég kínos lett volna betiltaniuk egy népdalt.”
 
“Sajnos, amikor ezt az országot megcsonkították, az önbizalmát is elvették. A kishitűség mélyen bennünk van. Érzékenyek vagyunk arra, hogy a világ hogyan lát minket, folyton bizonyságot akarunk a világtól, mert az önbizalmunkat a török kor óta rombolják. Ezt kellene visszaszerezni és tudatosítani, nem vagyunk senkinél rosszabbak, sőt, egy különleges ajándékkal megáldott nép vagyunk. És ez az anyanyelvünk. A magyar nyelv az egyik legnagyobb kincsünk. Rendszerszerűen tanít meg minket gondolkodni, szerintem ezért vagyunk olyan sikeresek matematikában, sakkban, tudományokban, zenében.”
 

“Több, mint tíz éve járjuk az országot, eddig közel hatszáz iskolába jutottunk el a MOL támogatásával. A gyerekeknek elemi igényük van a zenére, különösen az élő zenére. A zene része az emberi létnek, lelki szükséglet és semmi mással nem pótolható. Emberi közösség soha, sehol, semmikor nem létezett zene nélkül. Kodály ezt jól tudta, sokszor leírta, és mindent meg is tett azért, hogy a zene fontos szerepet kapjon az oktatásban. A zeneipar ma elsősorban üzlet. Ezért tudják eladni azt a sok vacakot zene címén. Az oktatásnak pont az a célja, hogy megtanítsa elválasztani az értéket a silánytól. A népzene értékes zene, hiszen az értéktelen idővel kihullik belőle.”

“Igyekszünk megragadni minden lehetőséget arra, hogy ez a zene a mai modern ember életében helyet kaphasson idehaza és szerte a világban. Ez egy önazonosságot jelentő zene nekünk, magyaroknak, és ebben sajnos hiányt szenvedünk. A történelmünk és az ellenünk folyó támadások egyik szomorú eredménye, hogy nincs meg bennünk az a fajta egészséges, nem mások ellen irányuló pozitív nemzettudat, ami büszkévé tenne minket és itt tartaná a fiatalokat. Az igaz, hogy a népzene a magyar szellemi életben sokkal jobb helyzetben van, mint amikor mi elkezdtük, hiszen ma már a Zeneakadémián oktatják, ennek ellenére szerintem még mindig nincs olyan mélyen a köztudatban, amennyire kellene.”

Ménes Márta

text