Paksa Katalin halálára

(1944-2021)

2021. február 13.-án, 77 éves korában hosszú betegség után elhunyt dr. Paksa Katalin, Széchenyi-díjas népzenekutató. A gazdag életművet hátrahagyó, nagyformátumú tudós halála a magyar zenetudomány nagy vesztesége.

Tősgyökeres dunántúli családban Zalaegerszegen született, Pécsett járt a Művészeti Gimnáziumba, a Zeneakadémia középiskolai énektanárképző és karvezető szakán végzett 1967-ben. 1971-től dolgozott a Kodály-alapította Népzenekutató Csoportban (majd annak jogutód intézményeiben), mestereinek Bálint Sándort, Vargyas Lajost, Olsvai Imrét tekintette.

Pályájáról, a tudományos munka értelméről Széchenyi-díjjal való kitüntetése után szülővárosában, a Zalai Hírlapnak így nyilatkozott: „A tudományos kutatás olykor fárasztó, kitartást, önfegyelmet kíván, mégis csodálatos szellemi élvezet és kaland. Olyasmivel foglalkozhatom, ami a leginkább érdekel, azt remélem, ezzel másoknak is hasznára lehetek.”

Paksa Katalinnak a magyar népzenére vonatkozó átfogó anyagismeretét és széleskörű áttekintését, biztos ítélőképességét népzenei gyűjtőútjai, évtizedeken át végzett népzenei rendszerező munkája, a kritikai összkiadáshoz, díszítményvizsgálataihoz ezrével készített lejegyzései alapozták meg. Írásaiban mondanivalóját lényegre törően, egyszerűen és világosan fogalmazta meg. „Ráérzett” a kor igényeire, ez magyarázza könyveinek, hangzó kiadványainak tudományos téren szokatlan sikerét.

18 önálló, valamint társszerzővel írt könyvet, kézikönyv-fejezetet, CD-könyvet és mintegy 100 tanulmányt, cikket, ismertetést felölelő tág tematikájú munkásságából három kutatási területet és témát emelünk ki: 1) a magyar népzene kritikai összkiadása; 2) a népzene előadásmódja – a magyar népdal díszítése; 3) a magyar népzene történeti és stílus szempontú vizsgálata.

ad 1) A hazai népzenetudomány hatalmas vállalkozása: A Magyar Népzene Tára-sorozat hat testes kötetének munkálataiban vett részt: a VI. VII. és IX. kötet szerkesztőjének munkatársa, a VIII. és XI. kötet szerkesztőjének főmunkatársa, a X. és XII. kötetnek pedig szerkesztője volt.

ad 2) Kandidátusi disszertációjából született A magyar népdal díszítése című, a díszítménykutatást megalapozó könyve (1993). Ugyancsak a népzenei előadásmód témájához kapcsolódik a Bodza Klárával közösen írt, számos kiadást megért Magyar Népi Énekiskola két kötete (1992, 1994), valamint a kiváló népi előadókat bemutató Énekeltem én…című nagysikerű, többször ismételt rádió-sorozata, mely utóbb könyv alakban is megjelent CD-ROM melléklettel (2014)

.ad 3) Akadémiai doktori címét a Magyar népzenetörténet című munkájával nyerte el. Paksa Katalin e könyvében módszeresen tárgyalja a magyar népzene stílusait és korszakait, áttekintést ad a honfoglalás előtti keleti rétegekről, az azokból kifejlődött és az évszázadok során tovább alakult stílusokról csakúgy, mint a honfoglalás utáni, európai hatásra létrejött zenei világról, egészen a 19. században kivirágzott népzenei új stílusig. Ennek a gazdag hangzó példatárra felépített összefoglalásnak 2019-ig öt kiadása jelent meg a Balassi Kiadónál, régóta hiányolt angol nyelvű kiadása pedig a minap, szerzője távozásakor látott napvilágot.

Említenünk kell még táji monográfiáit (A szögedi nemzet zenéje, Magyar népzenei antológia: Alföld, Muravidéki magyar népzene – a két utóbbi Németh Istvánnal közösen), új eredményeket felmutató összehasonlító kutatásait (Kis hangterjedelmű öt- és négyfokú dalaink keleti rokonsága). Foglalkozott a népzene és a történeti források összefüggéseivel („Vígsággal zeng Parnasszusnak magas teteje” – Domokos Máriával közösen), a népzene és néptánc kapcsolatával (Az ugrós táncok zenéje), és négy munkatársával együtt közreadta a Kodály művek népzenei forrásait (Bereczky János–Domokos Mária–Olsvai Imre–Paksa Katalin–Szalay Olga: Kodály népdalfeldolgozásainak dallam- és szövegforrásai. 1984. E könyv bővített kétnyelvű formája 2019-ben jelent meg a Balassi Kiadó és a Zenetudományi Intézet közös kiadásában.)

Domokos Mária

text