A Gyöngyösbokréta

Írások és dokumentumok a mozgalom történetéből

Szerkesztette: Dóka Krisztina - Molnár Péter

A „Gyöngyösbokréta”-mozgalom jellegzetes jelensége volt a két világháború közötti magyar kulturális életnek és fontos előzményét jelentette későbbi népművészeti mozgalmainknak is. Az 1930-as években és a 40-es évek első felében az úgynevezett gyöngyösbokrétás bemutatók révén felszínre került és a későbbi mozgalmak által továbbéltetett hagyományok (táncok, viselet, szokások, zene) a mai napig fellelhetőek a falusi és városi hagyományápolásban. A gyöngyösbokrétás csoportok hagyományai máig felbukkannak az egyes falvak – mintegy száz „bokrétás” falu – emlékezetében. Ezek az emlékek vagy máig „továbbéltetett” hagyományok fontos részét képezik az adott közösségek kultúrájának és identitásának. A hagyományanyag helyi közösségek életében betöltött jelentőségén túl a mai városi hagyományápolásnak (pl. táncházak, tánctáborok), az amatőr és profi színpadi előadóművészeti tevékenységnek és a néptánc és népzene művészeti oktatásának is forrását jelentik.

Válogatásunk célja a mozgalom történetével és hagyományaival foglalkozó már korábban kiadott, de részben mára már nehezen megtalálható tanulmányok és eddig kiadatlan írások és kapcsolódó archívumi anyagok hozzáférhető tétele. Az összeállítás a Gyöngyösbokrétával kapcsolatos legfontosabb írásokat szeretné összefűzni és illusztrálni. Egy bibliográfia közzétételével és források ismertetésével pedig segítséget szeretnénk nyújtani a Gyöngyösbokréta-mozgalom anyagaiban való további tájékozódáshoz, általában a mozgalom és az egyes közösségek hagyományainak megismeréséhez.

Tartalom:

Érsekcsanádi gyöngyösbokrétás csoport (1941)
Fényképezte: Erdődi Mihály
Néprajzi Múzeum diapozitív-gyűjteménye (NM D 607)

text