Sebő Ferenc

Töprengés Lajtha László születésének 100. évfordulóján

Egy évforduló lehet ürügy, lehet kényszer. Ki miért ragad tollat, ki miért vizsgálódik, tiszteleg, netán minősít – így, vagy úgy –, szíve joga. Az évforduló mindenképpen alkalom, amely mentesít a magyarázkodástól.

A Lajtha évforduló kapcsán napvilágra kerülő sokféle vélemény, mely az alkotóművész-tudós kialakulatlanul hagyott portréját lenne hivatott formálni, szemmel láthatóan némi tanácstalansággal forog körbe-körbe rég megcsontosodott előítéletek tengelyein. Ez alól Lajtha népzenével való kapcsolata sem kivétel. Kényszerűségből befutott pálya volt ez, melyre az alkotói karrier ellehetetlenítése késztette az európai hírű zeneszerzőt? Az ismert clown-gesztus netán, a „van másik"?

Tény, hogy a második világháborút követő évtizedekben a zeneszerző népzenei gyűjtések és lejegyzések címén kapott pénzekből tudott csak megélni. Ez azt a látszatot keltheti, hogy (annyi más sorstársához hasonlóan) Lajtha Lászlót egy törekvéseivel, szakképzettségével ellenkező tevékenységre kényszerítették.

Most itt az évforduló alkalma elragadtatva a lehetőségtől, végre ki lehet, és ki illik mondani: ki ő. Végleg meg kell szabadulni a hosszú elhallgatás feszítő nyomásától. Részben saját, részben mások adósságát törlesztve, lelkiismeretünk dupla-szaltós megkönnyebbüléseként élhetjük meg szerepeinket... De aki valaha is kapcsolatba került Lajtha László népzenei hagyatékával, nem szabadulhat a visszatérő kérdésektől: vajon nem hamis-e a szomorkás hangulatú „van másik" címke, nem egyfajta kényelmes belenyugvás eredménye-e? Miből tevődik össze egy ember?

Lajtha László

Lapozzunk bele Lajtha népzenéről szóló (még a 2. világháború előtt publikált) írásaiba. A szerző tollát vezető komoly elkötelezettség aligha leplezhető.

„Igen nehéz feladat a népzene fogalmát pontosan meghatározni, mert azt jelentené, hogy a valódi képét akarjuk megrögzíteni egy olyan folyamatnak, amely állandóan, minden pillanatában változik. Amikor tehát ennek az örökváltozó, százféle arcnak a lényegére akarunk rávilágítani, először alig tehetünk mást, mint pillanatképeket készítünk róla s igyekszünk percnyi állapotát megörökíteni. Ahhoz azután, hogy a népdalról megközelítőleg hű képet kaphassunk, az adatoknak egész sorára van szükségünk. Csak sok pillanatkép alapján tudjuk ennek a mindig változó arcnak karakterét meghatározni, mint ahogy a film mozgóképét is a mozdulatokat számtalan apró részecskére bontó állóképek sora adja."(1)

„A népzene nem holt tárgy. A népzene lélek, a népzene élő szervezet. Csak addig él, míg új alakulásokra képes, s éppen ez az örök változás az élete. A népzene a nép életének, a nép lelkének egyik mindig spontán és ösztönös megnyilatkozása. Csak addig él, amíg megőrzi e spontán voltát, amíg az egyénhez éppúgy alkalmazkodik, mint a nép változó életéhez. Mesterségesen életben tartott népművészetnek lehet nemzeti értéke és jelentősége, de néprajzi becse többé nincsen. Talán paradoxonként hat, ha azt állítom, hogy a népzene nem is maga a dallam, amit hallunk. Maga a dallam a népzene élő folyamatának csak pillanatnyi, egyik testté vált megnyilatkozása. Egyik alakja csak, amelyik tehát sohasem végleges, sohasem egyetlen, jelentősége nem több, mint amit arról a folyamatról mond, amelyik létrehozta, amelyik kivetítette."(2)

E folyamat megfigyelése, dokumentálása és megőrzése fontos volt számára kezdettől fogva, amikor Bartók és Kodály társául szegődött. A népzenei kutatások célja, ideológiája az elmúlt század vége óta – az időközben felhalmozódott tapasztalatok következtében – sokféle változáson ment keresztül. A fenti, valamint az alább olvasható idézetek már egy differenciáltabb, pontosabban körvonalazott megközelítésmódról tanúskodnak. A népzenei kutatómunkát egyfajta szellemi régészkedésként fogja fel, mely – ha jól művelik – nemzeti feladatként is az egyetemes kultúrtörténet feltárását eredményezi:

„Ahogyan a néphit és a népmesék motívumkincse is sok esetben közös tulajdona az európai népeknek, úgy lehet ez a [...] táncmotívumokkal is. Visszamutatva a régmúltak történeti adatoktól meg nem világított homályába, hamarabb keletkeztek e táncos mozdulatokat tartalmazó szokások, mint maguk az európai nemzetek. Aki tehát az európai táncok ősi alakjainak sűrű ágabogára világot derít, az nemcsak nemzeti munkát végez, hanem valamennyi európai nép közös kultúrkincsét fogja napfényre hozni."(3)

„Minél kisebb egységeiben vizsgáljuk a népi táncokat, annál inkább bukkanunk a közös gyökerekre. Minél mélyebbre ásunk, annál inkább elhalványulnak a nemzeti sajátosságok és tűnnek elő a primer vonásokon túl az ősibb kultúrközösségek. A korunkhoz közelebbi, felszínesebb rétegekben fogunk csak a nemzeti jellegzetességekre bukkanni, mert minden népi táncnak az lesz a nemzetibb jellegzetessége, hogy milyen ősi közös elemeket tartott meg, ezeket és a közbeeső idegen hatásokat hogyan szelektálta és hogyan olvasztotta új egységgé."(4)

„A népművészetnek megvannak a maga stílusai és ezeknek a stílusoknak a maguk íratlan törvényei. Ezek érvényesek a népélet minden területén és úgy összefüggenek, mint egyazon test különböző szervei."(5)

„Mint az erdő avarja, úgy rakódnak egymásra évszázadokon keresztül a stílusrétegek, s mint ahogy a legalsó lombrétegekből idővel új életek termőtalaja válik, úgy termékenyíti meg, egy-egy rég letűnt stílus tudat alatt dolgozó életereje az élő népzenét."(6)

„A népdal tudományos és művészi értéke két tényezőből tevődik össze. Az egyik a kótakép maga a dallam , a másik pedig a melódia megszólaltatása, az előadás. Mindkettő egyaránt fontos. I...] Bármilyen pontosan igyekszünk is írni minden kis ornamenst, apró ritmikai eltérést a metrumtól, teljesen pontos, hű képet mégsem tudunk adni róla és az ilyen lejegyzésből csak az bírja magának rekonstruálni a népdal valóságos képét, aki sokat hallgatott népzenét eredetiben, falun, a megfelelő és szükséges miliőben. [...] Hiába van tehát a legpontosabb lejegyzés, ha nem tudjuk hozzá mellékelni az eredetit, vagy az eredetiről készült jó, hű gépi felvételt."(7)

„A muzeológiának tehát elsőrendű feladata, hogy a tudományos intézetekben ne csak kótákkal lejegyzett dallamokat őrizzen meg, hanem mindazokat az előadói sajátosságokat, amelyek javarésze hangjegyekkel leírhatatlan."(8)

Egy jegyzetlapon, mely a hagyatékából került elő, a következő gondolatok olvashatók:

„Hangos filmre felveendő volna persze nem csak az ének vagy a zene, hanem minden népszokás – hiszen néma népszokás nincs. A népszokások hangos filmre való vétele több volna egy talán már tűnő világ tudományos, muzeális rögzítésénél. Tudományos és szociális szempontokat egyaránt kielégítene. Tudományosat azért, mert végre a szétdaraboló, részleteket gyűjtő és kutató módszerek helyett, anyagában legalább visszaállítaná a tudományos specializálódás közben elvesztett nagy egységet. Nincs népzene külön. Semmi sincs külön. Minden együtt él. Ebben az együtt életben azután világossá válna, hogy élő népi társadalom, igaz életét vizsgáljuk. Nem a népszínmű parasztja helyébe lépett népművészeti paraszt, hanem az igazi nyomorúságos paraszti társadalom életét."(9)

Felmerül hát a nagy kérdés is, hogy mi a néprajztudomány tulajdonképpeni célja? Ki és mi a vizsgálat tárgya? Néprajznak nevezhető-e ez még?

„Elvont kérdések passzionátus fejtegetése helyett az eredmények gyakorlati értékesítése. Szociológia, politika = néprajz"(10)

Lajtha igyekszik pontos választ adni a máig égető kérdésre, gondosan körülírva saját elképzelését:

„Néprajz helyett népkultúráról beszélek. Nálunk él a magas és a nép kultúra. A magas kultúra, láttuk, sokszor elkülönődött az élettől. Meg kell kérdezni, hisszük-e, amit vallunk. A Kultúra adta hitünket, tudásunkat átvisszük-e az életbe. Egy egység-e az élet és a kultúra. A népi kultúra ma már nem mindenütt van különbözteti meg a parasztot, a mezőgazdasági proletártól. A népi műveltség nem különődik el az élettől. Művészete nem csupán esztétikum. Kultúrája vitális maradt művészete spontán s nem intellektuális, ezért (mert a magas kultúra már külső látszatra is kettős) bizalmatlan és lenéző a paraszt magatartása a magas művelődéssel szemben. Itt kell megfogni a dolgokat. A néprajz gyújtó, leíró vagy összefoglaló tudomány-e?"(11)

E néhány idézet talán elegendő, hogy belássuk, a zeneszerző Lajthát épp elég tudatosság és érzelmi indíték fűtötte ahhoz, hogy a tudományos aprómunkát is önzetlenül magára vállalja egy életen keresztüi. Bartók és Kodály nagyvonalúan kitervelt kutatási és publikációs programjához való csatlakozása átgondolt lépés volt és önként vállalt elkötelezettség.

„A tudományos népdalgyűjtés megindulása kb. egybeesik a fonográf feltalálásának időpontjával. [...] Nálunk az első fonogramm-anyagot Vikár Béla gyűjtötte. 1896-ban megkezdett tevékenységével az első volt, aki a népi dallamok egyetlen helyes és lehetséges lejegyzésére a gépi felvételt alkalmazta s ezzel megelőzve a nagy nyugati nemzeteket is, megalapította az első ilyen gyűjteményt, a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályában. Vikár kitűnő folklorista volt, ámde nem rendelkezett a szakzenész ismereteivel. Bartók Béla és Kodály Zoltán voltak az elsők, akik teljes felkészültséggel fogtak 1905-ben a fonográffal való gyűjtéshez. Hozzájuk csatlakoztak később még Kodály Zoltánné, Garay Ákos, Molnár Antal, Lajtha László. Sajnos a háború és az azt követő zavaros idők, még inkább az, hogy a szerencsétlen békekötés után az elszakított területeken nem lehetett a munkát folytatni, mérhetetlen károkat okoztak a tudománynak, megakadályozván az eredeti cél elérését, hogy idővel az egész magyarlakta területről kimerítő, pontos gyűjteménnyel rendelkezzünk. Mindazonáltal az újabb időben őket követő fiatal gyűjtők (Balla P., Domokos P. P., Keszi I., Szabolcsi B., Veress S., Volly I.) gyűjtéseivel a Néprajzi Múzeum népzenei gyűjteménye ma [1936] több mint 12 ezer, jórészt fonografált dallamot számlálhat, amelyek gyűjteményes kiadása a közeljövőben fog megjelenni."(13)

Lajtha László

Lajtha László fonográffal gyűjt. Kisgyőr, 1929. (NM F 60297)
Fotó: Gönyey Sándor

A tudományos szemléletében inkább Bartókot követő fiatal zeneszerzőt természetesen ott találjuk az első autentikus magyar népzenét megörökítő gramofon felvételek készítőinek sorában is (1936 decemberében, a Magyar Rádió stúdiójában). A négy, egyenként 50 példányban előállított, 78-as fordulatszámú lemezen(14) Somogy és Tolna megyei énekesek, hangszerjátékosok előadását rögzítették. A munkát Bartók Béla vezette Kodály és a Néprajzi Múzeum szakembereinek (Lajtha, Seemayer) közreműködésével. A lemezekhez – Bartók elveit követve – kísérőfüzet is készült, melyben a felvett dalok szövegei, kottás lejegyzései, valamint az előadókra vonatkozó adatok kaptak helyet. A füzet szerkesztője, Bartha Dénes így határozta meg a szándékot:

„A magyar népzene dallamanyagának az utókor számára tudományos célból, a jelen számára pedig propagatív és pedagógiai célból való megmentése, konzerválása."(15)

A következő esztendőben, Ortutay Gyula szervezőmunkájának köszönhetően, egy nagyobb szabású sorozat felvételei is megindulhattak Bartók, Kodály és Lajtha vezetésével. Ebben az új, nyilvánosságnak szánt sorozatban a népzene mellett népmese, szokásanyag és vallásos népénekek is helyet kaptak. A lemezeket a Magyar Rádió és a Néprajzi Múzeum adta ki, a Patria cég préselte, s 1939-ben már bolti forgalomba is kerültek. 1942-ig 107 lemez készült el, bemutatva a legfőbb magyar népzenei dialektusterületek jellegzetességeit. A vállalkozás egyetlen szépséghibája az volt, hogy a tervezett kísérő dokumentáció nem készült el időben. A pótmegoldásként készített szórólapok pedig csak 17 lemez borítójába kerültek, utólag.

„A néprajzi múzeum éppen úgy, mint a szakemberek, már régóta érezte a grammofonlemezeken való felvételek szükségességét. 1914-ben kísérleteztünk először a grammofonlemez múzeumi bevezetésével, majd 1936-ban a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával újabb négy dunántúli magyar anyagot tartalmazó hanglemez készült. Ezek a felvételek tudományos szempontból teljes értékűek ugyan, de igazában csak a Néprajzi Múzeum és a Magyar Rádió r. t. jelenlegi akciója döntötte el e régóta vajúdó kérdést. A jelen akció ugyanis nem korlátozza számszerűen a felvételi lehetőségeket, hanem addig folytatódik, amíg az egész magyar folklore-anyag (népzene, népmese, stb.) a kellő tudományos részletességgel meg van örökítve. Mód van arra, hogy ugyanannak a dallamnak több értékes változatát éppen úgy felvegyük, mint tekintettel lehessünk azonos dallamok néprajzi szempontból fontos előadására is. Tehát lemezre vehetjük ugyanazon dallam két különböző előadását is. Az akciót csak tudományos szempontok vezetik. A folyamat ezen állandó volta, az anyag felgyűjtésének teljes lehetősége, végül a már elmondott technikai biztosítékok adják meg ez akciónak tudományos, művészi és nemzetközi jelentőségén túl elsőrangú muzeológiai fontosságát. Eddig 42 lemez tartalmaz népzenét, 30 népmesét, 5 vallásos népéneket, 2 gyermekjátékot. A fekete lemezek forgalomba kerültek, míg az apa-, anya- és présmatricákat a Néprajzi Múzeum őrzi. Ha akciónkat sikerrel tudjuk befejezni, úgy miképpen múzeumunk első volt a világ valamennyi múzeuma között, amelyik elkezdte a fonográffal való népdalgyűjtés megszervezését, úgy első lehet azok között, amelyek muzeológiailag megfelelő módon őrzik folklore anyagukat."(16)

A háború után újra megindultak a felvételek, ekkor már Lajtha László irányításával.(17) A kezdeti időkben Kodály és Rajeczky Benjámin, majd 1958-tól Erdélyi Zsuzsanna és Tóth Margit aktív közreműködésével. A felvételek megszervezése és lebonyolítása mellett Lajtha különös gonddal ügyelt az elkészült felvételek matricáinak muzeológiai szempontból megfelelő tárolására. A fennmaradt hivatalos levelezés, mely kezdetben Ortutay Gyula és a Patria (illetve utódja, a Durium) cég, majd később a minisztérium, a matricákat előállító Kábelgyár és a Néprajzi Múzeum között zajlott, sok gondról, bajról, kínlódásról, valamint Lajtha fáradhatatlanul és körömszakadtáig vívott harcairól tudósít. Halálának évében (1963) már a 245. lemez felvételeinél tartottak. De ezek már nem jutottak el a közönséghez. Sem a 78-as fordulatszámú, sem a mintegy száz mikrobarázdás matricáról nem préseltek kiadásra szánt hanglemezeket.

Lajtha zenefelvételeinek időpontjai

Helynév
Megye
Dátum
Borsosberény
Nógrád
1937.07.06
Szentistván
Borsod
1937.07.06
Tyúkod
Szatmár
1937.07.06
Bugac
Pest
1937.07.06
Tiszacsege
Hajdú
1937.09.09
Pereg
Pest
1937.10.18
Körösfő
Kolozs
1937.12.14
Körösfő
Kolozs
1938.02.07
Körösfő
Kolozs
1938.05.07
Tunyog
Szatmár
1937.12.21
Dudar
Veszprém
1937.12.21
Mezőkövesd
Borsod
1938.01.07
Vitnyéd
Sopron
1938.01.07
Törökkoppány
Somogy
1938.03.01
Karád
Somogy
1938.04.12
Kászonimpér
Csík
1938.05.27
Trunk
Moldva
1938.05.27
Rünóc
Nógrád
1938.06.13
Menyhe
Nyitra
1938.07.21
Szentes
Csongrád
1939.06.13
Domaháza
Borsod
1939.12.11
Kíshartyán
Nógrád
1939.12.13
Nagygejőc
Ung
1940.04.23
Nagydobrony
Ung
1940.04.23
Aj
Abaúj
1940.05.21
Ipolyvarbó
Nógrád
1940.11.26
Karancskeszi
Nógrád
1940.11.26
Egyházasgerge
Nógrád
1940.11.26
Kíshartyán
Nógrád
1940.11.26
Kecsetkisfalud
Udvarhely
1940.12.04
Szék
Sz.-Doboka
1941.02.17
Bőzöd
Udvarhely
1941.09.26
Mohács
Baranya
1941.10.24
Szentegyházasfalu
Udvarhely
1942.10.16
Gyimes
Csík
1943.02.16
Kőrispatak
Udvarhely
1944.01.24
Mekényes/Moldva
Baranya
1950.03.03
Szárász/Moldva
Baranya
1950.03.03
Majos/Moldva
Baranya
1950.04.24
Egy házaskozár/Moldva
Baranya
1950.04.24
Nagyvejke/Bukovina
Baranya
1950.04.24
Tevel/Bukovina
Baranya
1950.04.24
Balassagyarmat
Nógrád
1950.05.08
Sopron I
Sopron
1952.09.17
Sopron II.
Sopron
1953.04.21
Kőszeg
Vas
1952.10.21
Debrecen
Hajdú
1953.06.02
Kapuvár
Sopron
1954.02.04
Garta
Sopron
1954.02.04
Sopron III.
Sopron
1954.03.23
Egyházaskozár/Moldva
Baranya
1954.03.26
Mekényes/Moldva
Baranya
1954.05.12
Szárász/Moldva
Baranya
1954.03.26
Fertőszentmiklós
Sopron
1954.08.28
Pinnye
Sopron
1954.08.28
Ebergőc
Sopron
1954.08.28
Hidegség
Sopron
1954.08.28
Osli
Sopron
1954.08.28
Szany
Sopron
1954.08.28
Sopron IV.
Sopron
1955.05.09
Sopron V.
Sopron
1957.07.29
Bucsu
Sopron
1958.12.11
Szombathely I.
Vas
1958.12.12
Káld
Vas
1958.12.12
Szany
Sopron
1958.12.13
Petőháza
Sopron
1958.12.13
Szombathely II.
Vas
1959.12.11
Sopron VI.
Sopron
1960.01.14
Hosszupereszteg-Bögöte
Vas
1960.07.01
Vép
Vas
1960.07.01
Csörötnek
Vas
1960.07.01
Vashosszufalu
Vas
1960.07.01
Kercaszomor
Vas
1960.09.01
Hosszupereszteg-Bögöte
Vas
1960.11.01
Egervölgy
Vas
1960.11.22
Kisunyom
Vas
1960.11.22
Lukácsháza
Vas
1961.01.24
Hegyhátszentmárton-Ivánc
Vas
1961.03.20
Sopron VII.
Sopron
1961.04.14
Szombathely III.
Vas
1962.04.09
Szombathely IV.
Vas
1963.08.05
Sopron VIII.
Sopron
1963.08.06

A kijelölt falunevek a PATRIA-sorozat 78-as fordulatszámú lemezein forgalomba került felvételek származási helyét jelölik.

 

E régi felvételekből mikrobarázdás hanglemezen eddig mindössze nyolcvankét és fél teljes lemezoldalnyi, valamint harminckét elszórt műsorszám jelent meg másodlagosan, több kiadványban:

Lemezszám:
Évszám:
Cím:
LPX1187
1964
Hungarian Folk Music
LPX10095-098
1968
Magyar Népzene 1.
LPX18001-004
1972
Magyar Népzene 2.
LPX18045-047
1980
Magyar hangszeres népzene
LPX 18050-053
1982
Magyar Népzene 3.
LPX 18058-060
1981
Magyar népzenei hanglemezek Bartók Béla lejegyzéseivel
LPX 18092-094
1985
Lajtha László: Széki gyűjtés
LPX18112-116
1985
Magyar Népzenei Antológia 1.
LPX18124-128
1986
Magyar Népzenei Antológia 2.
LPX18159-163
1989
Magyar Népzenei Antológia 3.

 

E kiadványok közül a Magyar népzenei hanglemezek Bartók Béla lejegyzéseivel (LPX 18058-60) és a Széki gyűjtés lemezalbumai (LPX 18092-094) összefüggő, teljes anyagrészeket közölnek. Ezekben az albumokban a hangzó anyagot részletes kotta- és szövegmelléklet egészíti ki – az eredeti Bartók-elképzelés szerinti közreadási módnak megfelelően. A sorozat további részeinek sorsa nyitva maradt. A Néprajzi Múzeumban őrzött matricák és magnetofontekercsek azóta várják életrekeltésüket. Az évfordulók ünnepélyessége olyan adottság, amelyet de jól esne meglovagolni. Az utókor, ha másra nem is, becsületes konfrontációra kényszerül(hetne).

József Attilát idézve:

Nem vagyunk mi bölcs urak
S nem is vagyunk szamarak.
Új ezerév
Új magyaroknak marad.

Így, vagy úgy.

 

(*) Első megjelenés: Muzsika. 35/6 (1992. június) 12.
(1) Lajtha László és Veress Sándor, Népdal, népzenegyűjtés, in: A magyar muzsika könyve (Budapest,1936) 179.
(2) Lajtha László, A grammofonlemezre való népdalgyűjtés muzeológiai jelentősége, in: A Néprajzi Múzeum Értesítője (Budapest, 1938) 318.
(3) Lajtha László, Népi játékok és táncok Magyarországon, in: Az 1928. évi prágai nemzetközi népművészeti kongresszuson benyújtott Jelentések a magyar népművészetről (Budapest, 1929)
(4) Lajtha László, A magyar néptánc, in: A magyar muzsika könyve, szerk.: Molnár Imre Dr. (Buda-pest, 1936)
(5) Lajtha László, A grammofonlemezre való népdalgyűjtés muzeológiai jelentősége, in: A Néprajzi Múzeum Értesítője (Budapest, 1938) 318.
(6) Lajtha László és Veress Sándor, Népdal, népzenegyűjtés, in: A magyar muzsika könyve (Budapest, 1936) 1.
(7) Lajtha László és Veress Sándor, Népdal, népzenegyűjtés, in: A magyar muzsika könyve (Budapest, 1936) 1.
(8) Lajtha László, A grammofonlemezre való népdalgyűjtés muzeológiai jelentősége, in: A Néprajzi Múzeum Értesítője (Budapest, 1938) 318.
(9) Fogalmazvány-vázlat a 16. csomagban.
(10) Fogalmazvány-vázlat a 16. csomagban.
(11) Fogalmazvány-vázlat a 16. csomagban.
(12) 1877
(13) Valószínűleg a Bartók rendezte Magyar Népdalok Egyetemes Gyűjteményéről van szó.
(14) Az úgynevezett „Akadémiai lemezek".
(15) Bartha Dénes, A magyar népzenei felvételek programmja (Budapest, 1937)
(16) Lajtha László, A grammofonlemezre való népdalgyűjtés muzeológiai jelentősége, in: A Néprajzi Múzeum Értesítője (Budapest, 1938) 318.
(17) 1949-től már csupán a Néprajzi Múzeum számára.

text