A Kárpát-medencei népdalkincs a világ kulturális örökségének fontos része. Ennek egy szeletét mutatja be a zalai származású Junior Prima-díjas népdalénekes, Gubinecz Ákos kétrészes albuma. A Határtalan férfiének című kiadvány első nagylemeze még 2021 őszén, a második pedig a közelmúltban jelent meg.
A jelenleg a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanáraként dolgozó Gubinecz Ákos a tematikus albumot a határon túli területek népdalaiból állította össze. Az első rész délvidéki és erdélyi csokrokat tartalmaz, a második lemezen pedig kárpátaljai, felvidéki és szintén erdélyi dalcsokrok hallhatóak. A hangszeres kíséretet jórészt olyan népzenekarok biztosítják, amelyek az érintett területekről valók. A kiadvány tematikusnak tekinthető abból a szempontból is, hogy férfiak által énekelt dalok – kesergők, balladák, bor- és katonadalok – kerültek fel rá, ezt jelzi a címe is.
A zaol.hu podcast sorozatának legújabb adásában a népdalénekes nemcsak az albumot mutatja be, de beszél arról az értékmentő munkáról is, amelynek célja a részben már elfeledett népdalok visszatanítása. Emellett szól az egyéb tevékenységeiről, többek közt a szintén zalai kötődésű, részben Zalában élő tagokból álló Csádé zenekarral kapcsolatos tervekről is.