Fodor Sándor „Neti”, Kalotaszeg egyik legjelentősebb prímása volt, az utolsó nagy nemzedék utolsó mohikánja.
1922. április 2-án cigányzenész családba született a Kolozs megyei Gyaluban (Giläu). Apja: Zágor Samu „Mácsuj” hegedült, nagyapja brácsás volt, nagybátyja Varga Péter „Zöldes”, idősebb Varga Ferenc „Csipás” a balkezes brácsása volt. Ragadványnevét édesanyjától kapta, akit Netinek hívtak.
A hegedűtanulást kisgyermekként kezdte, édesapja, majd idősebb Csipás Feri tanította. Később sokat muzsikáltak a fiatal Csipással, Neti vele szeretett a legjobban játszani. Sokat költözött, először Szucságba, majd 18 évesen Magyargyerőmonostorra. A katonaság elől átszökött az akkor Magyarországhoz tartotó Észak–Erdélybe, a visszavonuló csapatokkal menekültek Magyarországra, majd 1945-ben visszatért Szucságba. 1960-ban, miután elvált, Egeresgyártelepre költözött, itt ismerkedett meg második feleségével, és itt született egyetlen fia is, ifj. Fodor Sándor Neti, akiből szintén prímást nevelt. Folyamatos költözködéseinek 1977-ben lett vége, amikor sikerült Kisbács központjában házat vásárolnia és családjával odaköltöznie. Ezekben az években teljesedett ki prímásként hírneve, s noha saját, családban szerveződő zenekara sohasem volt, több bandának lett állandó tagja. Sokat muzsikált együtt a bogártelki Czilikákkal és a mérai Árusokkal.
Fodor Sándor Neti azon utolsó nagy prímásnemzedékhez tartozott, akik még az erdélyi hangszeres- (vonós) zene virágzásakor születtek., abban a korszakban volt érett felnőtt, amikor ezt a tanult tudását kamatoztathatta. Muzsikált az év minden ünnepén, hiszen ekkoriban még „parasztzene” volt a keresztelőn, esküvőn, siratáskor és minden jeles napon. De felvállalta az újabb divathullámokat is, és végül abban a korszakban öregedett meg, amikor az új zenei ízlésvilág gyökeresen átalakította Kalotaszeg zenei kultúráját.
Élete egyik nagy, többször emlegetett fájdalma, hogy tanúja volt zenésztársadalma, generációja kihalásának, tudatában volt annak, hogy ő az utolsó. Ugyanakkor ez nem akadályozta abban, hogy szakmailag és emberileg sikeres és kiteljesedett életet mondhasson a magáénak. Csodálták virtuóz és tiszta hegedűjátékát - mindig meglepte közönségét egy-egy, még sosem hallott dallammal -, szinte kimeríthetetlen zenei repertoárját, szerették szolgálatkész, közvetlen és humoros modorát, nyitott életvitelét, így mindig sikerült kivívnia közönsége tetszését és tiszteletét.
A hagyományos kalotaszegi cigányzenész életmódot élő Fodor Sándor, az amúgy is nagyfokú társadalmi mobilitásáról ismert vidék legmobilisabb személyei közé tartozott. Például neki volt először Szucságban motorbiciklije és tévékészüléke.
Muzsikált Kalotaszeg szinte valamennyi településén (még a havasi mócoknak is), majd az 1980-as évektől, a táncházmozgalom sztár-adatközlőjeként megfordult erdélyi és magyarországi táncházakban, néptánctáborokban, de járt Nyugat-Európa több államában, illetve többször az Amerikai Egyesült Államokban. Maga sem tudta felsorolni, hogy hány zenésszel muzsikált együtt, hegedűjátékát hatalmas mennyiségű gyűjtés, több kiadott hanglemez és filmfelvétel őrzi. 1998-ban a Magyar Kulturális Örökség Minisztere a Népművészet Mestere címmel tüntette ki.
De dacára a szakmai sikereknek és anyagi megbecsülésnek, egyforma lelkesedéssel és kedvvel tudott muzsikálni a New York-i Metropolitanben, a bodonkúti vagy a szucsági bálban, az inaktelki vagy a mérai lakodalomban, a budapesti vagy a kolozsvári táncházban. Érezte a különbséget a helyszín és a közönség viszonylatában, viszont az igazi nagy muzsikusokhoz méltóan sohasem tett különbséget a zenei előadásmódban.
Fodor Sándor hatalmas repertoárral rendelkezett: muzsikált magyaroknak, románoknak, cigányoknak egyaránt.
Élete utolsó évtizedeiben tanítványok százaival foglalkozott, a maga egyszerű, de szívből jövő pedagógiai módszertanával: kivel saját otthonában, kivel a különböző tánceseményeken, táborokban, kivel az együttmuzsikálás folyamatában.
Maga volt a kín számára, hogy az 1980-as évektől kezdődően megérte a hagyományos kalotaszegi zene kiveszését is, kénytelen volt – a falusi muzsikus kiszolgáló szerepéből adódóan – ő is megtanulni a legújabb divattáncokat (pl. kacsatánc).
Szerencsére játékát három szóló CD-n és megszámlálhatatlan mennyiségű gyűjtött anyagon hallhatjuk. 2004. október 20-án hunyt el, és halálával egy korszak zárult le a kalotaszegi hangszeres népzenében, de a táncház-mozgalom is igazi nagykövetét vesztette el.
Ahogy öregedett, szokásává vált egy-egy táncrend behúzása után elkiáltani magát: „Száz évig!”
Ma lenne 100 éves, bár ma is elkiálthatná magát. De muzsikája talán ennél is többet túlél.
Ragnar Volarus
