Folkrádió

A Puma-kollekció: Fekete Antal gyűjtései

Fekete Puma Antal népzenei gyűjtései most sorozatban jelennek meg a Folkeurópa kiadónál. Az ádámosi, a vajdaszentiványi és a sóvidéki zenekarok felvételeit hallgatta meg kritikusunk.

Fekete Antalt, azaz Pumát nagyjából mindenki ismeri, akinek van valami köze a táncházmozgalomhoz, bár talán kevesebben tudják róla, hogy táncosként kezdte pályafutását. A hetvenes években, mikor még nem volt iskolai szintű népzeneoktatás, logikusnak tűnt, hogy a hangszeres zenei játékot saját közegében, első kézből érdemes elsajátítani. Ezért egyre többen kerekedtek fel néptáncot és népzenét gyűjteni. Annak idején ez nem volt egyszerű feladat: egyrészt be kellett szerezni egy jó minőségű rögzítő eszközt, másrészt a romániai diktatúra éveiben komoly pénzbírsággal fenyegetőztek a szekusok, ha a bátor gyűjtőt és vendéglátóját rajtakapták a felvétel helyszínén. Mindezek ellenére Puma meg sem állt az első olyan erdélyi faluig, ahol akkor még élő hagyománnyal, tánccal és népzenével lehetett találkozni.

Nem is tudok olyan tradicionális magyar népzenét játszó zenészt mondani, akinél ne járt volna legalább egyszer. A meglepő inkább az, hogy ezek a kincset érő felvételek húsz-huszonöt éves késéssel jelennek csak meg. Más országokban, ahol a saját zenének és táncnak valamiért nagyobb a társadalmi elfogadottsága, az ilyen sorozatokat már rég szétkapkodták volna a lemezboltokban. Örülni kell annak, hogy a Folkeurópa nekilátott a Fekete Antal-féle gyűjtések digitális kitisztításához és forgalmazásához.

Figyelmetekbe ajánlom a Fekete Antal gyűjtéseiből sorozat három lemezét, sorrendben: az Ádámosi bandáét (B), a Sóvidéki zenekarét (B) és a Vajdaszentiványi zenekarét (B+). Ádámos és Korond, ahol a sóvidéki zenészek családjai élnek, földrajzilag a Küküllő-mentéhez tartoznak, zenei és tánckultúrájuk pedig emiatt igencsak hasonlít egymásra. Fekete Antalt olyan nagy elődök, kutatók előzték meg ezen a vidéken, mint Pesovár Ferenc és Sárosi Bálint. Valamiért azonban a budapesti táncházmozgalomban mégsem terjedtek el, váltak igazán népszerűvé ezek a zenék. Az, hogy mostanában a Küküllő-menti muzsika a reneszánszát éli, szinte kizárólag a Szászcsávási Banda hatásának köszönhető. Mindhárom lemezről kiderül, hogy milyen hangulatban teltek akkoriban a hagyományos bálok és lakodalmak, mit kívánt meg a falu közössége a zenészeitől, mire táncoltak szívesen, hogyan épült fel egy táncrend, melyik dallam számított divatosnak. Hallani rajtuk a táncosok csapásolását, bekiabálásait, a közös nótázásokat. Élmény, hogy nem kultúrájukból kiszakítva, valamelyik budapesti stúdióban készültek ezek a felvételek.

A vajdaszentiványi lemez számomra a legkedvesebb. Nemcsak azért, mert személyes élmények fűznek a falu zenészeihez, Boné Sanyihoz és Toni Árpi bácsihoz (akinél kevés virtuózabb cimbalmost hallottam életemben). Itt igazi kuriózumról van szó: a lemezen egy teljes cigánybált hallgathatunk végig. A hegedű, brácsa és cimbalom mellett két harmonikás muzsikál a zenekarban, a bőgőt pedig basszusgitár helyettesíti. Puma a hagyományos táncrend mellett a polgári táncokat és zenéket is rögzítette, azaz a lemezen hallható valcer, tangó és fox is. Martin György táncfolklorista mondta egyszer egyik gyűjtőútja után, hogy szívesen felvette volna a teljes zenei repertoárt, de egész egyszerűen elfogyott a magnószalagja. Emiatt viszont néhányan hajlamosak elfelejteni, hogy a dzsessz vagy a valcer ugyanúgy része egy falu tánckultúrájának, mint a csárdás és a friss. Aki egyszerű zenekedvelő, annak a vajdaszentiványi cigánybált ajánlom figyelmébe, akinek pedig van valamifajta kötődése a táncházmozgalomhoz, annak szinte kötelező mindhárom lemezt megvásárolnia. Megéri.

érimarci

Quart, 2007. május 3.