Pátria népzenei gramofonlemez-sorozat. Dunántúl
/ Médiatár/ Albumok/ Pátria népzenei gramofonlemez-sorozat. Dunántúl Az 1930-as évek végén Bartók, Kodály, Ortutay-ék által elkezdett népzenei gyűjtés egy része "Pátria" néven vált ismertté. A korábban 78-as fordulatszámú lemezen megjelent hangfelvételeket újra kiadta a Fonó Records CD-ROM-on. Ezáltal a legendás hírű népzenei gyűjtemény, a PÁTRIA-sorozat most már mind a szakmabeliek, mind a laikus érdeklődők számára hozzáférhetővé válhat.
-
A karádi bírónak
-
Kármelus hegyének gyöngyvirágos völgye
-
Erre, erre, most mén erre,
-
A fényes nap immár elnyugodott
-
Azér jöttem ide karikázni (Kocsikala nóták = Karikázók)
-
Dudanóta (amikor felfújják a dudát)
-
De szeretnék páva lenni (karikázó)
-
Dus
-
Pesten csináltattam házat, haja rózsa hajaha, (Karikázó)
-
Dudanóta (sétálós)
-
Csillagos magos ég, ha beborul kiderül, (Karikázó)
-
Dudanóta (ugrálós)
-
Haj tikom tavali, három harmadbéli
-
Dudanóta (ceppedli)
-
Meghalt a juhász,
-
Dudanóta (ugrálós)
-
Borsód vittem a malomba,
-
Nagyon lassú tánc I.
-
Bort iszom én nem vizet,
-
Nagyon lassú tánc II.
-
Mikor a zsidó rongyot szedett a faluba eztet fütyülte.
-
Csóktánc (másodszor fordított verővel)
-
Fót hátán fót, egy üngöm volt,
-
Kanásztánc
-
Megy a takács az uccába
-
Sétálós kopogós
-
Rövid a macska lába
-
Négyestánc
-
Lenezés
-
E-dúr csárdás
-
Lenezés (folyt.)
-
Kanásztánc
-
Söprik a karádi utcát
-
Csizmavágásos tánc
-
Ha jelküdtem barna babám szántanyi
-
Gyorscsárdás (kisverővel)
-
Letörött a kutam gémje
-
Verbunk
-
Száraz dió rotyogató
-
Verbunk frisse
-
Napra csillag jár az égen
-
Verbunk lefogása
-
Édes anyám mondta nékem
-
El-eljöttek földnek nyomán (regölés)
-
Megdöglött a bíró lova
-
Ha leszek leszek
-
Éva szívem Éva
-
Süss magadnak tököt kukoricát
-
Szenbalázsdi Pista vagyok én
-
Amoda keletkezik (Regölés)
-
Kerekibe lakom
-
Boldog újesztendőt
-
Az én nevem Halász Márton Zomborban születtem
-
Isten gyónó Bébic mester (jó nap!)
-
Happ subám gallérgya,
-
Gyertek elő kis csirkéjim
-
Zöld fű, zöld fa a lábom alatt
-
G-dúr tánc (Régi magyar táncok 1.)
-
Hármat tojott a fekete kánya
-
Apor Lázár tánca (Régi magyar táncok 2.)
-
Élijás, Élijás
-
Magyar tánc (Régi magyar táncok 3.)
-
Happ szent asszony
-
Lassú lengetős csárdás (a-moll)
-
Szereti a tik a möggyet
-
Lassú lengetős tánc (a-moll) [Ez a világ...]
-
Vörös bor nem drága
-
D-dúr tánc (1797) (Régi magyar táncok 4.)
-
Csak azért szeretem
-
D-dúr tánc (Pizzicatós)
-
Mikor gulásbujtár voltam
-
Lassú tánc (E-dúr)
-
Este későn falu végön jártam
-
Gyors tánc (E-dúr)
-
Kocsira ládát
-
D-dúr tánc
-
[Szerelem, szerelem]
-
D-moll tánc
-
Szerelem, szerelem
-
D-dúr tánc (koccintós)
-
Ej, Rab vagyok, rab vagyok
-
Lassú csárdás
-
[Télen nagyon hideg van]
-
Gyors csárdás (e-moll)
-
Rab vagyok, rab vagyok
-
[A duda felfújása és leeresztése]
-
Repülj páva, repülj
-
Dudanóta (szöveg nélkül)
-
Haj Dunárul fuj a szél
-
Dudanóta (szöveg nélkül)
-
Erre gyere rózsám, nincsen sár
-
Dudanóta (szöveg nélkül) [Megismerni a kanászt]
-
Apró murok petrezselem
-
Dudanóta (szöveg nélkül)
-
Megérett a kökény
-
Kicsi nékem ez a ház (dudálva)
-
Szántottam gyepöd
-
Szomszédasszony tikot lopott (dudálva)
-
Lóra csikós, lóra, elszaladt a ménes
-
János bácsi csipkéset (dudálva)
-
Fejér László lovat lopott
-
Ez az élet úgyse sok
-
Túr a disznó a verömbe csak a füle látszik
-
Mogyorófa galambusz
-
Elveszett hat ökröm cidrusfa jerdőbe
-
Mogyorófa galambusz (dudautánzás)
-
Megkötötték nékem a koszorút
-
[A palló lócán] (dudálva)
-
Vörös bor nem drága
-
A palló lócán a pallódeszkán
-
Hol háltál az éjjel cönögemadár
-
[A palló lócán] (dudálva)
-
Ugat a kutyám, a Rajna
-
Tikot fogtam megölőre
-
Arra alá a Baranya szélben
-
Tikot fogtam megölőre (dudautánzás)
-
Első Ferenc Jóskának a lova lábán a patkószög de fényes
-
Három piros vánkos csúcsa
-
Rab vagyok, rab vagyok
-
Három piros vánkos csúcsa (dudautánzás)
-
Kis kertöt kerítöttem
-
Ne csicseréssz ne fütyöréssz
-
Adjatok, adjatok
-
Ne csicseréssz, ne fütyöréssz (dudálva)
-
Elindultam vándorolni tizenkét legénnyel
-
Lassú Kemény csárdás (G-dúr)
-
Hármat tojott a fekete kánya
-
Csalogatós (G-dúr)
-
Zúg az erdő zúg a mező
-
Ugrálós seprű tánc (G-dúr)
-
Jaj de sokat áztam fáztam fárattam
-
Lengetős magyar (v. hajlítós csárdás)
-
Csicsiri borsó
-
Lassú lengetős csárdás (d-moll)
-
Azt gondolod hogy én sírok
-
Gyors csárdás (d-moll)
-
Rakd meg rózsám, rakd meg
-
Kopogós verbunk két frissel és lefogással
-
Lóra csikós, lóra
-
Lakodalmas hallgató (kuruc nóta) a-moll
-
Szűröm vóna bocskorkám
-
Erdélyi öreges lassú csárdás (a-moll)
-
Letörött a decsi templom tornya
-
Erdélyi tánc (Tinódi) d-moll
-
Egy csöpp tinta csöppent
-
Lakodalmas hallgató (d-moll)
-
Adjatok adjatok
-
Lassú csárdás (lengetős, hajtogatós)
-
A szent Péter apostol
-
Pulka (D-dúr)
-
Hat nap van egy hétbe
-
Ugrós legényes (D-dúr)
-
Azt gondolod mindég így lesz
-
a-moll csárdás
-
Úgy ég a tűz ha lobog
-
A-dúr csárdás
-
Szabó Vilmát hat zsandár kíséri
-
Rákóczi keserves (d-moll)
-
Két fa között felsütött a holdvilág
-
Régi dunántúli lakodalmas csárdás (a-moll)
-
Rákóczi Bercsényi
-
Régi vasmegyei csárdás (a-moll)
-
Hol voltál te bundabőr,
-
D-moll keserves
-
Itt is kéne lenni
-
Lakodalmas játék (e-fríg)
-
[Túlsó sor]
-
Menyasszonytánc (e-moll) [Tinódi]
-
Csárdás
-
A-dúr tánc
-
Csikóscsárdás
-
Csikós csárdás (A-dúr)
-
[Ez a kislány úgy éli világát]
-
C-dúr csárdás lefogással
-
Lakodalmas kikérő
-
Amott keletkezik (Regölés)
-
Cimbalom csárdás
-
Eljöttem én jó jestbe jó jestbe
-
Lassú csárdás
-
Ki negyven nap előtt üdvösségünkre
-
Gyors csárdás
-
Hegedű dallam-keresés (a-moll)
-
Figurás
-
Hegedű dallam-keresés (d-moll)
-
Lakodalmas
-
Hegedű dallam-keresés (D-dúr)
-
[Csípd meg bogár…]
-
Ó fényességes szép hajnal
-
C-moll csárdás ["Cinege, cinege"]
-
Ó fényességes szép hajnal
-
Koccintós csárdás
-
Kiáltok én nagy mélségből
-
Kopogós friss
-
Jeruzsálem utca vérrel folydogál
-
[Megöltek egy legényt]
-
Ideje bújdosásomnak
-
Kispilicsi csárdás
-
Mária Mária hajnali szép csillag
-
Betyárlassú
-
Kegyes Jézus ién imádságomra
-
Kopogós csárdás
-
Bágyad sérelmétől mártírok asszonya
-
Sárközi József lassúja
-
Eljöttünk mi jó jestbe jó jestbe
-
Dustánc
-
Feltámadt Krisztus e napon
-
Sárközi lassúja "Hajnali csillag"
-
Feltámadt Krisztus e napon
-
Cigány altató
-
Feltámadt Krisztus ez napon
-
Betyárok nótája
-
Én nemzetem zsidó népem
-
Lakodalmas
-
Siess bűnös lélek már nem messze vagy
-
Lakodalmas
-
Ó keresztény lélek azt gondold meg kérlek
-
Molnárveszedelem
-
Megszabadultam már én a testi haláltól
-
Dudanóta ["Megfogtam egy szunyogot"]
-
Ember emlékezzél a szomorú halálról
-
Seprütánc
-
Régi magyar csárdás (C-dur)
-
Betyárok lassúja
-
Régi magyar csárdás és lefogás (D-dur)
-
Gyors
-
Lengetős lassú csárdás (a-moll)
-
Verbunk
-
Gyors csárdás (a-moll)
-
Friss
-
Sebes csárdás (A-dur)
-
Csárdás
-
Legényes tánc két variációval (D-dur)
-
Csárdás
-
Rákóczi keserves
-
Cimbalom csárdás
-
Lakodalmas játék (e-moll)
-
Friss lakodalmas (E-dúr)
-
Sebes lakodalmas (e-moll)
-
Lépegetős csárdás (D-dúr)
-
Menyasszonybúcsúztató (lassú lakodalmas)
-
Lassú lengetős (D-dúr)
-
Lassú lengetős (d-moll)
-
Bartay csárdás (A-dur)
-
B-dúr lassú
-
Veszprém megyei fogás (a-moll) A-dúr lefogással
-
Lassú tánc C-dúr lefogással
-
Lengetős (a-moll) lefogással (A-dúr)
-
Csárdás (D-dúr)
-
Veszprém megyei fogás (a-moll)
-
Csárdás (F-dúr)
-
Lakodalmas páros tánc (a-moll)
-
Régi magyar (robogós) a-moll
-
Régi magyar (D-dúr)
-
Vasi népdal (a-moll)
-
Ugrós [Galántai]
-
Régi csárdás (C-dúr)
-
Ugrós tánc (d-moll)
-
Vissza-vissza tánc (A-dur) (Régi magyar tánc)
-
Verbunk (B-dúr)
-
Régi csárdás
-
Népdal
-
Lakodalmas
-
Régi csárdás és lefogás
-
Lengetős (a-moll)
-
Figurás (a-moll)
-
Ugrálós (D-dúr)
-
D-dúr friss
-
Lengetős
-
Lengetős (a-moll)
-
Lengetős (a-moll)
-
Lassú (c-moll)
-
Seprütánc (E-dúr)
-
Lassú lengetős (e-moll)
-
A-dúr csárdás frissel
-
Siposnóta [Kesergő]
-
Kopogós csárdás
-
Kopogós csárdás lefogása
-
Repülj fecském
-
Siposnóta [Kesergő]
-
Párnatánc
-
Mulatós táncnóta (Doroszlai csárdás)
-
Mulatós táncnóta
-
Busulónóta
-
Koccintós csárdás
-
Sétálós csárdás
-
Reggeli mulatós (Friss csárdás)
-
Molnárveszedelem
-
Verbunk a-moll, [Tyukodi]
-
Verbunk frisse
-
Kapuvári busuló
-
Mulatós lassú csárdás
-
Juhászok tánca
-
Gyüszű-, vagy forgótánc
-
Friss duhajkodó
-
Igen lassú tánc
-
Páros forgós
-
Friss
-
Sétálós (Lakodalmas játék)
-
János úr készül németül Bécsben (Gyermekjáték)
-
Forgós (Lakodalmi tánc)
-
Boldogasszony (Gyermekjáték)
-
Sebes (Lakodalmas játék)
-
Pünkösdölés (Pünkösdjáró)
-
Régi csárdás
-
Haj, szén’ alja, szén’ alja
-
Verbunk
-
Ím látod a halál mindeneket elkaszál
-
Ki negyven nap előtt üdvösségünkre
-
Jaj mely hamar múlik világ dicsősége
-
Feltámadt Krisztus ez napon
-
Kéjjel élő dúsgazdagnak veszedelmét
-
Jer mi szólunk e szomorú alkalmatosságban
-
A tenger fövény mely sok
-
A mélységből kiáltottam Uram hozzád
-
Már elmegyek az örömbe
-
Ne szállj pörbe én velem oh én édes Istenem
-
Dícsérd az Istent te hív keresztény
-
A Krisztus Jézusnak vérével megváltott népek
-
Harc ember élete teljes életében
-
Köszöntünk szép Szűz Mária
-
Jertek szóljunk ez szomorú alkalmatosságra
-
Kaszásnóta
-
Bölcsőske (Karácsonyi köszöntő)
-
Pásztorembereknek játszotta
-
A Savanyú híres ember nagy betyár
-
Botostánc [A jó lovas katona]
-
Nem messze van az orvos úr lakása
-
Gyorscsárdás (lakodalmi)
-
A dudari hármas határ
-
Hajnalnóta
-
Márványkőből, márványkőből van a Rudolf körösztje,
-
Bottánc
-
István köszöntő
-
Friss csárdás
-
Újesztendőt köszöntő
-
Doroszlai verbunk
-
István köszöntő
-
Friss
-
Rákóczi kocsmába I/1
-
C-moll lassú
-
Rákóczi kis úrfi I/2
-
Duhajkodó csárdás
-
Rákóczi kocsmába II/1
-
Rákóczi nóta
-
Rákóczi kocsmába II/2
-
Duhaj-csárdás; Bot tánc
-
Kis angyalom szeme-szája
-
Friss [Galántai]
-
Nincsen nékem kedvesebb vendégem
-
A-moll lassú
-
Ez a lábom ez, ez, ez,
-
Hujjogató
-
Meggyújtom a csumát
-
Csárdás (D-dúr)
-
Ha megunom aranyos életemet
-
Kanásztánc (Mulatós csárdás)
-
Látom rózsám néked mindegy, Kata
-
Csárdás
-
Látom rózsám néked mindegy
-
Csárdás
-
Azt gondoltad hogy én bánom
-
Búcsú utáni legénytánc
-
Fehér László lovat lopott
-
Cimbalomcsárdás
-
Erdőjáróznak a lányok
-
Gyöngytánc
-
Egy szege, két szege, hat szelemenye,
-
Lassú menyasszonytánc
-
Édes anyám kért a jóra
-
Seregeknek szent Istene
-
Sej-huj Zsubri pajtás
-
Ó jaj félek igen rettegek
-
Tambur, Andandóri
-
Véletlen embernek utolsó órája
-
Tambur, Tambur, Andandóri
-
Véletlen embernek utolsó órája
-
[Tambur, Andandóri]
-
Könyörülj Istenem én bűnös lelkemen
-
[Tambur, Tambur, Andandóri]
-
Mostan kik itt jelen vagytok
-
Sirató
-
Sok rendbeli népek kik most jelen vagytok
-
Sirató
-
Ó világi gyarlóság
-
Sétáltam én a vármegye judvarán
-
Ma eggyel megtöbbül az angyalok száma
-
Ferenc Jóska judvarába
-
Szomorú nap virradt az én kedvesimre
-
Volt énnékem pénzem, elástam
-
Ne szállj pörbe énvelem ó én édes Istenem
-
Két Csicsók lányok (Gyermekjáték)
-
Bizonytalan voltát világ állapotjának
-
Két Csicsók lányok (Gyermekjáték)
-
A mielségből kiáltok Uram hozzád
-
Haj szénája, szénája, széna szakadája (Gyermekjáték),
-
A nap nagy haragnak napja
-
A molnár kutyái
-
Szent Dávid Istennek hajlékot építvén
-
Azt gondulod mindig így lesz,
-
Siralmas nekünk földön életünk
-
Itthon vagy-e hidasmester? (Gyermekjáték)
-
Mit bízik a világ ő álnokságában
-
Arra alá molnárház.
-
Szombat Szűz Márija napja