Vizeli Bálintnak köszönhetően megújult a Folkrádió iOS alkalmazása! Három frissítés, sok kisebb-nagyobb változás vált elérhetővé.
A Sorsok mögött című műsorunkban arról beszélt, hogyan lett táncosból énekes, miért járta a falvakat gyűjteni, és hogyan tanulta meg, hogy a saját útját akkor találja meg igazán, amikor már nemet is tud mondani.
A falu meghatározó szereplője a Garai Székelykör Egyesület, amely több mint három évtizede működik a településen. A közösség által képviselt szemlélet és a megannyi rendezvény mind azt szolgálják, hogy az elődöktől örökölt értékek a fiatalok számára is élővé váljanak
Hrúz Dénes interjú
Hrúz Dénes, a Dűvő prímása és zenakarvezetője hisz a zene gyógyító erejében.
A Szélrózsa jubileumi gálája generációkat kapcsolt össze.
Kovács Szabolcs Zoltán
A több ezer követővel rendelkező, román nyelvű közösségi oldalát – Dansatorul Szabi (A táncos Szabi) – eredetileg hobbiként indította, ma viszont tudatosan használja arra, hogy minél szélesebb közönséghez eljuttassa az erdélyi néptánckultúrát.
A vasárnap lezárult nagysikerű nemzetközi néptánctábor után nem telepedett rá a csend a Fehér megyei falura
Egy fogkefével a zsebedben vándorolsz udvarról udvarra másnap reggelig
Különleges koncerttel ünneplik idén Kapolcson a Hagyományok Háza 25. születésnapját. A házigazda zenekar vezetőjével és az egyik vendégénekessel beszélgettünk, akik idestova 32 éve barátok.
Tiszta forrásból merítettek
Immár huszonnyolcadik alkalommal töltötte meg élettel Magyarlapádot a Maros- és Kis-Küküllő Menti Népzene- és Néptánctábor
Erős a társadalmi érdeklődés, hiányos a képzési út
- A 2026-os kötet középpontjában a népi kézművesség áll
A Magyar Táncművészeti Egyetem 2026 nyarán második alkalommal tartotta meg a Diaszpóra Néptánc Nyári Egyetemet.
Elhunyt csütörtökön Ráduly János, Kibéd község díszpolgára, néprajzkutató, író, költő, műfordító, rovásírás-kutató, népmesegyűjtő, tanár.
A II. Gojma-díj idei döntője nemcsak a cigány tánckultúra ünnepe volt, hanem Nógrád vármegye számára is különleges sikerrel zárult
Pályázati felhívás
A Hagyományok Háza a népi előadó-művészeti alkotások minősíttetésére és népi előadó-művészeti minősítő cím elnyerésére felhívást tesz közzé.
Az ötnapos rendezvény záróünnepségén mintegy 150 fiatal lépett színpadra, hogy bemutassa a héten tanult koreográfiákat, népdalokat és népzenét.
A XVI. Martin György Néptáncfesztiválon öt együttes és a rendezvény központi zenekara, a Juhász zenekar vesz részt
A flamencótól a balkáni rezesbandákon át a cigány hallgatókig és a jazzes ritmusokig a cigány kultúra lenyűgöző sokszínűségét mutatják be augusztus 8-án.
A Farkasréti temetőben 2026. július 8-án utolsó útjára kísérték Timár Sándor Kossuth-díjas koreográfust, címzetes egyetemi tanárt, a nemzet művészét, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját.
50 éves a Lajtha László Néptáncegyüttes
A Márai Központban rendezett ünnepi gálaműsor méltó módon idézte fel az együttes gazdag történetét, miközben azt is megmutatta, hogy a néptánc ma is élő, közösségteremtő hagyomány Egerben.
interjú Mihályi Gáborral a néptánc megújuló erejéről
Mihályi Gábor Kossuth- és Harangozó Gyula-díjas táncművésszel, koreográfussal, érdemes és kiváló művésszel, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjával pályájáról, inspirációiról, a fiatalok megszólításáról és a hagyomány megújuló erejéről beszélgettünk.
Novák Péter
100 lelkes falu, de a száznál fontosabb, hogy lelkes. Kapitánya Kovács Norbert Cimbi, a magyar néptánc megkerülhetetlen alakja, a hagyományőrzés felesketett lovagja, aki nem elégedett meg azzal, hogy öltözetét népi elemekkel tűzdeli.
Megható sorokkal búcsúzott a Litéri Zöldág Kulturális Egyesület Veszprém vármegye első aranysarkantyús táncosától, akit a közösség Lajos bácsiként ismert és szeretett.
Sapientia EMTE, Kolozsvár
A Táncművészet szakon megtanulhatod, hogyan mesélj történeteket mozdulatokkal, és hogyan találd meg a saját művészi hangodat a színpadon.
A Hagyományok Háza idén is két egymást kiegészítő helyszínen várja a fesztiválozókat.
A néphagyományok oktatásához kapcsolódó szakirányú továbbképzéseket hirdet meg idén is az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF): a népi gyermekjáték, néptáncpedagógus, hagyományismeret-oktató, kézművesoktató képzésekre elsősorban pedagógusokat várnak, de egy alapdiplomával bárki jelentkezhet, a határidő: június 30























